2017. június 26., hétfő

 

Varepito-dijatadoA 37 induló közel 42 millió Ft+ÁFA értékű építőanyagot igényelt idén a gyermekintézmények és műemlékek beruházásait közel két évtizede építőanyaggal támogató Várépítő pályázaton. Az utalványokat ünnepélyes keretek között Budaörs Város Önkormányzatának dísztermében vehette át a 16 nyertes, köszönhetően a meglepetésként kiosztott nyereményeknek, közel 18 millió Ft + ÁFA értékben.

A gyakran finanszírozási gondokkal küzdő intézmények és önkormányzatok képviselői idén is az ország minden részéből érkeztek Budaörsre, ahol a város polgármestere, Wittinghoff Tamás köszöntötte őket. „25 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy még ma is milyen nagy szükség lesz a Várépítő pályázathoz hasonló civil kezdeményezésekre. Három évvel ezelőtt szívesen mondtunk igent arra, hogy itt kerülhessen sor a pályázat díjátadójára. Mára közelről is láthattuk, milyen sok szerény anyagi helyzetben működő önkormányzat kaphatott támogatás, tehát nagy szükség van a civil szférára ma is." – mondta el köszöntőjében Wittinghoff Tamás, a Várépítő pályázat fővédnöke, a díjátadó házigazdája.

A tetőfelújításhoz, homlokzati hőszigeteléshez és homlokzatképzéshez, gépészeti felújításhoz és beltéri felújításokhoz igényelhető építőanyagokat és szolgáltatást 16 építőanyag gyártó cég adta össze, hivatalosan nettó 16 millió Ft értékben, ám a meglepetés nyereményeknek köszönhetően további több millió forint értékű felajánlás is gazdára talált.

Idén is a legtöbben tetőfelújításba kezdhetnek

1 Vaskuti Nemet Alt iskola tetofelujitasA legtöbben ezúttal is új tetőt kapnak, hiszen a pályázható különböző alapanyagú Creaton, Bramac és Terrán tetőcserép, a Prefa ereszcsatorna, Fakro tetőablak és Colt tetőbevilágító értéke a teljes keret több mint fele, nettó 8,5 millió Ft volt.

A 16 nyertes közül 8 város ill. község, Kurd, Cegléd, Vaskút, Nagylózs, Páty, Tác, Nagykölked és Szakmár egy-egy intézményénél indulhat idén tetőfelújítás (az intézmények listája és az elnyert összegek a későbbiekben).

Kapcsolódó cikk(ek):
Közönségszavazás a Várépítő pályázaton

Ismét volt elnyerhető, a kivitelezésre fordítható készpénz is, aminek hiánya gyakran okoz fejtörést az intézményeknek. Szakmár Község Önkormányzata kapta idén a Proidea, e-build, ibuildinfo és Magyar Építéstechnika szaklap által felajánlott „Jövőkuckó támogatást". Az 500 000 Ft készpénz jól fog jönni közösségi ház tervezett felújításához.

Nagylozs IKozseg onkormanyzat iskolai etkezdejenek tetofelujitasA Colt Hungária Kft. által felajánlott készpénzből 7 pályázónak jutott egyenként 100 - 100 000 Ft. A készpénzbeli támogatásban részesülő pályázók a következők: Kurd, Vaskút, Nagylózs, Tényő, Tác, Szakmár és Debrecen.

Gyűlnek a munkában kínált felajánlások is: az Épületszigetelők, Tetőfedő és Bádogosok Országos Szövetsége (ÉMSZ) tagjai, az ország legjobb tetőfedői idén Tác Község Önkormányzata az Integrált Autista Gyermekeket Foglalkoztató Ház tetőfelújítását fogják elvégezni társadalmi munkában. Négy év alatt ez lesz az ötödik épület, amelynek ilyen módon készülhet a tetője.

Debreceni Talentum Baptista Iskola futeskorszerusitesEmellett a Fakro cég munkatársai az elnyert tetőablakokat a Pátyi Waldorf Iskolában be is építik.

A gépészeti felújításhoz szükséges nettó 2 millió forint értékű, csúcsminőségű Weishaupt kazánt egy debreceni és egy bajóti intézmény nyerte meg.

Az 500 000 Ft + ÁFA értékű Schiedel kéményt pedig egy tényői bölcsőde építheti be.

