2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

epitoipari-nivodij-logoAz Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2018-ban az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma 8 kategóriában hirdette meg, amelyre idén 18 pályázat érkezett. Nem érkezett pályázat a mezőgazdasági létesítmény kategóriában. A pályázat eredményét a Bíráló Bizottság elnöke 2018. december 14-én, az ÉVOSZ ünnepi évzáró közgyűlésén hirdette ki.

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2018. évben tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az Alapítók és Csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal. Az Alapítók az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület (ÉTE), a Csatlakozók a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ), a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata (MMKÉT), a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ), a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE), az MTF Közműtechnológiákért Egyesület (HSTT) és a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata.

Az alábbi 8 kategóriában hirdettek pályázatot:

  • többlakásos lakóépület
  • középület
  • ipari és energetikai építmény
  • mezőgazdasági építmény
  • műemlék-helyreállítás és rehabilitáció
  • közlekedési létesítmény
  • komplex infrastrukturális létesítmény
  • környezetvédelmi és vízügyi létesítmény

Pályázatot nyújthatott be minimálisan 100 millió Ft nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítménnyel a megvalósító szervezetek bármelyike. A megadott határidőre 18 pályázat érkezett. A formai és tartalmi szempontoknak egy pályázat nem felelt meg. Nem érkezett pályázat a mezőgazdasági létesítmény kategóriában.

A benyújtott pályázatokban szereplő létesítmények tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt magas színvonalat képviseltek. Örvendetes, hogy a többlakásos lakóház kategóriában – amelyikben évek óta nem volt jelentkezés - is érkeztek pályázatok. Idén is sok pályázat érkezett a középület kategóriában. A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló 18 tagú Bíráló Bizottság az ügyrend szerint eljárva a benyújtott dokumentációk, illetve a helyszíni bejárások alapján bírálta és értékelte a pályázatokat. A bírálat fő szempontjai a következők voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.

A Bíráló Bizottság véleményezte a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata által alapított Építési Alkotói Díjra és a MÉK Elnöksége által alapított Sándy Gyula Díjra tett javaslatokat. A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség önállóan döntött az Épületgépészeti Nívódíjról.

A Bíráló Bizottság összesen 10 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 2 részére elismerő Oklevelet adott ki. Az Építőipari Nívódíjat Tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg. A táblák ünnepélyes felavatására 2019 tavaszán kerülhet sor.

A pályázat eredményét a Bíráló Bizottság elnöke 2018.december 14-én, az ÉVOSZ ünnepi évzáró közgyűlésén hirdette ki és nyújtotta át a Tanúsítványokat.

 

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK 2018 ÉVBEN

TÖBBLAKÁSOS LAKÓÉPÜLET KATEGÓRIA

Dóczy Park 237 lakásos lakóépület - Debrecen, Békessy Béla utca 9.

  • Építtető: Dóczy Ingatlanfejlesztő Kft. (Debrecen)
  • Tervező: BORD Építész Stúdió Kft. (Budapest)
  • Generálkivitelező: HUNÉP Universal Építőipari Zrt. (Debrecen)
  • Alvállalkozók: HAJDU-ALU Építőipari és Fémszerkezetgyártó Zrt. (Debrecen), MONOLIT-ÉPSZER Szolgáltató, Építőipari és Kereskedelmi Kft.(Debrecen), CSIKIZO Építőipari és Kereskedelmi Kft. (Debrecen)

Doczi4

Évek óta nem érkezett pályázat lakóépület kategóriában. Az idén díjazott, három tömbből álló nyolcszintes épületegyüttes a kivitelező saját beruházása. Debrecen kiemelkedő területén, a Nagyerdő szomszédságában extravagáns homlokzatával emblematikusan jelenik meg a létesítmény. Egy falu nagyságát kitevő lakásmennyiség épült itt fel anélkül, hogy az emberi lépték megsérült volna. Azon túl, hogy az épülettömbök zöld területeket, belső parkot és játszóteret fognak közre, az épületekre magukra is zöld tetőteraszok kerültek. A korszerű épületgépészettel felszerelt lakások alaprajzilag jól megfelelnek a funkcionális igényeknek, végső kialakításuk igazodott a vásárlói igényekhez. A kivitelezés színvonala példás, szépek a betonfelületek, jó minőségűek az alkalmazott anyagok. A gondos tervezés és kivitelezés együtt emelték az épület értékét.

