2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

TFS 0411-wÁprilis 5-én pénteken, a CONSTRUMA kiállításon adták át a tetős építőipari vállalkozók legnívósabb hazai megmérettetésének díjait.

Az idén az utóbbi évtized legnagyobb számű pályázójának munkáiból kellett kiválasztani a legjobbakat. Összesen 87 pályamű érkezett. A magyarok mellett osztrák és német szakmai kiválóságok részvételével összeálló zsűri ezúttal 3 héten keresztül - két körben - személyesen szemlézte a tetőket, minden egyes versenybe szálló tetőt megtekintett. Összesen 33 pályamunka részesült elismerésben.

A díjak:

  • Fődíj - egy Nívódíj (ez egy vándor díj, amit a nyertes 1 évig tarthatja magánál) és hozzá pénzjutalom.
  • Vándordíjak (Aranykalapács, Aranykefe, Aranykályha, Aranysalejzni, Aranyszekerce, Aranyceruza) a nívódíj és különdíj nyertesek vihetik haza egy évre.

A Fődíjak 100.000 Ft pénzdíjazást kapnak, a kategória díjazottak 40.000 Ft-ot.

 

DÍJAZOTTAK

ÁCSSZERKEZET SZEKCIÓ

NÍVÓDÍJ: ZEN TEMPLOM, A DÍJAT KAPTA URBANICS JÁNOS

TFS 0343-wAz alapanyag alapvetően Luc rétegragasztott gerenda volt, mivel a tradicionális koreai építészetben alkalmazott nagy keresztmetszetű gerendákat csak ebből az alapanyagból lehetett biztosítani 36x40 cm keresztmetszet. A kuriózum még az volt, hogy a szelemenek egy része kör keresztmetszetű és a szarufák végei szintén kör keresztmetszetűek. Ennek a legyártása nagyon drága és bonyolult lett volna, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően találtak Németországban egy olyan esztergát amivel meg lehetett munkálni ezeket az alkatrészeket ezt a pályázó, Urbanics János megvette és ezzel a géppel sikerült megoldani a problémát. Maga a szerkezet minden részlete az eredeti koreai tervek szerint készült. Az építész nem hitte, hogy ezt így meg tudják építeni Magyarországon, mivel ezt a technikát éveken át tanulják a mesterek kint Koreában. A pályázó korábban kiutazott egy tanulmányútra, hogy élőben lásson ilyen épületet, és az ott szerzett tapasztalatokat hasznosította az itthon munka során. Az átadáson jelen volt a koreai építész is, aki ámulattal szemlélte a példaértékű kivitelezést.

Díjazás Kategória fajtája Pályázó Anyaggyártó Tető megnevezése Város
Aranyszekerce vándordíj ácsszerkezet Urbanics János Larex Kft. lakó és irodaépület Esztergom
Különdíj ácsszerkezet Molnár Róbert Wienerberger - Tondach ravatalozó Biharugra
Oklevél ácsszerkezet Ignácz György   közösségi helyiség Segesd

 

MAGASTETŐ SZEKCIÓ

NÍVÓDÍJ: CSALÁDI HÁZ, A NÍVÓDÍJAT KAPTA FARKAS GYÖRGY

TFS 0360-wFarkas György tetőfedő mester a TEGY tagja, a fődíjat kerámia cserép kategóriában indított kápolnásnyéki családi házával érdemelte ki. A projektben felhasznált anyag Bramac Smaragd kerámia tetőcserép teakfa. Az eredetileg sátortetővel fedett épület felújítását új tetőszerkezettel, a tetőtér beépítését végezte el a pályázó. Térdfal magasítással, süllyesztett tetőszerkezet készült az utca felől álló, hátul tetősíkban fekvő ablakokkal. A szarufák fölé poliuretánhab hőszigetelés készült, melyre a Bramac alátét héjazatot 50/75 mm-es ellenlécekkel szorították le. Az ereszvonalon és a manzard síktörésnél szakszerűen ereszlemezt építettek be. A tetősíkok szépek, a gerincek és a vápák vonala egyenes, a fedés összképe kifogástalan. Ki kell emelni az álló tetőablakok ízléses, a tetőhöz illő bádogos munkáját is, valamint a szegőcserepek precíz kiosztását. Az ereszalj gyalult deszkaburkolata egyedi kialakítású, igényes, szép munka. Összességében a tető méltó koronája a felújított épületnek.

