2018. december 13., csütörtök

Osram LED technológia gondoskodik a szolárház világításáról

Megkezdődött a visszaszámlálás a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyben, ahol magyar diákok által közel 2 évig tervezett és a nyár végén felépített napenergiával működő könnyűszerkezetű lakóépület, az ODOO LED-es világítását az Osram biztosította.

Az ODOO-t négy modulra osztva túlméretes kamionokon 8 napon át szállították Madridba a Villa Solarba, a verseny helyszínére, ahol 29 diák és oktató váltott műszakokban vett részt a magyar szolárház összeszerelésben.

A Solar Decathlon Europe nemzetközi innovációs verseny hivatalos programja szeptember 13-án a megnyitóval veszi kezdetét, ahol a hónap végéig az Odooprojectet tíz szempont alapján fogják értékelni: építészet, épületszerkezet, energiamérleg, épületüzemeltetés, komfort, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, iparosíthatóság, innováció és fenntarthatóság.

A fenntartható építészet feladatai közé tartozott az energiahatékony technológiák integrálása is. Az Osram jóvoltából az Odoo-ban olyan LED megoldásokat alkalmaztak, amelyek önmagukban, illetve továbbfejlesztett változatokban bármely családi házban kivitelezhetőek. A LED termékek legfontosabb előnyei, hogy lámpatest nélkül beépíthetőek, fényerejük szabályozható, káprázatmentes, kellemes színhőmérséklet érhető el, amely a látáskomfortot szolgálja. Üzemeltetésük egyszerű, és hosszú élettartamuk a „zöld gondolkodást" szolgálják, hiszen hulladék csak hosszú évek után keletkezik.

ODOO nagyszobaBár a Solar Decathlon verseny több éves múltra tekint vissza, a világítási megoldások csak most kezdenek hangsúlyt kapni, így a BME által elkészített pályamunka jelentős része lett a világítás. Az egyik szempont a napelemekkel nehezen megtermelt energia hatékony felhasználása volt, a másik a belsőépítészeti elképzelésekhez való illeszkedés. A tiszta teret nem akarták megzavarni lámpatestek látványával, de arra is ügyeltek, hogy a nappali „egy nagy tér" hangulatát az este folyamán különböző térrészek megvilágításával, bensőségesen szét tudják bontani. Ennek elérésére a speciálisan ehhez a projecthez gyártott fa, sávos álmennyezet nútjaiba rejtett LED-sávok bizonyultak a legjobb megoldásnak. Mivel a központi épületfelügyelet segítségével valamennyi beépített LED-es eszköz szabályozható, akár egy halvány alapvilágítás egy erős asztalvilágítással is kiegészíthető. Ez nem csak költséghatékony, de kellemes hangulati elemként is szolgál" – mondta Baktai Gábor, az Osram Magyarország Solution managere.

ODOO teraszA ház világításának megtervezésénél fontos szempontként szerepelt az energiahatékonyság, a komfortérzet növelése és a fény, mint építészeti és térrendezési elem használata. A világítási rendszert a LED technológiára alapoztuk, hiszen ez a legígéretesebb jelenleg a területen. Az építészeti tervezésnél kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a fényforrások szabályozással a teljes tér homogén világításától a térfunkciók szerinti kiemelésig jól variálhatóak legyenek, és ne csupán a hagyományos izzók helyettesítéseként szolgáljanak. Így a fő fényforrást az Osram támogatásával biztosított speciálisan LED szalagokat az álmennyezetbe integráltuk, minimalizálva az árnyékot és elérve, hogy kitűnően bevilágítsuk a teret, megvilágítsuk a falakat és növeljük a komfortérzetet. Az energiatakarékos Osram LED technológia legfontosabb előnye, hogy élettartamban felülmúlja a hagyományos fényforrásokat, amellett, hogy kevesebb hőt termel" – mondta Nagy Orsolya, a magyar egyetemi csapat ODOO project kommunikációjáért felelős szakembere.

ODOO konyhaA munkaasztal, és a konyha világítása szintén ilyen LED-ekkel került kialakításra, amelyeknél 2 féle teljesítményű LED-es modulokat alkalmaztak. A napfény hasznosításának egy fontos része, hogy nyáron az élettér kiegészüljön a külső terasszal, amit egy funkcionálisan berendezett fallal határoltak le. A falba is LED-es megoldásokat építettek be, csak kültéri, vízvédett kivitelben, a házon belül a fürdőszobában használthoz hasonlóan.

Az Odoo ház megépítése, kivitelezése és otthonossá varázslása teljes egészében hazai szponzorok segítségével jöhetett létre. A Siemens Zrt., a project megvalósulásának főszponzoraként az anyagi támogatás mellett számos terméket biztosított kedvezményesen, amelyek az energiahatékonyságot maximalizáló épület-automatizálásban voltak nélkülözhetetlenek.

A verseny alkalmával, az összesített eredményen kívül az egyes versenyszámokban egyenként is győzteseket hirdetnek. Ezen felül külön díjak – pl.: közönségdíj – is gazdára találnak majd. A helyszíni mérések, a projekt két éves működése során leadott, jelenleg közel 1500 oldal hosszúságú dokumentációs anyag, a madridi szereplés és az eddigi projektaktivitások alkotják majd az értékelések alapját.

A verseny során közönségszavazatát bárki leadhatja az alábbi linken a kedvenc szolárházára: http://www.sdeurope.org/?page_id=7119%3Fpage_id%3D7119&lang=en

Forrás: BusinessPlus Consulting Kft.

Eseménynaptár

December 2018
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Keresés

MEHI-kepzes 180x180

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web