2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

3. Energetikai ügyek

Közigazgatási hatósági eljárás
Szakkérdés
Bevonás és közreműködés feltétele Elsőfokon eljáró szakhatóság Másod-
fokon
eljáró szakhatóság
Állás-foglalás beszerzési határidő
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút terüle-tének nem közlekedési célú igény-bevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett - a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtá-sára, a közút-kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján - engedélyez-hető-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban ugyanazon szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, az országos közúthálózatba tartozó autópálya, autóút területén, az alatt vagy felett, autópálya, autóút tengelyétől számított 100 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, autópálya vagy autóút tengelyétől számított 100 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Budapest Főváros Kormány-hivatala  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közle-kedési célú igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett - a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján - engedélyez-hető-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, egyéb országos közút vagy települési önkormányzat tulajdonában lévő közfor-galom számára megnyitott magánút, helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren, főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, egyéb országos közút tengelyétől számított 50 méteren, főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Közlekedési hatáskörben eljáró járási hivatal  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezése. Annak vizsgá-lata, hogy a közút terüle-tének nem közlekedési célú igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett - a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján - engedélyez-hető-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Budapest Főváros Kormány-hivatala közlekedési hatósági feladatkörében eljáró III. Kerületi Hivatala  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizs-gálata, hogy az építmény elhelyezkedé-sének, magas-ságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légiközleke-désre, a földi telepítésű berendezések működésére és a polgári célú légiközlekedés biztonságára kockázatos-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a távhő-vezeték nyomvonala, biztonsági övezete vagy hőtermelő létesítmény helye magya-rországi repülőtértől, fel- és leszálló-helytől, rádió-navigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése, továbbá 60 méternél magasabb hőtermelő létesítmény létesítése vagy 20 méternél magasabb hőtermelő létesítmény magyarországi repülőtértől, fel- és leszálló-helytől, rádió-navigációs pont-tól számított 10 kilométeren belüli létesítése esetén. Légiközlekedési hatóság  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgá-lata, hogy az építmény elhelyezkedé-sének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása az állami célú légiközleke-désre, a földi telepítésű berendezések működésére és az állami célú légiközlekedés biztonságára kockázatos-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a távhő-vezeték nyomvonala, biztonsági övezete vagy hőtermelő létesítmény helye magyarországi repülőtértől, fel- és leszálló-helytől, rádió-navigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése, továbbá 60 méternél magasabb hőtermelő létesítmény létesítése vagy 20 méternél magasabb hőtermelő létesítmény magyarországi repülőtértől, fel- és leszálló-helytől, rádió-navigációs ponttól számított 10 kilométeren belüli létesítése esetén. Katonai légügyi hatóság  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. A távhővezeték nyomvonala biztonsági övezetének megállapítása, valamint annak elbírálása, hogy biztosítottak-e a vízi utakra vonatkozó nemzetközi szerződéseken alapuló hajó-zási űrszel-vényméretek. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a hőtermelő létesítmény helyének, valamint a távhővezeték nyomvonalának, illetve biztonsági övezetének víziúttól vagy hajózási létesítménytől legfeljebb 50 méteres távolságra tervezett kijelölése esetén. Budapest Főváros Kormány-hivatala  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követel-ményeknek, az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelmé-nyeknek és előírásoknak, a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelménye-inek, valamint a tájvédelem jogszabályban meghatározott követelménye-inek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységé-vel kapcsolat-ban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóság-ként nem vizsgálták meg és ha a tevékenység megkezdésé-
hez környezet-védelmi engedély és egységes környezethasz-nálati engedély nem szüksé-
ges,
a) valamennyi hőtermelőléte-sítmény esetében, valamint
b) ha a távhővezetéket külterületen, továbbá -
egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén - belterületen valósítják meg.
Megyei kormányhivatal környezet-védelmi és természet-védelmi hatáskörében eljáró járási hivatala  - 21 nap
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a Khvr. 5. számú mellékletében foglalt követelmények alapján a tervezett létesítmény kapcsán jelentős környezeti hatások feltételez-hetők-e Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és ha a tevékenység megkezdéséhez a Khvr. 1. § (3) bekezdésében foglalt vizsgálatra az eljárást megelőzően más hatósági eljárásban nem került sor, a következő létesítmények esetében:
a) hőtermelő létesítmény esetén 50 MW kimenő teljesítmény alatti,
