2024. április 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

ujhaz-logoKülönleges félmaratont rendeznek idén nyáron a gyönyörű Káli-medencében. A népszerű Tihanyi- és a Szigligeti Félmaraton mellett a szervezők, egy új, kisebb létszámú és a szokásosnál meghittebb félmaratonnal is készülnek a futás és a Balaton szerelmeseinek. Az újHÁZ Napfelkelte Félmaratont idén első alkalommal rendezik meg augusztus 19-én a révfülöpi vitorláskikötőben, ahol rendhagyó módon kora hajnalban gyülekeznek majd a futók, és ahonnan pirkadatkor egy katamaránnal hajóznak ki a vízre.

A félmaraton versenyzői a Balaton közepéről közösen nézik meg a napfelkeltét, mialatt ismert DJ-k biztosítják a bemelegítéshez szükséges hangulatot, majd a mezőny a badacsonyi partra szállást követően elstartol.

A 21,2 km-es útvonal, a vízpart-menti kerékpárutakon, majd a Káli-medencén át vezet el a régió egyik ékszerdobozának tartott Mindszentkállára, ahol azon a hétvégén egy kétnapos falunap is várható, számos érdekes programmal.

A rendezvény meghittségét a napfelkeltés starton kívül az adja, hogy a félmaratonon mindössze 333 futó nevezését fogadják a szervezők, így minden bizonnyal rekord gyorsasággal fogynak majd el a helyek az ország egyetlen olyan futóversenyére, amely egy hajóról veszi kezdetét.

A szervezők közel tíz hónapon át dolgoztak a félmaraton szervezésén, céljuk, hogy visszahozzák azt a hangulatot, ami a tihanyi és a szigligeti futóversenyek első éveire volt jellemző, mielőtt azokon még több ezer fő nevezett volna. Nem titkolt szándékuk az sem, hogy ezzel a kisebb és meghittebb eseménnyel szintén hagyományt teremtsenek.

A rendezvény névadó támogatója az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedelmi hálózat. Az eseményről, és a jelentkezés menetéről még több információ 2018. május 26-tól elérhető, a www.futniszep.hu weboldalon.

 

 

Forrás: újHÁZ Centrum

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web