2018. november 18., vasárnap

 

 

 

TAKACS-ERNO-IKF-elnok-wA kormány új lakásáfa javaslata egyértelműen kedvezően hat a piacra az ingatlanfejlesztők szerint, kiszámíthatóbbá teszi a beruházásokat, enyhíti a kapacitás- és szakemberhiányt, fékezi a drágulást, de a legnagyobb fejlesztőket tömörítő szervezet fél évvel kitolná az építési engedély alapján biztosított lehetőséget.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán jelentette be: azt javasolják, hogy vonatkozzon a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs mindazon projektekre, amelyek idén november elsejéig megkapták az építési engedélyt. Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke kifejtette, minden olyan javaslatnak örülnek, amely az átmeneti időszakot az áfa visszaemelkedéséig megnyugtatóan szabályozza, különösen, miután több tízezer család, és több száz vállalkozás érintett a kérdésben.

Kifejezetten jónak tartjuk a kormány javaslatát, de arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy több ezer új lakás engedélyezési eljárása van folyamatban. A kérelmeket már benyújtották az illetékes építésügyi hatósághoz, de még nem született róluk elsőfokú határozat. Ezért a 2018. november 1-jei dátum helyett, egy fél évvel későbbit javaslunk, azt, hogy a kedvezményes áfa azokra a projektekre vonatkozzon, amelyek 2019. március 31-éig építési engedélyt kapnak" – ismertette a szövetség álláspontját.

A kormány javaslata a jelenleg hektikus piacot kiegyenlítettebbé teszi, egyértelműen enyhíti a kapacitás és szakemberhiányt, miután átlátható, kiszámítható rendszerben fokozatosan jelentkezhet az áfaemelés hatása piacon. Takács Ernő szerint ugyanakkor különösen akkor lenne zökkenőmentes a kedvezményes áfa kivezetése, ha a határidő 2019. március 31-e lenne. „Sem a fejlesztőket, sem a lakásvásárlókat, sem a finanszírozást biztosító bankokat nem szorítaná tovább a 2019. december 31-es határidő" – mondta

A megfelelően hosszú átállási időszak lehetőséget jelentene a szakembereknek és az építőipari kivitelezőknek is arra, hogy a kapacitásukat növeljék és megfeleljenek a beruházói igényeknek, ami a kivitelezési költségek drágulásának és elejét veszi az IFK elnöke szerint. „Elegendő építőipari kapacitással a kivitelezési költségek drágulása is mérséklődik vagy megszűnik majd".

Az IFK elnöke kiemelte a minőség folyamatos javulását a szektorban, de megjegyezte, ha a határidő nem szűk és nem irreális a kivitelezők számára, akkor az érzékelhető minőségi javulást is jelent majd az új lakások piacán. Nem utolsó sorban a megfelelő határidő fékezné a drágulás ütemét, adott esetben meg is állítaná a 2020 utáni időszakban. Ez egyértelműen kedvezne minden lakáspiaci szereplőnek: a vásárlóknak, a fejlesztőknek, a kivitelezőknek és a finanszírozást nyújtó bankoknak is ez a világos és egyértelmű rendelkezés.

Az IFK információi szerint körülbelül 10.000 olyan lakás épül, amelynek a műszaki átadás-átvétele át fog húzódni 2020 január 1-je utánra. Piaci információink szerint ezen a 10.000 lakáson felül, még körülbelül 20.000-25. 000 olyan építési engedélyezés alatt vagy már meglévő építési engedéllyel rendelkező, de még nem épülő lakásra is vonatkozhat majd a rendelkezés, akik engedélyeztetni szeretnének 2019. március 31-éig, az IFK által javasolt időpontig.

A kormány azon célját, hogy évente 40.000 új lakás épüljön, ez a kormányzati javaslat még nem biztosítja Takács Ernő szerint. A KSH legfrissebb adatai szerint idén 18.000 lakást adnak át, jövőre pedig 25 000 új lakás átadását prognosztizálják. Ennek a rendelkezésnek köszönhetően viszont ez a szám biztosan nem fog visszazuhanni a 2020-at követő időszakban sem, hanem nagyjából ezen a szinten stabilizálódik majd. Az újlakás-szám azonban még mindig messze nem éri majd el a kívánt 40.000-es szintet. „Bízunk benne, hogy a piac ez alatt az öt év alatt tovább fejlődik, és az építőipari kapacitások és a piac is bővül annyit, hogy a 40.000-es szám 2023-ra már realitás lehessen" – hangsúlyozta az IFK elnöke.

 

 

Forrás: Bepresent

 

 

Eseménynaptár

November 2018
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Keresés

jegyvasarlas 120 240

MEHI-kepzes 180x180

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web