2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

nyitokepA Pannonhalmi Bencés Gimnázium kosárlabdacsarnokát a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. építette a monostor közvetlen szomszédságában fekvő gyönyörű Hospodár kertben. Az épületegyüttes a „pannonhalmi színvonal" újabb, példás megjelenítése. A kivitelező ezzel az épülettel – immár ötödszörre – rászolgált az Építőipari Nívódíj elnyerésére.

A kosárlabdacsarnok kiválóan illeszkedik az apátság kortárs építészeti alkotásainak sorába. Golda János Ybl-díjas építész az Építőipari Nívódíj táblaavatóján meleg szavakkal méltatta a létesítményt és a színvonalas kivitelezési munkát. A gimnáziumot alapítása óta az ország egyik kimagasló színvonalú oktatási intézményeként tartják számon. A monostor mellé 1940–1942-ben épült az olasz klasszikus modern formanyelvet beszélő korszerű, és a meglevő épületekhez is jól kapcsolódó iskola és internátus épülete Kiss Tibor és Hidasi Jenő munkája. Az együttes a rendszerváltás után több lépcsőben, színvonalas építészeti munkával bővült tovább.

A projekt résztvevői
Építtető: Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány
Tervező: GUTOWSKI Építész Kft.
Lebonyolító: É.S.BECK Építési, Mérnöki és Szolgáltató Kft.
Alvállalkozók: Build-Material Kft.; CLC-Construct Építőipari és Szolgáltató Kft.;ABEX Termelő-, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A gimnáziumhoz kapcsolódó sportlétesítmény tervezéséről már 2007-ben megindult a közös gondolkodás a Főapátság és Gutowski Róbert építész között. Komoly gondot jelentett a hegyoldal beépítésének műemlékvédelmi korlátozása és a meglevő együtteshez való kapcsolódás kérdése. Mindezek áthidalására a tervező több alternatívát készített. Hosszas előkészítés után végül az eredetileg kézilabdacsarnoknak szánt építmény helyett egy mértéktartóbb, kosárlabdajátékra alkalmas épület készült a Főapátság gyümölcsöskertjében.

A kosárlabdacsarnok ipari méretű kubatúrájának elhelyezése hasonló feszültséget okozhatott, mint maga az iskola építése – mondta Golda János. Modernitás és ősiség, mindennapi kérdés az Egyházban, a Rend életében, az oktatásban és az építészetben is. Bástya, falak, támfalak, palánkok: építészeti alapelemek, amelyek végigkísérik az ezeréves építést.

Védelmezték és oltalmazták a benne élőket, ahogyan most a gimnázium is diákjait. Ahol kellett, megszelídítették a hegytetőt, alkalmassá tették a használatra. Nem egyszerű a megfelelő kortárs építészeti eszköz alkalmazása, ha Pannonhalma épületegyütteséhez építeni szeretnének. Ma már úgy néz ki, mintha mindig is ott állt volna. Olyan építészeti alkotás, mely megtartja a benne élő közösség következő generációit is. Nem csupán egy megoldandó feladattal állt szemben a tervező, hanem egyfajta egyensúlyteremtés felelősségével is.

025Men sana in corpore sano" – ez a római Pannonia szellemi öröksége. A pannonhalmi oktatásban is ezt az elvet követik: „ép testben ép lélek". Az új sportcsarnok – a FIBA minősítésnek mindenben megfelelő, csak kisebb nézőszámot befogadni képes kosárlabdapályával – az ún. Hospodár kertben, világörökségi területen valósult meg, részben a hegyoldalba süllyesztve. Az épület vasbeton vázas, vasbeton födémgerendás szerkezet zöldtetővel, ami a kertből mintegy „ráfut" az épület tetejére, így az épülettömb alapvetően a Hospodár részévé vált. A tetőn az extenzív körülményeket jól toleráló, a környéken is megtalálható kultúr-, gyógy-és fűszernövények (levendula, zsálya, kakukkfű, rozmaring) termesztése lehetséges, a zöldtetőn kívüli visszaépített területek bekapcsolódnak a Hospodár meglévő növénykultúrába.

