2019. március 26., kedd

 

20190228 1007452019. február 28-án zárult az ÉVOSZ, az MGYOSZ és az ÉFÉDOSZSZ 2017. júniusában nyertes „Munkahelyi egészség és biztonság" c. GINOP pályázata. Ennek apropóján, az ÉVOSZ székházában tartott sajtótájékoztatón bemutatták a program eredményeit.

2017-2018-ban 50%-al nőtt az építőipar teljesítménye, ezzel egyidőben pedig 80.000 új munkavállaló került az építőiparba, akiknek nagy része korábban nem dolgozott ezen a területen, mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Hozzátette, mivel ezek a dolgozók nem feltétlenül részesültek megfelelő munkavédelmi képzésben, megnőtt a munkahelyi balesetek száma is.

A program keretén belül, a munkavédelem fokozott figyelembevétele érdekében a következők teljesültek:

  • A pályázat teljesítése során körülbelül 1.000 munkáltatóval, munkavállalóval kerültek kapcsolatba kiadványok, képzések, rendezvények alkalmával, valamint az online kérdések megválaszolásával;
  • Létrehozták a www.nincsbaleset.hu honlapot, melyen megtalálható valamennyi munkavédelmi, munkaegészségügyi dokumentum és online tanácsadás kérésére is lehetőség van;
  • Elkészült a Munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban című kiadvány munkavállalók részére – ezt 634 munkavállaló vette át – aláírásával igazolva;
  • Elkészült a Munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban című kiadvány munkáltatók részére – ezt a mintegy 200 tagszervezetünk mellett 56 munkáltató részére adtuk át;
  • Elkészült a „Munkavédelem a demográfiai folyamatok tükrében" című tanulmány
  • Elkészült a „Munkavédelem, a foglalkozás-egészségügyi rendszer átalakítási irányai" című tanulmány;
  • 4 munkáltatói rendezvényt tartottak, Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Zalaegerszegen;
  • 8 munkavállalói rendezvényt tartottak, Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Zalaegerszegen;
  • Munkavédelmi képviselő képzést tartottak Kecskeméten;
  • Munkavédelmi képviselő továbbképzést tartottak – szintén Kecskeméten;
  • A képzésekhez tananyag készült.

Tapasztalataik alapján sajnos a munkáltatók és a munkavállalók továbbra sem fordítanak elég figyelmet a munkavédelmi és munkaegészségügyi továbbképzésekre. Éppen ezért az ÉVOSZ és a konzorciumban résztvevő MGYOSZ és ÉFÉDOSZSZ szorgalmazza a munkahelyi egészség és biztonság további kiemelt kezelését, továbbfejlesztését.

Javasolják a munkahelyi munkavédelmi előírások, veszélytelen eljárások betartásáért, betartatásáért felelős munkavédelmi szakemberek rendszeres és kötelező képzését, továbbképzését. Az oktatásban való részvétel ne csak a munkavédelmi szakemberek, hanem a munkahelyi irányítók számára is legyen kötelező, hiszen ők azok, akik alapvetően felelősek a veszélyek megfelelő kezeléséért, az előírások betartatásáért.

Azok a vállalkozások, amelyek alvállalkozókat is igénybe vesznek, rendelkezzenek a Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszerével, a MEBIR-rel.

Az ÉVOSZ Magasépítési Tagozata már a múlt évben kiemelt feladatul tűzte ki a munkavédelem képzést. A Tagozat a munkavédelem hatékony változásának érdekében törvénymódosítást fog kezdeményezni, melynek kidolgozása folyamatban van. A Tagozat szakértői olyan munkavédelmi rendszert dolgoztak ki, amely 50-60 munkaterület helyszínén egységes beléptetést, munkavédelmi képzést, a munkaterületen pedig munkavédelmi oktatási rendszert tesz lehetővé. A cégek ezzel jelenleg csak a saját munkavállalók esetében tudnak hatékonyságot elérni, ezért országos adatbázisra lenne szükség, melyben összefoghatók többek között a szakmák, a képzettségek is fellelhetők a GDPR előírásainak megfelelve.

infoblokk kedv final CMYK  ESZAKoji László hangsúlyozta: reméli, hogy egyre több munkáltató felismeri a munkavédelem irányításának jelentőségét, mivel ez hozzájárulhat a cégek fejlődéséhez is. A program keretében létrehozott honlapon (www.nincsbaleset.hu) pedig továbbra is felteheti bárki a kérdéseit, és szakszerű választ fog kapni.

 

 

 

 

Eseménynaptár

Március 2019
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web