Díjazás Kategória fajtája Pályázó Anyaggyártó Tető megnevezése Város
Kategóriadíj betoncserép Kövecses Tamás Bramac Kft.   Enese
Kategóriadíj hódfarkú agyagcserép Katona László Creaton Csárda- műemléki épület Somogysárd
Kategóriadíj műpala Tuli Szilárd - Együttérzés Bt. Creaton családi ház Balatonboglár
Különdíj hódfarkú agyagcserép Csubi 99 Bt. - Csubák Péter Wienerberger - Tondach családi ház Kisoroszi
Különdíj betoncserép Tóth Árpád Terrán Kft. családi ház Fonyód
Különdíj falcos agyagcserép Atanáz Kft. / Baricza Krisztián Creaton családi ház Sukoró
Zsűri elismerő oklevél agyagcserép Jezsoviczki Csaba Wienerberger - Tondach családi ház Moha
Zsűri elismerő oklevél agyagcserép Tóth Árpád Wienerberger - Tondach családi ház Fonyód
Zsűri elismerő oklevél betoncserép Nyujtó József Bramac Kft. lakóépület Tata
Zsűri elismerő oklevél természetes pala Kotrics Gábor, Janás Zoltán, Kovács Norbert Rathsshek Schifer, Bramac, Prefa családi ház Budapest
Elnöki elismerő oklevél betoncserép Hoffmann Attila Terrán kft. családi ház Szentkirályszabadja
Elnöki elismerő oklevél betoncserép Matejkó József Terrán Kft. családi ház Nyíregyháza
Elnöki elismerő oklevél betoncserép Orbán Zoltán Creaton családi ház Balatonlelle

 

FÉMLEMEZTETŐ SZEKCIÓ

MEGOSZTOTT NÍVÓDÍJ:
1. OTP IRODAHÁZ - A DÍJAT KAPJA BARTUS PÉTER - HAFTER KFT.

TFS 0430-wAz épület fémlemez tetőfedését mintegy 10 éve egyszer már felújították – az 1980-as évek műszaki színvonala felől ítélve is tökéletesen szakszerűtlenül. Pedig akkor már ismert volt az ÉMSZ „Bádogos munkák tervezési és kivitelezési szabályai" kiadványa, mégsem tartották be annak előírásait. Így a beázási jelenségek mellett hamarosan páratechnikai problémák is jelentkeztek. Az épület tulajdonosa emiatt olyan új utat keresett, amelynek során nem éri ismételt kudarc, és végre egy jól működő tetőt kap. Így jutott el a RHEINZINK magyarországi képviseletéhez, amelynek szakemberei garanciát jelentettek a tökéletes megoldásra. Az általuk nyújtott komplex műszaki támogatással olyan kivitelezési részletezettségű tető-szaktervek készülhettek, amelyek a kiemelkedő színvonalú szerkezeti és vízelvezetési koncepcióba illeszkedően tökéletesen megoldott csomóponti kialakításokat is tartalmaztak. És még ennél is többet: a tető korszerű szempontú továbbfejlesztésével új rétegfelépítést, és ezzel az épület a tető irányába történő energiaveszteségének lefaragását is. Az összetett és áttörésekkel is bőven ellátott tető számtalan különleges csomóponti kialakítása igazi szakmai ínyencség – amikre az anyaggyártó szakemberei fölényes magabiztossággal nyújtottak szokatlanságukban is tökéletes, nagyvonalúan biztonságos megoldásokat. A RHEINZINK tetőfedés kivitelezése során a pályázatot benyújtó szakkivitelező vállalkozás – a Hafter Kft. – ezen megoldások pontos megvalósítására eredményesen törekedett, amellyel láthatóan egy a korábbihoz képest teljesen új, nagyobb biztonságot nyújtó fémlemezfedési minőség jött létre a tetőn. A projektben felhasznált anyag RHEINZINK prePATINA bright rolled.

2. BUDAPESTI CSALÁDI HÁZ - A DÍJAT KAPJA KISS KÁROLY / SZABÓ ATTILA

TFS 0390-wAz eltolásos legyezősávokkal, korcolt lemezfedéssel készített tető szemet gyönyörködtető munka. A projektben felhasznált anyag: PREFA Prefalz P.10 világosszürke. Az épület alacsony hajlásszögű tetővel ellátott, a vízelvezetés egy betonpárkányon ülő négyszögszelvényű csatorna. A tető vápahajlata, egyedülálló eltolásos legyezősávokkal került kialakításra. Az épület héjazata korcolt lemezfedés. A párkányon ülő csatornából a csapadékot párkányon átvezetett lefolyócsövekkel oldották meg. A tető kiszellőzését a gerincben kialakított vonalmenti szellőzéssel oldották meg.

