2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Roto tetoablak epitesz 3A kivitelező egy-egy tetőablak beépítésével három nagyon fontos „funkciójában" gyengíti az épület egyik fő védelmi vonala, a tető időjárási viszonyoknak való ellenállási képességét. Természetesen mindez akkor igaz csupán, ha a tetőablak beépítésével átvágott – lég- és vízzárásért, hőszigetelésért és párazárásért felelős rétegrendek szabályos helyreállítására nem kerül sor.

A tervezői felelősség kérdését érintő szabályok változása sok más mellett arra is megtanította a szakembereket, hogy a tető vagy a tetőablak is jelentős szerepet játszik az épület energiafelhasználásában. És mindezért a tervező is felel. A tetőablak beépítése során a rétegrendek átvágásával a víz- és légzárás, a párazárás és a hőszigetelés folytonossága is megszakad. Ezek megoldása innentől ugyan a kivitelező feladata, de a tervező számára sem mellékes végeredmény. Azok a műszaki megoldások, amelyeket a Roto tetőtéri ablakai alapból kínálnak, a nyugati piacokon standardnak számítanak – miért érnénk be Magyarországon ennél kevesebbel...

 

Roto tetoablak epitesz 2 Építészként csupán néhány dologra szükséges odafigyelni például a kötelező tervezői művezetés esetén, és biztosak is lehetünk abban, hogy a Roto tetőtéri ablakok jól kerültek beépítésre, így azok nem befolyásolják negatívan az épület energetikai helyzetét. A Roto tetőtéri ablakainak kialakítása és kiegészítői olyan műszaki megoldásokat kínálnak, amelyek szakszerű beépítés esetén könnyedén biztosítják a tetőtéri ablaktól joggal elvárt funkciókat, energetikai értékeket, működési biztonságot. Mindezt az ablakok kialakítása, gyári előkészítése szolgálja.

Tekintsük át az építész által is ellenőrzendő, a tetőrétegrendek átvágásával kialakult helyzet javításának lehetőségeit.

A tetőablak beépítésekor a kivitelező átvágja az alátétfóliát, a hőszigetelést és a belső párazáró réteget is. A rétegrend helyreállítása a kivitelező fontos feladata annak érdekében, hogy az ablakok és a tető többi része között ne alakuljon ki hőhíd. Ebben utolsó védvonalként joggal számíthatunk burkolókeretre, de az kevés, ha az alatta lévő rétegek nem látják el a feladatukat.

Hoszigetelt vizzaro csatlakozas-wVíz- és légzárás

Első lépésként az alátétfólia szintjén keressük a megoldásokat. A kivitelezés során a Roto tetőablak un. vízzáró csatlakozásának az alátétfóliához történő ragasztásával számolhatunk. Fontos, hogy a gyakorta használt tűzés nem elegendő, ha ugyanis hajszárítóval át tudunk fújni az ablak körül, akkor nem kérdés, a szélzárás kialakítása nem sikerült.

Hoszigetelt vizzaro csatlakozas2Hoszigetelt vizzaro csatlakozas3-w

A vízzárás helyreállítására azonban elengedhetetlen a megfelelő ragasztószettek használata. A Roto vízzáró csatlakozó szettje alumínium profilt, speciális ragasztószalagot és a gyárilag előformázott sarokelemeket tartalmaz. Utóbbi szerepe vitathatatlan, hiszen a sarkok kialakítása mindig a legkritikusabb pont.

Hoszigetelt vizzaro csatlakozas4Mindezt megfejelve a Roto hőszigetelő keretével akár a passzívház előírásoknak is megfelelhet az épület ezen csomópontja.

Nézzük a hőszigetelést!

A következő feladat a hőszigetelés megoldása a tetőtéri ablakok körül. Ami biztos: a tetőtéri ablak a szigetelés síkja fölé kerül, így a kivitelező a szakszerű beépítéssel az ablak lehűlését is akadályozza. Ezt a Roto tetőtéri ablakok már gyárilag beépített Hőszigetelő csomagjukkal hatékonyan segítik: a hőszigetelést az ablakra ragasztva találjuk, amely a tok felső részéig húzódva védi azt.

Kulso foliagallerA Roto Hőszigetelő Csomag körbefutó hőszigetelése UV álló, és a hatékonyabb védelemért már a párazáró fóliát is tartalmazza, csökkentve a helyszíni beépítési hiba lehetőségét.

Végül a párazárás is górcső alá kerül

A gyártók szerint a későbbi reklamációk leggyakoribb okai a nem megfelelő párazárás okozta későbbi károsodások.

Ezt a szakmunkát általában már nem a tetőfedők, hanem a gipszkartonosok végzik, akik nagyban bíznak a gipszkarton szerepében. A pára ugyanakkor utat talál magának, így ha belső párazáró fólia nincs az ablakhoz ragasztva, a bejutó pára hatására a kávaszigetelés és a hőszigetelés néhány éven belül tönkremegy.

Kulso foliagaller 2A párazárás szakszerű és kézenfekvő megoldására a Roto tetőablakokba előre beleragasztva találjuk a párazáró fóliát, amellyel a szakembernek mindössze annyi a faladata, hogy azt a belső párazáró réteghez is ragassza hozzá.

 

 

 

www.roto.hu

 

 

Forrás: Build-Communication Kft.

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web