2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Foto Terran Godi Attila dijAz Év Üzletembere Díjjal tüntette ki Gódi Attilát, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatóját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. A díjat Síkfői Tamás, a kamara elnöke adta át. Ezzel az elismeréssel a Terrán teljesítményét jutalmazták, hiszen a kamara indoklása szerint a vállalat azért érdemelte ki, mert a kft. alapításától eltelt évtizedek alatt a Terrán Tetőcserép Gyártó a régió egyik vezető vállalatává nőtte ki magát. A díj a Terrán működési modelljének, a családi értékek mentén haladó, és innovatív gondolkodásának is szól.

A multinacionális cégek által uralt piacon megmutatták, hogy innovatív fejlesztésekkel, jó üzletpolitikával magyar családi vállalkozás is versenyképes tud lenni, hiszen az egyik piacvezető cég lett a Terrán az iparág többi szereplője között. Ma már a Terrán gyáraiban közel 100 családi házra elegendő cserepet készítenek naponta.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszékével partnerségben tavaly elindult a napelemes tetőcserép fejlesztése is, amely egyedülálló Terrán innováció.

Jó úton haladunk, hiszen Az Év Üzletembere Díjon kívül a „Best Buy Award"-ot is elnyertük, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon" – mondta Gódi Attila.

A Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel mára Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség.

A mostani sikeren túl a vállalat számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben újra Construma díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok, illetve a már említett Best Buy Award birtokosai.

 

További információ: www.terranteto.hu

 

 

Forrás: B&D ComMedia Kommunikációs Iroda

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web