2017. szeptember 20., szerda

 

Új oktatási központot adott át a Magyar Telekom Budapesten, a beruházás 400 millió forintból valósult meg.

A főváros IX. kerületében épített új oktatási központ évente 2 ezer munkavállaló képzését teszi lehetővé. A képzésekre a cég évente körülbelül 30 millió forintot fordít, az épületben többek között 12 tréningtermet, műszaki- és gyakorlótermeket és oktatói szobákat alakítottak ki.

A Magyar Telekom tájékoztatása szerint a jövő munkahelyekeit az együttműködés, a tudásmegosztás, a találkozás színtereként képzelik el, így a munkakörnyezetet is ennek megfelelően alakítják ki. A közlemény idézi Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettest, aki szerint az intézmény működésétől a vállalaton belüli tudásbázis egységesítését várják.

Friedl Zsuzsanna humánerőforrás vezérigazgató-helyettes elmondta: a központ többek között szakmai alapképzések, nyelvi képzések, készségfejlesztések és tréningek lebonyolítását is lehetővé teszi.

Az épület a vállalat új, 2018 második felére felépülő, közel 60 ezer négyzetméteres központjának közelében áll majd, nemzetközi elismertségét pedig az is jelzi, hogy a Deutsche Telekom kiválasztási és értékelő központot üzemeltet majd itt.

 

 

Forrás: MTI

 

 

banner180x300 keret

Eseménynaptár

Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Keresés

 regisztracio 160x240

 

Banner-MAPASZ-120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web