2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Átlag 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építőiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó cég, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára, ez áll a piacvezető hitelbiztosító szektorelemzésében. Az Atradius tanulmánya szerint az építőiparban a legtöbb a késve történő kifizetés és a nem fizetés is. A piaci környezet pozitív változásai immár évek óta nem eredményezik a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását.

A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint a magyar építőipar kilátásai az elmúlt két év fejlődése ellenére sem egyértelműen pozitívak. Vanek Balázs azt mondta, hogy bár tavaly 129,5 százalékkal nőtt a szerződésállomány, a termelés pedig közel 30 százalékkal bővült, megmaradt a szektor legnagyobb kockázata, a vállalatok alultőkésítettsége. – „10%-ra becsüljük az építőipar árbevételének növekedését 2018-ban, de a profitráta csökken majd a dráguló munkaerő és a nyersanyagárak emelkedése következtében. A tőkehiányos szektorban ez várhatóan a csődök 5-10%-os növekedéséhez vezet az idén" – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Az elemzés szerint a hazai építőiparra jellemző a nagy tőkeáttétel és a banki finanszírozási igény. A cégek kis önerőt tudnak megmozgatni egy-egy beruházás finanszírozásához, és jellemzően nagyarányú hitelre lenne szükségük, de jelentős részük nem hitelképes. Az Atradius tanulmánya kiemeli, hogy a bankok 2016 óta könnyebben hiteleznek építkezéseket, de még mindig az irodaházakat preferálják a lakásprojektekkel szemben.

Vanek Balázs arról is beszélt, az építőiparban fordul elő a leggyakrabban, hogy a vevők a számlájukat késve egyenlítik ki. Az elemzésben résztvevő300 vállalat többsége (77 százalék) szerint az építőipari B2B ügyfelekleginkább a likviditási problémák miatt tudtak csak későbbfizetni, pedig a számukra megszabott számlafizetési határidők (45 nap) két héttel haladtákmeg az országos átlagot (31 nap). – „A szállítók eleve több időt adnak az építőipari vevőiknek a számlák kifizetésére, mint más iparági partnereiknek, és még ennek ellenére sem jutnak időben a pénzükhöz" – mondta az Atradius országigazgatója.

Az Atradius elemzése szerint az építőipari kockázatokhoz hozzájárul még az infláció és az üzemeltetési költségek növekedése, ezek főleg a lakáspiacot érintik. Emellett továbbra is bizonytalan, hogy 2019-ben a jelenlegi 5%-ról ismét 27%-ra emelkedik-e majd a lakások áfája. A bizonytalanság visszafoghatja a fejlesztéseket, mert nem biztos, hogy 2019-re befejeződnek a most induló beruházások. A hitelbiztosító pozitívabbnak látja az állami és önkormányzati infrastrukturális beruházások körét, amelynek nagy lendületet adtak a részben vagy teljesen Európa Uniós finanszírozású fejlesztések.

 

 

Forrás: Avantgarde Public Relations Kft.

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web