 

KÖZÉPÜLET KATEGÓRIA - SPORTLÉTESÍTMÉNY

Haladás Sportkomplexum - Szombathely

  • Építtető: Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. (Szombathely)
  • Generáltervező: Vision Építész Iroda Kft. (Bp.)
  • Generálkivitelező: SWIETELSKY Magyarország Kft. – ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorcium
  • Lebonyolító: BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (Bp.)
  • Alvállalkozók: ZALA-ELEKTRO Kft. (Zalaegerszeg), Spie Agis Fire & Security Kft. (Bu-dapest), Gedi Építő Kft. (Budapest)

Haladas5

A nagy múltú, közel száz éves szombathelyi sportegyesület létesítményei az évek alatt elavultak, korszerűtlenné váltak. Időszerű volt a megújítás, hogy olyan a nemzetközi szabványoknak megfelelő sportkomplexum és rekreációs övezet alakuljon ki, amely európai szintű szolgáltatást képes nyújtani. Alapvetően két tömbben, de egymással szoros egységben valósult meg a koncepció. Az egyik maga a 8656 fő befogadóképességű, acélszerkezetű membrán héjalású labdarúgó stadion, a másik a különböző sportfunkciókat magába foglaló vasbeton szerkezetű sportcsarnok. Az igényes kivitelezésű, sokoldalú sportlétesítmény, mely korszerű megjelenésével jól illeszkedik a nagyvárosi környezetbe, új városi tér alakult ki az utak között.

 

KÖZÉPÜLET KATEGÓRIA - OKTATÁSI INTÉZMÉNY

Ludovika Campus Új Oktatási Épület - Budapest

  • Építtető: Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Budapest)
  • Tervező: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.
  • Generálkivitelező: West Hungária Bau Kft. – ÉPKAR Zrt. - PBE Építő Kft. (W-É-P konzor-cium)
  • Lebonyolító: Óbuda - Újlak Zrt. – Főber Zrt. (Ludovika 2016 konzorcium)
  • Alvállalkozók: Lengyel Építéstechnika Kft. (Dunakeszi), Argo-Hungary Kft. (Budapest), Éptak '95 Kft. (Dunakeszi)

Ludovika5

A Közszolgálati Egyetem új Oktatási Épülete – a „Ludovika" műemléki építménye mellett - 8 szinten és közel 20.000 négyzetméteren valósult meg. Ez az Orczy-kertre szerveződő Campus legfontosabb eleme. Az Oktatási épület tömbje a Wallenberg iskola (a Bárka Színház) és a Nagyvárad tér közé épült. Az épület alaprajzának fordított „Z" formája két, cca. 1300-1400 m2-es alapterületű háromszöget rajzol ki. Az Üllői út felé néző tér a beérkezés, az ünnepek tere, s e teret rajzolják ki a több emelet-magas oszlopok, ill. az épület kontúrját kijelölő gerenda. Az Orczy-kert felé néző másik háromszög, azaz az, I. emeleti plató a rekreáció, a pihenés helye. Az épület meghatározó része az impozáns, transzparens díszlépcső. A kiemelkedő építészeti alkotás magas kivitelezési, technikai, felszereltségi színvonallal párosult és kiemelkedő és jövőbe mutató példája a felsőoktatási létesítményeinknek.

