2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

kep1A legkorszerűbb szerelt technológia válasza a legmagasabb páraterhelés kihívására – Knauf Aquapanel cementkötésű lemez az uszodatérbe.

A Budapest Dagály projekt, a FINA 2017. évi úszó, vízilabda, műugró, műúszó és nyíltvízi világbajnokság létesítménye már a tervezés során is, de a kivitelezéskor még inkább éreztette, hogy a nemzetközi igények maradéktalan teljesítése az épület szerkezeti megoldásaiban is a 21. század korszerű szerkezeti kialakításait kívánja meg.

kep2Uszodaterekben gyakorlott tervezői és kivitelezői szemmel – a magas páratartalom miatt – a szerelt technológia, a szárazépítés csak nagy körültekintéssel valósítható meg. A Dagály projektnél az épület eredendően acélszerkezetes szerelt építési módja csak erősítette, hogy a beltérben is ezt a gyorsan építhető megoldást válasszák. Annál is inkább, mert az úszóaréna későbbi életében bekövetkező átalakítást gazdaságosan szinte kizárólag a szerelt építési mód biztosíthatja. A tervezés a nemzetközi és hazai követelmények között a legmagasabb műszaki színvonal betartását célozta és valósította meg.

SZIGORÚ KÖVETELMÉNYEK

kep3A szerelt szerkezetekre vonatkozóan két komoly korrózióvédelmi műszaki követelményt rögzítettek az MSZ EN ISO 12944 szabványban vegyi üzemekre és uszodákra vonatkozóan. E szabványban a C4 korrózióvédelmi osztály, amely szinte a legmagasabb előírás, nem csupán 100%-os páratartalommal, hanem vegyi hatással szemben való ellenállóképességet is magában foglal egyszerre. A tervezők a szabvány élettartamra vonatkozó előírásában megtalálható négy lehetséges kategóriából a legmagasabb, 15 év feletti élettartammal terveztek.

A szárazépítésben a 15 éven túli élettartam nem szokatlan, ám egy uszodatérben a szárazépítés két fő alkotóelemére, a fém vázszerkezetre és a borítólemezre nézve már komoly kihívás. A borításhoz kizárólag cementkötésű építőlemez, míg a vázszerkezethez csak kültérben is alkalmazható, emelt horganyzású vagy külön védelemmel ellátott horganyzott acélprofil volt választható, természetesen a profilokhoz tartozó kiegészítőkkel, rendszerben felépítve.

TULAJDONSÁGOK, ALKALMAZHATÓSÁG

A Knauf az igényekre reagálva fejlesztette ki az Aquapanel termékcsaládot, amely portlandcementből készített építőlemez, és közösségi épületekben bármely páraterhelésű helyiségben vagy akár kültérben is beépíthető. Fő tulajdonsága az A1 nem éghetőségi tűzvédelmi osztály, amely inkább a homlokzatképzésben jelent komoly műszaki előnyt, míg szervesanyag-tartalom mentessége és vízálló tulajdonsága a beltéri alkalmazást erősíti.

also-felso-aquapanel-doboz

A szervesanyag-tartalom nélküliség és a lemez cementalapúsága olyan kémhatás együttese, amely által a lemez felületén gomba (penészgomba) megtelepedni nem tud, így akár műtőben is használható, egy uszodában pedig a higiénikus környezet biztos záloga.

Az Aquapanel cementkötésű lemez hajlítható! Akár 3 méteres sugárban hajlítottan, de igény esetén a lemez 30 centiméteres csíkokra vágásával 1 méter sugárban hajlítva is bedolgozható, amelyet a tervezők uszodaterek belső kupolájának kialakításánál remekül kihasználtak már számos hazai wellness-szállóban, gyógyfürdőben. Az Aquapanel legkiválóbban hidegburkolat fogadószerkezeteként működik olyan területeken, ahol a páratartalom magas, de magas hőmérsékleten (100 ºC) is beépíthető, ami akár szaunafal építésére is alkalmassá teszi. Felületi simítással közvetlenül festhető, akár kültérben, akár beltérben helyezkedik el a lemez. Vakolat hordására szintén közvetlenül alkalmas, ám beltérben a magas páratartalomhoz illeszkedő vakolat választandó.

kep4Az erős, kis súlyú, ugyanakkor rideg cementkötésű lemezek nedvesség hatására nem dagadnak fel, nem korhadnak. Beépülhet álmennyezet, válaszfal, előtétfal sőt tetőtéri borításként is, magas páratartalom, magas hőmérséklet mellett. A felhasználási terület így már kitágul: az uszodák mellé a szaunák, üzemi öltözők, üzemi konyhák és a vegyi üzemek határoló szerkezetei is. Kültérben drywit rendszerű vakolat alá homlokzatfelújításnál, új építésnél előnyös, de leginkább kiszellőztetett homlokzat képzésére a legmegfelelőbb.

Az Aquapanel lemezek könnyen vághatók, a bekarcolás mentén szabhatók, egyszerűen és gyorsan szerelhetők, mint a szárazépítésben ez megszokott, az illesztések hasonlóan dolgozódnak össze, ám a hézagoló anyag gipsz helyett cement alapú.

Az Aquapanel termékcsaládról összefoglalva elmondható:

  • vízálló
  • magas hőmérséklet és magas páratartalom mellett is beépíthető
  • csíramentes felületet ad
  • erős, tartós és agresszív kémiai hatásokkal szemben is ellenálló
  • nem éghető A1 (EN 13501)
  • kis súlyú (kb.: 17 kg/m2)
  • a száraz technológia minden előnyét magában hordozza
  • egyenletes magas minőségű termék
  • teljes körű ellátás és szerviz az egész országban

 

Wiesner György
műszaki vezető
Knauf Kft.

 

 

Bemutatkozás

A Magyar Építéstechnika az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), valamint a Magyar Építőanyag és Építőipari Termék Szövetség (MÉASZ) hivatalos lapja. Iránymutató szakfolyóirat a magyarországi építőipar teljes szférájára. Gyakorlati beállítottságú, az építőipar valamennyi területével – a tervezéstől az alapanyaggyártáson keresztül a magas- és mélyépítő-ipari kivitelezéséig, ezek műszaki fejlesztéséig – számos szakmai témával foglalkozó, általános építőipari műszaki-kereskedelmi szakfolyóirat. Beszámol a szakterület műszaki fejlődéséről, az új technológiákról és termékekről, megoldást kínál a felvetődő problémákra. Rendszeresen tudósít az építőipar fontosabb hazai és külföldi eseményeiről, kiállításokról, kongresszusokról, szakmai tanácskozásokról. Különös figyelmet fordít olyan szakterületek példákkal illusztrált bemutatására, amelyek a tervezőknek, a kivitelezőknek, a kereskedőknek és a felhasználóknak, valamint a legkorszerűbb ismereteket elsajátítani kívánó tanulóifjúságnak egyaránt fontosak.

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web