2024. május 11., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

3-epitoipari-szakember-talakozoKétszeresére, 947 főre emelte taglétszámát a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége 2017-ben. Sikeresen bevezetésre került a mesterbiztosítás, valamint az ideális szakember képzés.

A közösséget a Mapei Kft. hívta életre 2016-ban azzal acéllal, hogy tagjainak segítsen több bevételt szerezni, csökkenteni a költségeket, valamint fejleszteni a szakmai és cégvezetési tudásukat.

A közösség szakmai képzésein 100 fő vett részt 2017-ben. A telefon tarifa kedvezményt 80 fő vette igénybe, míg az üzemanyag kedvezmény lehetőségével 162 élt. A legnépszerűbb szolgáltatás a 2017. januárjában indított csoportos felelősségbiztosítási program, a mesterbiztosítás volt, melyet 360 fő vett igénybe.

Elégedettek vagyunk a múlt évben elért eredményekkel, de 2018-ban még magasabbra tesszük a lécet. Szeretnénk tovább bővíteni a tagjaink számát, emellett több új szolgáltatást vezetünk be" – mondta Markovich Béla, a közösséget életre hívó Mapei Kft. ügyvezetője.

A biztosítási szolgáltatás idén több ponton kedvezően megújul, valamint kibővül a tagok által igénybe vehető kedvezmények köre. 2018. második felében kedvezménykártya kerül bevezetésre, ami kedvezményes beszerzési lehetőségeket ad például szerszámokra, munkaruhára. Emellett folytatódik az Ideális Mapei Szakember képzés, ahol a magas szintű szakmai és alkalmazástechnikai képzések mellett kommunikációt, értékesítést és cégvezetést is tanulhatnak a mesterek.

Február 16.-án pénteken kerül megrendezésre a közösség éves rendezvénye a III. Országos Építőipari Szakember Találkozó, melyre több mint ezer szakembert várnak. Az esemény célja, hogy fórumot és fejlődési lehetőséget teremtsen a szakemberek számára. A rendezvény különlegessége, hogy itt kerül átadásra a 2017. Mesterek Mestere díj.

A rendezvényen csatlakozni is lehet a közösséghez, az új tagoknak minden szolgáltatás és kedvezmény a helyszínen igénybe vehető.

 

További információ a rendezvényről a www.szakembertalalkozo.szakemberkozosseg.hu oldalon található.

 

 

Forrás: Hírnévügynökség

 

 

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web