 

KÖZÉPÜLET KATEGÓRIA - KERESKEDELMI LÉTESÍTMÉNY

ibis Styles Airport Hotel - Budapest, BUD International Airport

  • Építtető: WPR PORT Kft. (Budapest)
  • Tervező: Aspectus Architect Zrt. (Budapest)
  • Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
  • Lebonyolító: WING Zrt. (Budapest)
  • Üzemeltető: Accor Pannonia Hotels Zrt. (Budapest)
  • Alvállalkozók: Dósa Padló Kft. (Mogyoród), Zsarnóczy Kft. (Budapest), Moratus Szerkezetépítő Kft. (Budapest)

Airport Hotel

Az összesen 145 szobás Ibis Styles 3 csillagos hotel az első közvetlen – gyalogos – repülőtéri összeköttetéssel rendelkező hazai szálloda. Az ötszintes épület centrális jellegű, íves homlokzati felületekkel rendelkezik, amely a déli oldalon résszerűen megnyíló belső udvar kialakításával oldódik. Kiválóan illeszkedik a környezetébe, a repülőtér utasainak érkezési fókuszába. A szálloda belső tereit a repülőtér hangulatát idézve a kor belsőépítészeti trendjeit követve alakították ki. A hotel speciális helyzetének megfelelően alkalmas a váratlan helyzetek megoldására is – például utazásukat megszakítani kénytelen nagyobb csoport fogadására. A szobákon túl népszerűek a konferenciatermek is, ahol különböző típusú rendezvényeknek biztosítottak helyszínt. A létesítmény az eddigi visszajelzések szerint sikeresen megfelel a növekvő idegenforgalom speciális igényeinek.

 

IPARI ÉS ENERGETIKAI ÉPÍTMÉNY KATEGÓRIA

Autóalkatrész Gyártó Üzem és Porta - Nyírbátor, Császári út 83.

Építtető: ROSENBERGER Magyarország Kft. (Jászárokszállás)
Tervező: STUDIO IN-EX Zrt. (Budapest)
Generálkivitelező: MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. (Kiskunhalas)
Lebonyolító: KIBBAU'77 Kft. (Kalocsa)
Alvállalkozók: CSMT Kft. (Kiskunhalas), FIRSTINBAU Kft.(Újlengyel), PLAFON Kft. (Szeged)

Autoalk uzem

Az új zöldmezős beruházás a németországi székhelyű cégcsoport legújabb hazai nagyberuhá-zása, amely Nyírbátor ipari parkjának szélén új gyártó és szerelő-fejlesztő épülettel rendelkezik. Funkciója: autóipari és híradástechnikai kábelek és csatlakozók összeszerelése és részben gyártása. A szépen rendezett telephely az előregyártott vasbeton szerkezetű gyártóüzem-raktár csarnokkal és fejépülettel, vízszintes szendvics panelos homlokzatával látványos íves bejárati csarnokkal, teljes infrastruktúrájával jó példája korunk ipari építészeti színvonalának. Az építtető cég piaci és gyártástechnológiai okokból feltétlenül ragaszkodott a szűk, alig egy esztendős megvalósítási határidőhöz, amelyet csak a megvalósításban közreműködők - immáron rutinos, több korábbi sikeres beruházásnál is bizonyított résztvevő - szoros együttműködésével lehetett teljesíteni.

 

IPARI ÉS ENERGETIKAI ÉPÍTMÉNY KATEGÓRIA

Apollo Tyres - Gyöngyöshalász

  • Építtető: Apollo Tyres Hungary Kft. (Budapest)
  • Tervező: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)
  • Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
  • Lebonyolító: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)
  • Alvállalkozók: Metál Hungária Holding Zrt. (Szombathely), Hirös-Róna Zrt. (Kecskemét), FERROBETON Zrt. (Dunaújváros)

Apollo

A zöldmezős gumiabroncsgyár mintegy 70 hektár nagyságú területen közvetlenül az M3 autó-pálya mellett Gyöngyöshalász külterületén, a lakóépületektől távol épült fel. Az indiai beruházás évente 5,5 millió személyautó és kisteherjármű, valamint 675 ezer busz és tehergépjármű abroncs gyártókapacitással rendelkezik. A ma ismert legmodernebb technológiát alkalmazták az üzemi épületekben, mely rendkívüli feladatok elé állította a tervezőket és a kivitelezőket egyaránt, akik eleget téve a követelményeknek, tartották a határidőket. Ezekkel együtt meg-épültek a szükséges gépészeti, adminisztrációs valamint a szociális létesítmények, út és köz-műcsatlakozások gépkocsi parkolók. A különleges technológiai, tűz és vegyvédelmi követel-mények szerint kialakított gyár a funkciók szerint 5 belső tömbből áll, a homlokzatok kialakí-tásával egységes képet mutat, alkalmazva az Apollo szürke, narancssárga és lila színeit. Rendkívüli teljesítmény volt ez az óriás beruházás ilyen minőségben ilyen rövid idő alatt.