008A csarnok korszerű technikai berendezésekkel (sportpadló, osztott világítás, árnyékolás, részben gravitációs, részben gépi szellőztetés stb.) felszerelt, homlokzata és belső felületképzése egységes: részben beton, illetve téglaburkolattal ellátott.

A mintegy 600 millió Ft összköltségvetésű építkezés 70%-át fedezte a TAO, a hiányzó 30% önrész. Ennek nagy részét a Főapátság vállalta, másik felét, több mint 70 millió Ft-ot, a gimnázium adománygyűjtéséből finanszírozták. Az iskola hét korábbi igazgatója a kezdetektől támogatta a gyűjtést, és mintegy 1400 öregdiák tett adományt a „kosárba". A hiányzó részt a vívószövetség nagyvonalú támogatása biztosította.

2013. június 14-én indult az építkezés, és a Magyar Diáksport Napján, 2014. október 3-án adta át Várszegi Asztrik főapát a csarnokot, amit Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius áldott meg. Az ünnepélyes megnyitó fényét emelte, hogy éppen 75 évvel ezelőtt volt az újkori iskola ünnepélyes megnyitója is.

KIVITELEZÉS

Miklós Gábor, a Merkbau Kft. vállalkozás vezetője bemutatta a projekt kivitelezését és a megvalósult létesítményt.

A Gutowski Róbert által tervezett szabványos kosárlabdapálya alapterülete 1600 négyzetméter, 180 férőhelyes lelátóval és két gyakorló, egymástól térelválasztó függönnyel függetleníthető kosárlabdapálya kialakításával. A nagyobb rész a játékteret foglalja magában, a gimnáziumhoz közelebbi kisebb a kiegészítő funkciókat.

051052

A tornacsarnokot a Hospodár északi lejtőjére telepítették, a feltételezett munkagödör-megtámasztás adta lehetőségekhez képest a gimnáziumhoz legközelebb eső részre.

045Az épület gyalogos híddal kapcsolódik a várkörhöz. Fedett-nyitott előtéren keresztül közelíthető meg a 2. emeleti külső főbejárat, kerti tereplépcsőkön pedig a Hospodár, valamint a tanárlakásokhoz vezető út. A kert kapuval elzárható, kizárólag alkalmi megnyitásra készült.

Az előcsarnok, valamint a nyitott előtér sportrendezvények, Arcus Temporum vagy más alkalmi események kiszolgáló helyszíne kiállítási lehetőséggel, ideiglenes ruhatárral és büfével, a szükséges mellékhelyiségekkel. A hétköznapokban közvetlen kapcsolatot biztosít a meglévő sportpálya felé, valamint „feketecipős" asztaliteniszezésre ad lehetőséget.

046Az 1. emeleten találhatók az öltözők, valamint a felültöltős lelátó közlekedője. Ez tulajdonképpen a ház „szürke" zónája, feketecipős útvonalon megközelíthető mind a lelátó, mind az öltöző és a mosdó helyiségek – majd innen már csak tornacipővel lehet megközelíteni a sportfelületeket. A szintek között a közlekedést egy lépcsőház, valamint akadálymentes használatra alkalmas felvonó biztosítja. A beruházás 2. ütemében terepszint alatti közlekedő épült a gimnázium felé, a Jeges terem alatti csarnokba csatlakozva. Az összeköttetés biztosítására a gimnázium keleti lépcsőházát kibővítették. Az örökségvédelmi szempontokat és a rendelkezésre álló helyet figyelembe véve egykarú lépcsőlemez készült. A belső átalakítás úgy történt, hogy nem zárja ki egy későbbi főlépcsőházi összeköttetés lehetőségét.