A zsűri nagyon nehezen döntött, 3 napon keresztül vitázott, és ennek a parázs vitának az eredménye, hogy a fémlemez fedés témában megosztott nívódíj került kiosztásra.

Több versenymű is esélyes arra, hogy az IFD Tetőfedő Világszövetség világbajnokságára benevezzenek vele, tehát még egy szinttel magasabban is megmérettesse magát.
2017-ben egy nívódíjas tető aranyérmes lett Bécsben a VB-n, Stang Ákos zselici idősek otthona projektje.

Kuriózum például a katica alakú fémlemez fedéssel épített bölcsőde projekt, ami kategóriadíjat kapott.

Az épület egyedi formájú, mely egy katicabogarat szimbolizál. Az egyetlen elem, amivel lefedhető a kiselemes zsindelyfedés. A fedőanyag minden oldal vágható, újra formálható, ezáltal szinte bármilyen forgástest lefedhető vele. A kivitelezés megkezdése előtt, a Prefán kívül, talán csak maga a kivitelező hitt abban, hogy a tervező által megálmodott formát, vízzáró módon képes lesz lefedni. Be is bizonyította, nagyon aprólékos és kézimunka igényes módon, maradandót és egyedit alkotott.

Díjazás Kategória fajtája Pályázó Anyaggyártó Tető megnevezése Város
Kategóriadíj díszmű Horex Kft. / Bilonka Építő Kft. Rheinzink Szegedi Új Zsinagóga Szeged
Kategóriadíj kiselemes fedés Bálint Csaba Prefa Hungária Kft. Bölcsöde Kecskemét
Megosztott kategóriadíj állókorcos fedés Stang Bádogos Kft. Prefa Hungária Kft. Társasház Pécs
Megosztott kategóriadíj állókorcos fedés Pónusz László, Sári Norbert Prefa Hungária Kft. közösségi helyiség Segesd
Különdíj kiselemes fedés Bíró Dániel László Prefa Hungária Kft. Izabella Panzió Zalaegerszeg
Különdíj állókorcos fedés Bruckner Róbert Prefa Hungária Kft. Polgármesteri hivatal Mohács
Zsűri elismerő oklevél állókorcos fedés Bíró Daniel László Prefa Hungária Kft. családi ház Zalaegerszeg
Zsűri elismerő oklevél állókorcos fedés Tető Épszer Kft., Bádogos Stúdió Kft. Swedsteel Metecno Kft. Premontrei Női Kanonokrend Zsámbék

 

FÉMLEMEZ HOMLOKZAT SZEKCIÓ

Új trendet vetít előre az alábbi újdonság a szerelt homlokzat témában. Ebből a témából 2020-ban várhatóan már több is be fog érkezni a fémlemez homlokzat szekcióba.

KÜLÖNDÍJAS PÁLYAMŰ: BENTLEY SZALON - A DÍJAT KAPTA BAGYINKA ÁRPÁD

Bentley-11-wA pályázó Reynobond kompozitlemez homlokzatburkolatot készített. Ennél az épületnél az egyszerű kockaforma megtévesztésre adhat okot, de az épületburok készítéséhez használt kompozitlemezzel történő munkavégzés minden körülmények közt komoly, precíz és pontos munkát követel meg! A rendszer alapját képező háttérszerkezet milliméter pontos elhelyezése elengedhetetlen. A munkavégzés során, bármely munkarésznél elkövetett apró hiba a csillogó felületen hangsúlyosan látszódott volna. A háttérszerkezetre a burkolat ragasztással került rögzítésre.

Díjazás Kategória fajtája Pályázó Anyaggyártó Tető megnevezése Város
Kiemelt kategóriadíj homlokzat Bende Team Kft. - Bende Zsolt Prefa Hungária Kft. Társasház Budapest
Kategóriadíj homlokzat Bauer Kft. Prefa Hungária Kft. Kereskedelmi épület Debrecen
Különdíj homlokzat Bagyinka Árpád Prefa Hungária Kft. Bentley szalon Budapest

 

LAPOSTETŐ SZEKCIÓ

 

Díjazás Kategória fajtája Pályázó Anyaggyártó Tető megnevezéses Város
Kategóriadíj lapostető Stang Bádogos Kft. Bauder Kft. Szent Mór Iskolaközpont Pécs
Zsűri elismerő oklevél lapostető Filep vizszigetelő kft. Büsscher & Hoffman Kft. társasház Szeged
Elnöki elismerő oklevél lapostető Enterol-B Kft. Kemper System Gmbh Budai vár, csíkós udvar Budapest (I.)

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

További információ: www.emsz.hu

 

 

Forrás: ÉMSZ

 

 

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web