 

MŰEMLÉK-HELYREÁLLÍTÁS, ÉPÍTMÉNY REHABILITÁCIÓ KATEGÓRIA

Egykori Zugligeti Lóvasút végállomás rekonstrukciója - Budapest, Zugliget út 64.

  • Építtető: Budapest Főváros XII. kerület, Hegyvidéki Önkormányzat
  • Tervező: ZDA- Zoboki Építésziroda Kft. (Budapest)
  • Generálkivitelező: Archibona Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)
  • Lebonyolító: Tectonic Kft. (Budapest)
  • Alvállalkozók: TechEnergy Kft. (Szeged), Puskás Művek Kft.(Budapest), Geo Concept Kft. (Budapest)

lovasut2

A 145 éves, sokáig elhagyatott, pusztuló épület eredeti karakterének és arculatának megfelelően, de a mai kor követelményei szerint építették újjá, kivételes építészeti értékeit helyezve előtérbe. A „svájci villa" típusú egykori lóvasúti végállomás majd villamos megálló helyreállításán és a díszítőelemek megmentésén húsz különböző műemlékes és szakági tervező dolgozott egy éven keresztül. A műemlék épület rekonstrukciója és bővítése részben az eredeti tetőszerkezetek és homlokzati „fachwerk"-ek megtartásával, részben a nyílászárók és homlokzati fa díszítések újragyártásával történt. A legnagyobb kihívás az eredeti épület-szerkezetek és a mai követelmények összehangolása volt. Az utólagosan beépített – eredetileg fedett-nyitott – középső várócsarnokot üvegfallal határolva eredeti szépségében állították vissza. Az épület a térszint alatt a pinceszinten és a hegyoldalba süllyesztett új, többfunkciós épületrésszel bővült. A felújított épület kulturális- és rendezvényközpontként működik, közösségi-, üzleti- és családi rendezvények exkluzív helyszíneként. 

 

KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY KATEGÓRIA

21. sz. főút Pásztó város és Mátraszőlős község közötti szakasz négynyomúsítása

  • Építtető: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Budapest)
  • Tervező: UTIBER Közúti Beruházó Kft. (Budapest)
  • Generálkivitelező: HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)
  • Lebonyolító: PERFEKTUM Projekt Kft. – HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Kft. – „METRÓ" Közlekedésfejlesztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft.
  • Alvállalkozók: KŐFUV Spedíció Kft. (Budapest), SA-Sziget Kft. (Budapest), OMEXOM Magyarország Kft.(Törökbálint)

21-es ut3

A 21. sz. főút Nógrád megyei III. szakasza Pásztó, Mátraszőlős és Tar települések közigazgatási területét érinti. A projekt kivitelezése során a 2x1 sávos meglévő út 3,73 km hosszban került korszerűsítésre 2x2 sávos, emelt sebességű, elválasztó sávos főúttá. Három csomópont épült, melyek közül egy külön szintű, egy szintbeni hagyományos és egy szintbeni kétsávos „turbó" típusú körforgalom. A bővített szakasz csatlakozik a már 2006. évben megépített pásztói ill. tari 2x2 sávos főúti szakaszokhoz. A kivitelező - a közreműködő szervezetekkel történt kiváló együttműködéssel - a céltudatos mérnöki munka és a határozott projektvezetés eredményeképpen jelentős előteljesítéssel, mintegy 17 hónap alatt, 7 hónappal a szerződéses határidő előtt végezte el a négynyomúsítási feladatot és adta át a forgalomnak. Ezzel csökkent a zaj-, és környezeti terhelés, dinamikusabb és biztonságosabb lett a közlekedés. Jelentősen rövidült a menetidő és a térség erőteljesebben kapcsolódhat az ország gazdasági vérkeringéséhez.