A JÁTÉKTÉR SZINTJE

A küzdőtéri szinten FIBA minősítésű kosárlabdapályát terveztek, a sporttechnológiai kritériumokat teljes körűen figyelembe véve. Kizárólag a kosárlabda felfestését alakították ki, minden más labdajáték pályáit ideiglenes felfestéssel lehet megoldani. A csarnok tiszta belmagassága 7,55 m, míg a főtartókkal együtt a légtér 9,45 m. Szintén a földszinten kaptak helyet a szertárak, a kondicionáló terem, a gépészeti helyiség, valamint önálló személyzeti bejárattal egy tanári/edzői helyiségcsoport. Nyugati irányban biztosították a szükséges menekülési felületet, amely egyben a játéktér külső, technikai feltöltését is lehetővé teszi. A lelátókat szükség esetén lefelé is el lehet hagyni, ezzel is bizosítva az előírt kiürítési normákat.

ENERGETIKA, MEGVILÁGÍTÁS, SZELLŐZÉS

055Az épület lehűlő felületének jelentős része terepszint alatt helyezkedik el. Ez a tény, valamint a zöldtető kedvező klimatikus hatása, kiegészítve a szokványosnál erősebb hőpáncéllal, jelentősen csökkenti a fűtési igényt. A meglévő hőtávrendszerre csatlakozva a szükséges hőenergia előállítása nem az épületben történik.

049A csarnok nyugati oldalán 4 m-es magasságból indulóan homlokzati bevilágító sáv készült. A nyílászárók előtt „előtető", valamint lombos fák biztosítják a nyári árnyékolást, míg télen napcsapdaként is működik. A professzionális igények kielégítésére az ablakok teljes értékűen árnyékolhatók, így biztosítva a mesterséges megvilágítás egyenletességét (400-1000 lux).

Szintén több lehetőség adódott a csarnok frisslevegő-utánpótlásához: általános használat esetén a csarnok tere gravitációsan átszellőztethető a motorosan nyitható nyugati homlokzati ablakok, valamint a keleti oldali angolaknák segítségével – míg magas színvonalú és téli használat esetén hővisszanyerős gépi szellőzés működtethető.

ALKALMAZOTT ANYAGOK

050A végleges burkolat kiválasztása az örökségvédelmi és illeszkedési szempontok figyelembevételével a kiviteli tervezési szakaszban elkészülő mintafalak alapján történt. A homlokzaton téglaburkolat jelenik meg, kiegészülve előregyártott látszóbeton elemekkel. A rétegelt fa burkolólemezek a mögöttük elhelyezett hangelnyelő felületek akusztikai segítséget is jelentenek a nagyméretű tér használhatóságában. A kiszolgáló helyiségek falai vakoltak, a padozatokon gumiburkolat van, illetve műkő és gres burkolatok találhatók még a területen.

Horváth Detre egykori útikalauzában így méltatta az 1940-es években készült beépítést: „szerencsés ötlet volt ideépíteni az épületkolosszust, amely modern külsejével és még modernebb berendezésével az ősi monostor új bástyájaként fest". Gutowski Róbert építész szerint ebben a 70 éves gondolatban benne sűrűsödik mindaz, amit az új tornacsarnok építésekor is figyelembe kellett venni. A megvalósítás bizonyítja: ez sikerült is.

 

logo

 

MK

 

 

 

 

Bemutatkozás

A Magyar Építéstechnika az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), valamint a Magyar Építőanyag és Építőipari Termék Szövetség (MÉASZ) hivatalos lapja. Iránymutató szakfolyóirat a magyarországi építőipar teljes szférájára. Gyakorlati beállítottságú, az építőipar valamennyi területével – a tervezéstől az alapanyaggyártáson keresztül a magas- és mélyépítő-ipari kivitelezéséig, ezek műszaki fejlesztéséig – számos szakmai témával foglalkozó, általános építőipari műszaki-kereskedelmi szakfolyóirat. Beszámol a szakterület műszaki fejlődéséről, az új technológiákról és termékekről, megoldást kínál a felvetődő problémákra. Rendszeresen tudósít az építőipar fontosabb hazai és külföldi eseményeiről, kiállításokról, kongresszusokról, szakmai tanácskozásokról. Különös figyelmet fordít olyan szakterületek példákkal illusztrált bemutatására, amelyek a tervezőknek, a kivitelezőknek, a kereskedőknek és a felhasználóknak, valamint a legkorszerűbb ismereteket elsajátítani kívánó tanulóifjúságnak egyaránt fontosak.

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web