2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

A K&H Bank finanszírozza a BudaPart beruházás első ütemében készülő lakóházak fejlesztését. A BudaPart Otthonok első két – A és C jelű – lakóházára az építési engedély 2017. május 20-án emelkedett jogerőre, azóta a Market Építő Zrt. kivitelezésében folyik az építkezés, Újbudán a Kopaszi gát melletti fejlesztési területen. A két épület összesen 265 (az A épület 162, a C épület 103) lakással készül el, amik javarészt gazdára is találtak.

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a BudaPart életében. Nagy örömünkre szolgál, hogy a K&H Bank bizalmát élvezzük, és partnerek lehetünk a BudaPart Otthonok első ütemének projekt finanszírozása kapcsán. A budapesti ingatlanpiacon egyedülálló új városnegyed tulajdonságait a K&H is megvizsgálta, majd felismerve erősségeit, valamint a fejlesztő, a beruházó és a kivitelező által biztosított szakértő hátteret és stabilitást, sikeres megállapodást köthettünk a finanszírozást illetően" - mondta el a tranzakcióról Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója.

Hodina Péter, K&H Vállalati értékesítési igazgatóság vezetője : „A K&H a számottevő és meghatározó beruházások, így a hazai ingatlanfejlesztési szektor finanszírozásában is szeretné megőrizni hangsúlyos szerepét. Rendkívül fontos számunkra azonban, hogy ezt kizárólag a legmegbízhatóbb és legprofesszionálisabb piaci szereplőkkel együttműködésben érjük el. A BudaPartot nem csak unikális elhelyezkedése, sokrétű szolgáltatásai hanem tapasztalt és tőkeerős fejlesztői csapata is a legjobbak közé pozícionálja. A K&H Bank így örömmel nyújt finanszírozást Budapest egyik legjelentősebb fejlesztéséhez."

A BudaPart Otthonok lakásai kulcsrakészen, gépesített konyhabútorral kerülnek átadásra 2019 januárjában.

 

 

Forrás: Republic Group

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web