 

KOMPLEX INFRASTRUKTURÁLIS LÉTESÍTMÉNY KATEGÓRIA

ELI-ALPS Kutatóközpont - Szeged

  • Építtető: ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. (Szeged)
  • Tervező: ÁKMI Kft. – K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft. – ARTONIC Design Építészeti Kft. (ÁKA 2012 konzorcium)
  • Fővállalkozó: STRABAG-MML Kft. – SWIETELSKY Magyarország Kft. konzorcium
  • Műszaki ellenőrzés: OVIBER Kft.- CSOMIBER Kft.–3E International Kft.–ECO-TEC Kft. (ELIXXI. Konzorcium)
  • Alvállalkozók: ALUKONSTRUKT Kft. (Szeged), ÜVEG és FÉMSZERKEZET Építő Kft. (Budapest), ENSI Kft.(Budapest)

eli

Hazánkban, Szegeden valósult meg a nagyteljesítményű lézerekre alapozott összeurópai kutatási terv három projektjéből – a cseh és a román létesítményekkel együtt – a magyar kutatóközpont. Ez az óriás-beruházás a város peremkerületében, a volt laktanya helyén öt részből álló épületegyüttesben helyezkedik el. A különleges kutatási technológiák rendkívüli kihívások elé állították a kivitelező konzorciumot, mint például a rezgésmentes követelmények speciális mélyalapozása, de a ma ismert legmagasabb szintű építéstechnológiai megoldások egész sora jellemzi az épületeket. A speciális műszaki és környezettudatos kivitelezési munka kiváló minőségben készült el és a kutató központ megjelenésében is méltó módon reprezentálja Európa és benne Magyarország vezető szerepét a tudományos kutatásban.

 

KOMPLEX INFRASTRUKTURÁLIS LÉTESÍTMÉNY KATEGÓRIA

Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése - Győr és Gönyű

  • Építtető: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr)
  • Tervező: SBS KOMIR Mérnöki Szolgáltató Kft. (Budapest)
  • Generálkivitelező: A-HÍD Zrt. – Mészáros és Mészáros Kft. – Swietelsky Vasúttechnika Kft. (Kikötő Konzorcium)
  • Lebonyolító: EUROUT Mérnöki Tanácsadó Szervező és Kereskedelmi Kft. (Bp.)
  • Alvállalkozók: Hídtechnika Kft. (Budapest), Normálnyomtáv Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Szigetszentmiklós-Lakihegy)

kikoto2

A dunai kikötő fejlesztését célzó - 2013 – 2017 között megvalósult - projekt jó példája annak, hogyan lehet egy rendkívül összetett, az építőipar szinte valamennyi szegmensét felvonultató, sokszereplős beruházást, amelyik ugyanazon a munkaterületen, a ráépülő másik beruházással párhuzamosan zajlott, sikeresen lebonyolítani. Megépült a rakpart a darupályával, utakkal, vasúttal, közművekkel, zöldterminállal. Mederkotrással bővült a víziút. Elkészült a kezelőépület. A projekt résztvevői és a tervezés, kivitelezés során érintett szervezetek konstruktív együttműködése tette lehetővé, hogy számos előre nem látható akadály ellenére a munka ha-táridőre, a műszaki követelményekben foglaltaknak maradéktalanul eleget téve elkészült. A projekt, illetve a kikötői infrastruktúra szempontjából legjelentősebb eredmény az intermodalitás biztosítása volt, amellyel lehetővé vált a közút, vasút és víziút összekapcsolása, és a közlekedési módok között az áruk szabad átrakási lehetőségének biztosítása.