b) távhővezeték település külterületén felszín felett vezetve (kivéve üzemen belüli vezeték) védett természeti területen, Natura 2000 területen, barlang védőövezetén 1 km hossz alatti; nem védett természeti területen, nem Natura 2000 területen, nem barlang védőövezetén 10 km hossz alatti.
Megyei kormányhivatal környezet-védelmi és természet-védelmi hatáskörében eljáró járási hivatala  - 21 nap
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelmé-nyeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített követelmé-nyeinek megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, és ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvé-delmi engedély és egységes környezethasz-nálati engedély nem szükséges,
a) valamennyi hőtermelő létesítmény esetében, valamint
b) ha a távhővezetéket külterületen, továbbá - egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén - belterületen valósítják meg.
Megyei kormányhivatal természet-védelmi hatáskörében eljáró járási hivatala  - 21 nap
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelmé-nyeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, és ha a hőtermelő létesítményt vagy a távhővezetéket a kulturális örökségvédelmi nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő módon valósítják meg. Fővárosi és megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása. Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a jogsza-bályban rögzített tűzvédelmi követelmé-nyeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg. A hivatásos katasztrófa-védelmi szerv helyi szerve  -  -
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.  Annak vizsgálata, hogy a létesítmény megvalósítása esetén a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosítha-
tóak-e. 
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és a hőtermelő létesítményt honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén valósítják meg.  Honvédelemért felelős miniszter   - 21 nap
Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén.  Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a jogszabály-ban rögzített tűzvédelmi követelmé-nyeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.  Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg.  Honvédelemért felelős miniszter    - 21 nap
Vezetékjog engedélyezési eljárás honvédelmi létesítmény területén.  Annak vizsgálata, hogy a vezeték megvalósítása a jogszabály-ban rögzített tűzvédelmi követelmé-nyeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.  Minden vezetékjog engedélyezési eljárásban.  Honvédelemért felelős miniszter   - 21 nap
Vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybe-vétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett - a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján - engedélyez-hető-e. Ha a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése során a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Budapest Főváros Kormány-hivatala közlekedési hatósági feladatkörében eljáró III. Kerületi Hivatala  -  -
Vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy az építmény elhelyezkedé-sének, magas-ságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légiközleke-désre, a földi telepítésű berendezések működésére és a polgári célú légiközlekedés biztonságára jelent-e kockázatot. Ha a távhőveze-ték nyomvonala, biztonsági övezete magyarországi repülőtértől, fel- és leszálló-helytől, rádió-navigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli. Légiközlekedési hatóság  -  -
Vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy az építmény elhelyezkedé-sének, magas-ságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása az állami célú légiközleke-désre, a földi telepítésű berendezések működésére és az állami célú légiközlekedés biztonságára
jelent-e kockázatot.
Ha a távhőve-zeték nyomvo-nala, biztonsági övezete magyarországi repülőtértől, fel- és leszálló-helytől, rádió-navigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli. Katonai légügyi hatóság  -  -
Vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy biztosítottak-e a vízi utakra vonatkozó nemzetközi szerződéseken alapuló hajózási űrszelvény-méretek. Ha a távhőveze-ték nyomvonala, illetve biztonsági övezete a vízi úttól vagy hajózási létesítménytől legfeljebb 50 méteres távolságra helyezkedik el. Közlekedésért felelős miniszter  -  -
Vezetékjog engedélyezési eljárás. Annak vizsgálata, hogy a tevé-kenység az ivóvízbázisok védelme követelmé-nyeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e. Ha a tevékeny-ség megkezdé-séhez környe-zetvédelmi engedély és egységes környezethasz-nálati engedély nem szükséges, továbbá ha a távhővezetéket külterületen, továbbá - egyedi tájérték, termé-szeti terület és országos jelentőségű védett termé-szeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén - belterületen valósítják meg. A vezeték elhelyezkedése szerint illetékes vízügyi hatóság Országos vízügyi hatóság  -
Vezetékjog engedélyezési eljárás.  Annak vizsgálata, hogy a vezeték megvalósítása a jogszabály-ban rögzített tűzvédelmi követelmé-nyeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.  Minden vezetékjog engedélyezési eljárásban.  A hivatásos katasztrófa-védelmi szerv helyi szerve  A hivatásos katasztrófa-védelmi szerv területi szerve   -
Vezetékjog engedélyezési eljárás.  Annak vizsgálata, hogy a távhővezeték megvalósítása esetén a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosítha-
tóak-e. 
Ha a távhőveze-téket honvé-delmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén valósítják meg.  Honvédele-mért felelős miniszter   - 21 nap
Célvezeték engedélye-zése.  Annak vizsgálata, hogy a célvezetékké minősítés feltételei adottak-e.  Ha az eljárás meglévő vezeték célvezetékké történő minősítésére irányul.  Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal   - 30 nap

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web