2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

csapatHuszonöt kőműves szakmát oktató szaktanár és gyakorlati oktató vett részt 2017 augusztus végén kéthetes németországi szakmai továbbképzésen a Traunsteini Gyakorlati Képzőközpontban. A szaktanárok egyikének beszámlóját  közöljük.

"A csapatból még nem ismertem senkit. A buszos utazáson beszélgettem Szilviával. Kiderült, hogy hasonló várakozással és aggodalmakkal indultunk neki ennek a két hétnek, hiszen életünkben először voltunk távol a családunktól, ráadásul kőműves gyakorlattal sem rendelkeztünk. Az elképzeléseink, céljaink és habitusunk is azonosak voltak. Remekül kiegészítettük egymást, és gyorsan oldódtunk, vidáman, megértően kezeltük egymás ügyetlenségét. A kezdeti nehézségeinket úgy oldottuk meg, hogy mindent megbeszéltünk, és nagyon toleránsak voltunk egymáshoz.

Első nap, az elméleti oktatáson bemutatták a német modulrendszert, a téglaméreteket, kötés típusokat, boltöv szerkesztéseket, hézagok és fugák számítási metódusait. A nyelvi nehézségek ellenére gyorsan megértettük a számítási feladatokat, hiszen elméleti tanárokként sokat találkozunk nap, mint nap ilyen feladatokkal. A kiadott dokumentáció egyszerű-, érthető példákat, jó bemutató ábrákat tartalmazott.

kituzott celok

A német modulrendszer minden téglatípushoz igazodik. Nem ütköznek olyan nehézségekbe, mint mi az építkezéseken, hogy rengeteg téglavágást kellene elvégeznünk, ha a falazó kerámiát és a kisméretű tömör téglát szeretnénk együtt alkalmazni. A megépített falazat méretpontosságára rendkívül érzékenyek, hiszen Németországban az elfogadott hibatűrést mm-ben fejezik ki. Egyszerű ellenőrizni az 1 m-ben meghatározott modulrendszerben megépített látszó téglafalazatokat.

A célunk az volt Szilviával, hogy ezeket az előírásokat betartva, a lehetőségeinkhez mérten, a gyakorlatlanságunkat is beszámítva el tudjuk készíteni a kiadott feladatot. Ezért volt jó választás, hogy nem szakoktatókkal dolgoztunk együtt, hiszen így minden kőműves mozdulatot meg kellett tanulnunk, használtuk az elektromos munkaeszközöket, és nem kényszerültünk rá, hogy helyettünk elvégezzék. Nem versenynek fogtuk fel, hanem kihívásnak.

boltiv-epitese

Az első munkanap mindenki másképpen kezdte el a saját feladatát. Valaki a ramonád szerkesztéssel, valaki a falazással dolgozott. Nekünk a kiosztott feladatlapokon előírt méreteken kellett változtatnunk, hiszen a csúcsívet nem lehetett az előírt széles falazatban kialakítani, mert a tanműhelyben a magas falazat építéséhez nincs megfelelő magasságú állványzat. Így a számításokkal és az újraméretezéssel foglalkoztunk.

A csapat tagjai a boltívtípusok sokféleségét kihasználva változatos falazatokat készítettek. Az oktatók rugalmasan alkalmazkodtak ehhez a sokszínűséghez. Nekünk különösképpen sokat segítettek, hiszen az eszközhasználathoz sem volt gyakorlatunk. Praktikákkal láttak el, folyamatosan ellenőriztek minket, hogy nagy tévedéseket ne vétsünk. A falsarkok kialakításánál figyelembe vettük a technológiai sorrendet, és a megépített falsarok magasságát a későbbiekben folyamatosan emeltük, amikor a boltív magassága megkívánta. Így a vízszintes és függőleges irányokat azonnal tudtuk ellenőrizni.

Kapcsolódó cikk(ek):
Kőműves tanártovábbképzés

A német modulrendszerben a függőlegestől való eltérés max. 2 mm lehet 1 m magasságban. A nagy sietségben sokan a boltív elkészülte után építették meg a falsarkokat, így a falsík könnyen eltérhet a boltív síkjától, ami a látszó téglafalazatnál nem elfogadható. Nekünk a tanműhelyben oktatók erre külön felhívták a figyelmünket, és ellenőrizték a szabályok betartását.

A csúcsív szerkesztése nagyméretű papíron készült el 1:1 arányban. A szerkesztési vázlatra rögtön felmértük a téglaméreteket, és a fugaméreteket. Amikor minden számítás és méret megfelelően alakult, a tanműhely által biztosított faanyagra átrajzoltuk, majd szalagfűrésszel méretre vágtuk. A csúcsíves ramonádunk is elkészült. A ramonád beállítását sokszor elvétettük, de a tanműhelyben oktatók ezen is tudtak segíteni. Folytathattuk a falsarkok magasítását, majd a homokkő téglából a csúcsív kialakítását. Megépítettük a csúcsíves boltövet a látszó téglafalazatba.

 

A boltív készítése:

 

keszites4Az értékeléssel is nagyon elégedettek voltunk, hiszen az életünk első kőműves munkája. A ramonád eltávolítása után sem hagyott cserben minket, saját súlyunkat is elviselte, pedig igen nehéz volt rajta egyensúlyozni.

Pelinkán József ezt mondaná: "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb de a miénk!" A fiúk természetesen sokkal szebb, díszesebb munkára lehetnek méltón büszkék. Falazatuk árnyékában megpihenve szemléltük, milyen remek boltívet építettek.

Tanműhelyi feladataink mellett, a tanműhely vezetője bemutatta a német oktatási rendszert, a tanműhelyek finanszírozásának módját. Szerintem Magyarországon is megfontolandó lenne hasonlóan kialakítani a középfokú oktatás struktúráját, hiszen a tanulók 16-17 évesen kerülnek ki a tanműhelyekbe. Sokkal érettebbek, mint nálunk, és döntési lehetőségük is sokkal szélesebb körű. A tanulók nincsenek a munkáltatóknak kiszolgáltatva, lekötelezve, a tanműhelyek fenntartását és az ösztöndíjukat a vállalkozók finanszírozzák az iparűzési adóból. A vállalkozások által befizetett adó nem kerül az állam közös kasszájába, a vállalkozók érdekét az iparkamara tényleg képviseli, felügyeli, rendszeresen ellenőrzi mindkét fél munkáját.

A napi tanműhelyi munkán kívül rengeteg helyet látogattunk meg, szebbnél szebb tájakon barangolhattunk. A képek többet elárulnak, mint a saját szavaim. Rengeteg információ és gyönyörű élmény ért bennünket. Az újonnan kötött barátságok, a szakmai beszélgetések tették még gazdagabbá a mindennapokat, és a kihagyhatatlan finomságok, amelyek elvarázsoltak minket. 

A németek gondolkodásmódja, precizitása, szervezettsége, a munkamorál, amelyet Németországban tapasztaltam, árt-e a kreativitásnak, vagy sem, számomra elgondolkodtató.
Szeretném megköszönni, mindenkinek a munkáját, aki szervezte, támogatta ezt a tanulmányutat, hiszen rendkívüli emberek teremtették meg számunkra egy rendkívüli csapattal, ezt a rendkívüli lehetőséget!"

 

Farkas Tünde
építész elméleti tanár
Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola
Kecskeméti Szakképzési Centrum

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web