2017. november 25., szombat

EUGIC-2017-BUDAPEST

Elkezdődött a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3-as autópálya csomópont, valamint a csomópont és a 2101 jelű út közötti szakasz építése 1,55 kilométer hosszan - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.).

A kivitelezéshez kapcsolódóan 4 körforgalmi csomópont épül meg az M3-as autópálya déli és északi oldalán, az M3-as autópálya és a 2101 jelű út közötti szakasz közepén, valamint a záró csomópontban. A közlemény szerint a beruházás részeként az autópálya felett híd, a Mogyoród patak mellékága felett pedig felüljáró épül, valamint 473 méter hosszan felhúznak majd egy zajvédő falat is, amelynek hatására csökken a zajterhelés, javul a környékbeliek életminősége.

A távlati fejlesztések figyelembevételével kialakított csomópont, és a hozzá kapcsolódó összekötő út megnyitja a környező települések megközelítésének lehetőségét. Az út és hídépítés kedvezően hat a forgalombiztonságra és a térség versenyképességére.

Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese közölte: a kivitelezési munkálatok várhatóan 2019 nyarára fejeződnek be, ezt követően használhatják az új csomópontokat és kapcsolódó útszakaszokat az erre közlekedők.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, európai uniós és költségvetési forrás felhasználásával a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A HE-DO Kft. a Penta Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium végzi a kivitelezést nettó 5 milliárd forint értékben.

 

 

Forrás: MTI

 

 

Eseménynaptár

November 2017
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Keresés

Banner-MAPASZ-120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web