2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai" című (KEOP-2012-5.6.0) pályázati kiírás, amely hozzájárul az épületek energiatakarékosság, - hatékonyság és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához.


A KEOP-2012-5.6.0 konstrukció 2012-13-as teljes kerete 20 milliárd Ft.

 

Jelen kiírásban a pályázatok egyfordulós kiválasztási eljárás keretében kerülnek
kiválasztásra.

 

1. lépés: Előzetes kérdőív kitöltése és benyújtása
A pályázni szándékozó intézményeknek a jelenlegi helyzetre és a tervezett projektre vonatkozóan alapadatokat kell szolgáltatnia a „0_Elozetes kerdoiv_KEOP_560" című dokumentum kitöltésével, mely elérhető az NFÜ honlapján (www.nfu.gov.hu).

Az kérdőív kitöltésének és benyújtásának határideje a jelen pályázati felhívás
közzétételét követő 15. nap.

A kérdőívvel együtt szükséges benyújtani az irányításért felelős miniszter (vagy az általa
delegált, a szakterületért felelős vezető) támogató levelét az alábbi tartalommal:
a) a projektjavaslatnak az operatív program társadalmi-gazdasági céljaihoz történő
hozzájárulása,
b) a projektjavaslat címe,
c) a Projektgazda megjelölése,
d) a projekt tervezett költsége,
e) a projekt tervezett időtartama, a befejezés időpontja.

Az előzetes kérdőív és a támogatólevél benyújtásának módja és helye: A kérdőívet kizárólag elektronikus adathordozón (kizárólag egyszer írható, írásvédett CD/DVD lemezen, Word formátumban), két példányban, a támogató levelet nyomtatott és CD/DVD-re másolt szkennelt (Pdf) formátumban, két példányban szükséges benyújtani. A támogató levél és a kérdőív ugyanazon a CD/DVD-n szerepeljen. A benyújtandó dokumentumokat zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével a következő címre kell beküldeni:

Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.
Környezet és Energia Operatív Program
1134 Budapest, Váci út 45., A épület
1437 Budapest, Pf.: 328.


Személyes benyújtásra a fent megjelölt címen, a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatán, munkanapokon az alábbi időben van lehetőség: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között

2. lépés: Előzetes konzultáció

Az NFK döntés kihirdetését követően a KSZ előzetes konzultációra hívja be a pályázót. Az előzetes konzultáció időtartama maximum 2 óra, melynek keretében a KSZ ismerteti a fejlesztési igényekkel kapcsolatos észrevételeit és rögzíti, hogy mely tervezett tevékenységek nem támogathatók, felhívja a pályázó figyelmét a projektre vonatkozó legfontosabb a pályázati felhívás szerinti előírásoknak történő megfelelésre és megvitatja a tervezett projektet a pályázóval. Az előzetes konzultáción a pályázó részéről legalább a pályázatírónak, a műszaki szakértőnek, és a projektmenedzsernek kötelező részt venni, továbbá a pályázó részéről már rendelkezésre álló egyéb a pályázat előkészítésében résztvevő szakértő részvétele is ajánlott.

3. lépés: Pályázat benyújtása/támogatási döntés

Az NFK támogatással rendelkező pályázó elkészíti a pályázati felhívás alapján a pályázatot
és benyújtja a KSZ-hez.

A pályázati dokumentumok benyújtására vonatkozó határidő legkésőbb az Kormány/NFK
döntés megjelenését követő 45. nap.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

Támogatás mértéke: minimum az összes elszámolható költség 10%-a, maximum 100%

Támogatás összege: minimum 50 millió Ft, de maximum 1000 millió Ft lehet.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Központi költségvetési irányító és költségvetési szervek, amelyek rendelkeznek

  • az irányításért felelős szaktárca támogató levelével, továbbá
  • a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntésével a projektjavaslat kidolgozására
Támogatható tevékenységek

A) Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek

I. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése a felújításban érintett épület, épületek, vagy egymással érintkező épületekből álló épületcsoport egészén:

  • Utólagos külső hőszigetelés
  • Külső nyílászáró-csere / korszerűsítés
  • Hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése

II. Intézmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése:

  • Hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre (pl. alacsonyhőmérsékletű vagy kondenzációs kazánok beépítése, sugárzó fűtés kialakítása), kazánok égésfej-korszerűsítése tüzelési hatékonyság-növelés céljából
  • Automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése
  • Fűtési- és használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése, szabályozhatóvá tétele, egyedi mérési lehetőségek kialakítása, energiatakarékos megoldások alkalmazása
  • Hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése
  • Kisléptékű, helyi kogeneráció, vagy trigeneráció kiépítése, (kizárólag saját felhasználásra, villamos és hőenergia értékesítése nélkül)
  • Hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása, közvetlenül, vagy hőszivattyún keresztül
  • Gőz hőhordozó közeg váltása forró vízre
  • A hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése
  • Távhőrendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtése

III. Világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása:

  • Fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje
  • Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energiamegtakarítást eredményeznek.

A fenti I.; II.; III.; alpontok szerinti tevékenységek egymással szabadon kombinálhatók.

B) Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek

I. Napkollektorok alkalmazása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre
II. Biomassza, azon belül mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és  melléktermék vagy ezek vegyes) felhasználása fűtésre és/vagy fűtésrásegítésre,

III.

  • Hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre
  • Geotermikus energia hasznosítása fűtésre, vagy fűtésrásegítésre, és/vagy használati melegvíz-termelésre

IV. Napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó)  villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához.

 

A pályázatot (kitöltött projekt adatlapot és a felhívásban, valamint az útmutatóban előírt mellékleteket) elektronikus adathordozón (kizárólag egyszer írható, írásvédett CD/DVD lemezen) a pályázati kiírás részét képező, kinyomtatott és cégszerűen aláírt eredeti nyilatkozattal együtt zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével a következő címre kell beküldeni:

Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.
Környezet és Energia Operatív Program
Kódszám: KEOP-2012-5.6.0
1134 Budapest, Váci út 45., A épület
1437 Budapest, Pf.: 328.

Személyes benyújtásra a fent megjelölt címen, a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia
Központ Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatán, munkanapokon az alábbi időben van lehetőség
hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között.


A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban információkat a Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség (www.nfu.hu) ügyfélszolgálatának valamennyi elérhetőségén kaphat:
Telefon: (+36-40) 638-638
E-mail: http://www.nfu.hu/eugyfelszolgalat
Személyesen: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.;

Részletes felvilágosítást a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.
(www.nkek.hu) honlapján, illetve az alábbi elérhetőségeken talál:
telefon: (+36) 1 802 4390
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázati felhívás és az adatlap innen letölthető.

Forrás: NFU

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web