2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

sopronSopronban és vonzáskörzetében nagyszabású fejlesztések kezdődhetnek, ha megvalósul az a kormányzati elképzelés, amely több százmilliárd forintot különít el útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari park kialakítására és a Fertő-tó turisztikai vonzerejének növelésére is. A fejlesztési tervek minden bizonnyal jótékonyan hatnak majd a város ingatlanpiacára is, ahol a legnagyobb gond, hogy nincs elegendő lakás.

Megelőzve Debrecent, Győrt és Kecskemétet is, Sopron ma a legdrágább megyei jogú város, ami a lakásárakat illeti. A városban idén az első 10 hónapban az átlagos négyzetméterár elérte a 333 ezer forintot is. A soproni járás persze jóval olcsóbb, magát a várost nem számítva, 240 ezer forintos négyzetméterárakon árulnak lakást, házat. A soproni nagy lakásár-emelkedés már korábban lezajlott, azonban így is szűk egy esztendő alatt 7,8 százalékkal, a környező települések pedig 17(!) százalékkal drágultak. Mindezt stabil forgalom mellett, hiszen a városban évente mintegy 1000-1200 lakóingatlan cserél tulajdonost.

Bővebben...

Baross ter2A DVM group egy új Baross téri szálloda építésére kötött szerződést a német B&L csoporttal. A külföldi fejlesztő első magyarországi projektjének kiviteli tervezését és teljeskörű kivitelezését bízta a DVM groupra, amely ezzel a feladattal egyik legnagyobb piaci megbízását nyerte el. A tervezési és előkészítési munkálatok november elején megkezdődtek, az átadás 2020-ban várható.

A háromcsillagos superior besorolású szálloda a Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a főváros egyik fontos közlekedési csomópontján helyezkedik majd el. A belváros közelében található nagyforgalmú térre két metróvonal és számos busz, troli és villamosjárat fut be. A 312 szobás hotel a hozzá kapcsolódó, 45 apartmant magában foglaló épülettel együtt a Baross tér déli oldalán fekvő telken emelkedik majd. A projekt bruttó alapterülete közel 26.000 négyzetméter lesz. A szálloda üzemeltetését a Steigenberger Group/Deutsche Hospitality érdekeltségbe tartozó Intercity lánc végzi.

Bővebben...

TAKACS-ERNO-IKF-elnok-wA kormány új lakásáfa javaslata egyértelműen kedvezően hat a piacra az ingatlanfejlesztők szerint, kiszámíthatóbbá teszi a beruházásokat, enyhíti a kapacitás- és szakemberhiányt, fékezi a drágulást, de a legnagyobb fejlesztőket tömörítő szervezet fél évvel kitolná az építési engedély alapján biztosított lehetőséget.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán jelentette be: azt javasolják, hogy vonatkozzon a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs mindazon projektekre, amelyek idén november elsejéig megkapták az építési engedélyt. Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke kifejtette, minden olyan javaslatnak örülnek, amely az átmeneti időszakot az áfa visszaemelkedéséig megnyugtatóan szabályozza, különösen, miután több tízezer család, és több száz vállalkozás érintett a kérdésben.

Bővebben...

Shopmark-1-wA Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap tulajdonában álló Shopmark átépítését februárban kezdte el a KÉSZ Építő Zrt., az épület átadására október 25-én került sor.

Megnyitott a 24 000 négyzetméteres Shopmark, Kispest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A belső munkálatok 2018 áprilisában kezdődtek, amelyek során Magyarországon először valósult meg olyan bevásárlóközpont-átépítés, ahol a felújítás ideje alatt teljesen bezárták az épületet. A mintegy hat hónapnyi intenzív munkálatokat követően idén ősszel kibővült bérlői- és üzlet kínálattal, számos új márkával tért vissza a Shopmark.

Bővebben...

Jakub KrenkA Skanska Magyarország, a világ egyik vezető ingatlanfejlesztő és kivitelező cége hazai leányvállalatának közlése szerint, a Skanska Építő Románia és Magyarország vállalatok üzletág-igazgatójának Jakub Krenket nevezték ki.

A vállalatnál különböző vezetői pozíciókban töltött 11 évnyi tapasztalat birtokában, Jakub Krenk nagy irodaház projektek illetve különböző munkacsoportok koordinálása során szerzett széleskörű tudásával segíti majd a Skanska magyarországi és romániai építőrészlegeinek munkáját. Tapasztalatainak köszönhetően Jakub Krenk kinevezésével erősödik a helyi kivitelezési csapat. Új beosztásában továbbra is a Skanska Csoport általa is képviselt célja és értékei szerint folytatja munkáját.

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web