 

ELISMERŐ OKLEVÉL 2018

TÖBBLAKÁSOS LAKÓÉPÜLET KATEGÓRIA

Római Lakópart Üdülőotthon - Budapest, III. kerület Királyok útja 195-203

  • Építtető: Terassa Kft. (Budapest)
  • Tervező: K.S. Stúdió Kft (Szentendre)
  • Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
  • Alvállalkozók: Moratus Szerkezetépítő Kft.(Budapest), Tető Janás Kft. (Várpalota), FÉMIXÓ Kft.(Derecske)

romai

Budapesten zöld övezetében, az óbudai római parton két épületben 49 apartman kapott helyet a hozzájuk tartozó közösségi terekkel valamint csónaktárolóval. Az épületek alatt átjárható teremgarázs épült liftekkel. A háromszintes épületek középfolyosós elrendezésűek, az apart-manok 50 – 122 négyzetméteresek, de akár össze is nyithatók. Nagyméretű erkélyek és teraszok készültek, tetőszinten penthouse" jellegű lapostetős kialakítással. Telepítésük a telken kelet-nyugati hossztengelyre szervezett, a Dunára és a Pilisre néző panorámával. A telek szépen parkosított zöldfelület. A főbejárat felől felszíni parkoló állások fogadják az érkezőt, a dunai oldalon szabadtéri sporteszközök és a közhasználat céljára átadott területen játszótér létesült. A kivitelezés gondos, magas színvonalú, az igényes vevői követelményeket jól kielégítő munka.

 

MŰEMLÉK-HELYREÁLLÍTÁS, ÉPÍTMÉNY REHABILITÁCIÓ KATEGÓRIA

Markó Irodák 9 (MI9) - Budapest, Markó utca 9.

  • Építtető: BONEMO Kft. (Budapest)
  • Generáltervező: DPI-DESIGN Kft. (Budapest)
  • Generálkivitelező: Dömper Kft. (Lábatlan)
  • Lebonyolító: White Star Real Estate Kft. (Budapest)
  • Alvállalkozók: AHOMLOKZAT Kft. (Budapest), ANAMIT Kft.(Göd)

marko

A Markó u. 9. eredetileg transzformátor ház volt, ma a mellette álló lakóházzal együtt műemléki védettség alatt áll. Az „art deco" stílusú épület a lipótvárosi elektromos alállomás céljára épült 1929 és 1930 között. Az épület jellegzetes téglahomlokzatával évtizedekig a belváros patinás létesítménye volt, benne a vezérlőteremmel, melyet a szakirodalom „minden idők legszebb hasonló rendeltetésű üzemi helyiségként tart számon". A pályázó 2014-ben vásárolta meg az épületet azzal a céllal, hogy a transzformátor házban - megtartva annak eredeti formáját és stílusát, megőrizve építészeti értékeit – a belső terek modern megjelenést és új funkciókat kapjanak. Miközben a pinceszint továbbra is az ELMŰ tulajdonában álló terület, a földszinten impozáns előcsarnokot és a felette lévő szintek irodákat alakítottak ki. A revitalizáció során korszerűsített irodaház sajátos térkapcsolattal mutatja be a terek sokféleségét, a megvilágíthatóságot, galériák és belső teraszok „hangsúlyozzák a tér játékosságát".

 

KÜLÖNDÍJAK

A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata ÉPÍTÉSI ALKOTÓI DÍJBAN részesítette a Mélyépítési szakágban Reichardt Jenő okleveles építőmérnököt, a HE-DO Kft. főépítésvezetőjét, a 21. számú főút négynyomsávúsítási munkáinak sikeres irányítóját, a Magasépítési szakágban pedig Áprily Krisztián okleveles építőmérnököt, a Swietelsky Magyarország Kft. projektvezetőjét, a szegedi ELI-ALPS Kutatóközpont megvalósításának sikeres irányítóját.

A Magyar Építész Kamara SÁNDY GYULA-DÍJBAN részesítette Blaskovits László okl. építőmérnököt, az egykori Zugligeti Lóvasút végállomás rekonstrukció projektvezetőjét.

A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség és az Építéstudományi Egyesület ÉPÜLETGÉPÉSZETI DÍJBAN részesítette Zinaeddin Samit, a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Kft. épületgépész vezető tervezőjét, a Gyöngyöshalász Apolló Tyres gumiabroncsgyár épületgépészeti tervezéséért és helyszíni művezetéséért.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

 

Forrás: Építőipari Mesterdíj Alapítvány

 

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web