Stratégiai megállapodás a szakképzés támogatásáért

839

Együttműködési megállapodást írt alá a Rail Cargo Hungaria és a Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiuma a sikeres szakképzés elősegítéséért.

Magyarország piacvezető árufuvarozó vasúttársasága, a Rail Cargo Hungaria Zrt. öt évre szóló, a vasútszakmai képzés közös támogatását, illetve a partnerség erősítését célul tűző megállapodást kötött a Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumával. Az együttműködést megerősítő dokumentumot a vállalat részéről Kotiers Román CFO, az Igazgatóság tagja és dr. Vincze Teodóra humánerőforrás igazgató, az intézmény részéről pedig Ábrahám Norbert, a Szekszárdi Centrum főigazgatója, illetve Gaál János, a tagintézmény vezetője látták el kézjegyükkel.

A Rail Cargo Group magyarországi leányvállalata az együttműködés keretében kívánja vonzóvá tenni a középiskolás tanulók számára a vasútszakmát, azon belül is a kulcsmunkaköröket, illetve megismertetni a vállalat munkáltatói értékeit. A megállapodás részeként a Rail Cargo Hungaria lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a tanulók tudásukat a gyakorlatban is kamatoztathassák – például kötelező nyári gyakorlatukhoz helyet biztosít –, közreműködik az intézmény szakmai anyagainak összeállításában, illetve kapacitásainak függvényében szakértő kollégákkal vesz részt az oktatásban.

A Rail Cargo Hungaria számára stratégiai jelentőségű a szakma iránt érdeklődő, megfelelően képzett és elkötelezett utánpótlás felkutatása, valamint célirányos képzése. Ezt támasztja alá az is, hogy a vasúttársaság erős és stabil kapcsolatot ápol több közép- és felsőoktatási intézménnyel, többek között a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Dunaújvárosi Egyetemmel, továbbá négy Szakképzési Centrummal is. Mindezek mellett az egyetemi tanulmányaikat folytató hallgatóknak duális képzési, a végzetteknek pedig nemzetközi gyakornoki programjával kínál lehetőséget a szakmai fejlődésre.

Az Apáczai Csere János Szakgimnáziumnak az elmúlt tanévben már volt tanulmányi kapcsolata a Rail Cargo Hungariával, melynek keretében kocsivizsgálókat képeztek és vizsgáztattak. Az oktatás egyedi szerződés alapján országos beiskolázású volt, és jelentős sikerrel zárult. Az ebben elért eredmények jó alapot biztosítanak a most aláírt öt éves együttműködésnek.

Az iskolában az éppen aktuális időszak igényeit megjelenítő képzési kínálat, oktatási tevékenyég kiszélesítése folyik. Ennek keretében az intézmény keresi azon gazdasági szereplőkkel a kapcsolatot, melyek segítségével diákjai betekinthetnek a szakterületek mindennapi gyakorlatába, és megismerkedhetnek az előremutató trendekkel is.

Mindezt olyan közegben, amely valós munkahelyi körülményeket jelent. A Szakképzési Centrum azt reméli az együttműködéstől, hogy ennek köszönhetően oktatási intézményeik nemtől, kortól függetlenül ajánlhatnak leendő diákjaik számára magasabb szintű továbbtanulási lehetőségeket a későbbi eredményes elhelyezkedéshez, pályamódosításhoz. A következő tanévi beiskolázási eljárásban az alap szakképesítéseken túlmenően sok egyéb más szakmai képzés mellett a logisztikát tanuló hallgatóknak kiváló gyakorlati lehetőséget teremthet a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel kialakított kapcsolat. Az intézmény hisz abban, hogy a most megerősített kapcsolat jelentős előnyökhöz segítheti a szakképzési folyamat résztvevőit.

Forrás: Rail Cargo Hungaria Zrt.

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét