•  
 2017. augusztus 21., hétfő

 

szakkepzes2Az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, az egyetlen, ami a tartós növekedést megakadályozhatja, az ágazatban tapasztalható súlyos szakemberhiány. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint ennek érdekében szemléletváltásra van szükség: fel kell ismerni, hogy a bérek emelésén kívül a szakemberek számára jobb munkakörülményeket kell nyújtani, biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatásra és a szakmunka megbecsülésére van szükség.

Megismertetni a fiatalokkal a kétkezi munkát

Egyes statisztikai adatok szerint jelenleg mintegy 20-30 ezer szakember hiányzik az építőiparból. Logikus lenne ezt a hatalmas munkaerőigényt a szakiskolát elvégző fiatalokkal kielégíteni, azonban a tapasztalat szerint eszük ágában sincs hosszú távon az ágazatban elhelyezkedni, jelentős részük ugyanis már a szakvizsga letételét követően pályát vált. Ennek az oka kettős: egyrészről a szakmák az elmúlt évtizedekben folyamatosan veszítettek presztízs-értékükből, másrészről pedig a jelenlegi szakképzési rendszer nem alkalmas a gyakorlati tudás átadására.

Annak ellenére, hogy számos ösztönzővel kívánják arra sarkallni az általános iskolásokat, hogy tanulmányaikat a szakmát nyújtó intézményekben folytassák, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel jártak az erre irányuló kezdeményezések. „A gyerekek és a szülők többségének a fejében a kétkezi munkának csak az árnyoldalai élnek, ezért különösen fontos lenne felhívni a figyelmet a munka szépségeire" – vallják az újHÁZ Centrum szakértői. Meglátásuk szerint az ösztöndíjak és a biztosnak tűnő elhelyezkedési lehetőségek mellett a szakmákat népszerűsítő rendezvények, így az építőanyag-kereskedelmi hálózat által is támogatott Szakma Sztár Fesztiválhoz hasonló események adhatnak jó alkalmat az ágazat presztízsének emelésére.

A gyakorlati képzés reformja

Mindez azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy az ágazatban maradva a fiatalok, később szakmájuk legjobbjaivá válhassanak. Ehhez ugyanis egy olyan gyakorlati oktatásra lenne szükség, ahol a diákok részt vehetnek a teljes munkafolyamatban, igazi mesteremberek mellett dolgozva sajátíthatják el területük fortélyait. A duális képzési rendszer egyik legnagyobb gyengesége azonban ma az, hogy a gyakorlati oktatás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és nem nyújt olyan tudást, amit hasznosíthat az intézményt elvégző fiatal.

szakkepzes1A 2014-től érvényben lévő duális szakképzés értelmében a 10-11. évfolyamos tanulók hetente két napot töltenek a gyakorlati képzésüket biztosító kivitelező vállalatnál. A legfőbb probléma ezzel az újHÁZ Centrum szakértői szerint az, hogy a rendszer nem teszi lehetővé, hogy a tanulók a teljes munkafolyamatot lekövethessék, hiszen a munkálatok azokon a napokon is zajlanak, amikor ők az intézményben hallgatják óráikat. Ráadásul a kivitelezők sem partnerek a gyakorlati képzés fejlesztésében. Egyes felmérések szerint 95 százalékuk nem köt tanulói szerződést, ennek legfőbb okaként pedig azt jelölték meg, hogy az építőipari kereslet folyamatos változása miatt nincs stabil, hosszú távon is tervezhető munkaellátottságuk, így nem tudják garantálni a diákok gyakorlati képzését. Egyre többen vélekednek azonban másként. Az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedelmi hálózatának egyik tagja, a MerkBau Kft. például tudatosan keresi az utánpótlást, a Szakma Sztár ács döntőseinek azonnali munkalehetőséget is kínáltak.

A pénz nem elég

A verseny döntőbe jutott fiataljai természetesen jól képzettek, felkészültek, ám az szakképzésben végzettek jókora hányada elbukik szakmájában és segédmunkára, vagy pedig pályaelhagyásra kényszerül. A jó szakemberek bár hamar találhatnak biztos munkát az ágazatban rejlő hiány miatt, mégis jelentős részük külföldre megy a jobb megélhetés reményében. A bérezés azonban nem csupán az egyetlen ok, ami a külföldi munkavégzésre sarkallja őket. A Nyugat-Európában tapasztalható jobb és biztonságosabb munkakörülmények, a fix munkaidő és az egyéb juttatások vonzóvá teszik számukra az ország elhagyását.

szakkepzes3Az utóbbi néhány hónapban a béremeléseknek köszönhetően elkezdtek hazajönni a külföldön dolgozó szakemberek, azonban még mindig jelentős a kivándorlók aránya. A kormány lehetséges megoldásnak tarja a közmunkások ilyen irányú átképzését, azonban az újHÁZ Centrum szakértői szerint stabil munkaerőt csakis azokból nyerhet az ágazat, akik önszántukból, a szakma iránti szeretetből és az általa kínált biztos megélhetés miatt lépnek a pályára, nem pedig kényszerből. Éppen ezért azt szorgalmazzák, hogy központilag induljon el egy összehangolt akció a kétkezi munka presztízsének növelése érdekében.

 

 

Forrás: clairandcurtis.com

 

 

Eseménynaptár

Augusztus 2017
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

 regisztracio 160x240

 

Banner-MAPASZ-120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web