1 Tenyo Kozseg Onk ujepitesu bolcsode latvanytervA Bachl és a Baumit hőszigetelő anyagain és homlokzatképzésre szolgáló termékein túl idén további 500 000 Ft + ÁFA értékű Ravatherm hőszigetelés is rendelkezésre áll, így ebben a kategóriában is nettó 2,4 millió Ft a pályázható keret. A homlokzatképzéshez szükséges anyagokat elnyert városok: Szécsény, Nagykölked, Tényő és Balassagyarmat.

Mindszenty Jozsef Alt Iskola Gimnazium és Kollegium belso-felujitasA beltéri megszépülés kategóriájában a burkolat-felújításhoz a Murexin és a Henkel Ceresit márka kínálta anyagait, összesen nettó 1,5 millió Ft értékben. Ezt három intézmény kaphatta meg, amelyek Balassagyarmaton, Egerben és Zalaegerszegen működnek.

Meglepetés volt, hogy az Europa Design Kft. két nyertesnek egyenként 250 000 Ft értékben adományozott irodabútort. Ezek a nyertesek a Szakmár Község felújítandó közösségi háza és a Tényő Községben létesülő új bölcsőde.

 

1 Balassagyarmati Kozponti Ovoda Meseerdo Tagovoda homlokzatfelujitasA Várépítő Pályázat bíráló bizottsága több mint egy évtizede, a cégektől független, neves közéleti személyiségekből áll:

  • Vadász György, Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, a bíráló bizottság elnöke;
  • Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas színművész;
  • Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó;
  • Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértője, és a zsűri új, idén csatlakozott tagja
  • Beleznay Éva, okleveles építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) alelnöke, Budapest volt főépítésze.

Kurdi Napsugar Ovoda es konyha tetofelujitasA Várépítő pályázat 2017. évi nyertesei gyermekintézményi kategóriában

A Kurdi Napsugár Óvoda és konyha épületük tetőfelújításához 1 483 552 forint értékben nyert Bramac beton tetőfedő anyagot és 100 000 font készpénzt a Colt Hungária Kft–től.

 

A Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola Petőfi Sándor utcai épületének tetőfelújításához nyert 998 228 forint értékben Terrán beton tetőfedő anyagot, 247 825 forint értékben PREFA ereszcsatornát és 100 000 forint kézpénzt, amely a Colt Hungária Kft. felajánlása.

1 Szecsenyi-Lipthay-Bela-Mezogazd-SzKI-es-Kollegium homlokzati felujitasA Szécsényben működő Liptay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületének felújításához a zsűri 496 080 forint értékű Bachl hőszigetelő anyagot, 339 000 forint értékű Baumit vakolóanyagot, és 449 280 forint értékű RAVATHERM lábazati hőszigetelő anyagot ítélt meg.

Nagylózs Község Önkormányzata az általános iskolás gyermekek étkeztetésének helyet adó épülete tetőfelújításához nyert CREATON tetőcserepet 763 835 forint értékben, 249 995 forint értékben PREFA ereszcsatornát, illetve további 100 000 forint készpénzt a Colt Hungária Kft. jóvoltából.

1 Budakornyeki Waldorf Alapitvany Patyi iskola-tetofelujitasA Budakörnyéki Waldorf Alapítvány pátyi iskolájuk tetőfelújításához nyert 495 512 forint értékben FAKRO tetőablakot és 500 000 forint értékben Terrán beton tetőfedő anyagot.

Tényő Község Önkormányzata egy új bölcsőde építéséhez nyert 186 240 forint értékű RAVATHERM lábazati hőszigetelést, 500 000 forint értékű Schiedel kéményrendszert, valamint 100 000 forint készpénzt a Colt Hungária Kft. jóvoltából, valamint 250 000 Ft értékű irodabútor az Európa Design Kft-től.

1 Tac Az-Integralt Autista Gyermekeket foglalkoztato haz-tetofelujitasTác Község Önkormányzata az Integrált Autista Gyermekeket Foglalkoztató Ház tetőfelújításához nyert 659 695 forint értékben CREATON tetőcserepet és a kivitelezéshez 100 000 forintot a Colt Hungária Kft-től. Az elnyert tetőcserepet az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) tetőfedő és bádogos mesterei társadalmi munkában építik be.

 

1 Szakmar-Kozseg-Onkormenyzat Kozossegi haz-tetofelujitasSzakmár Község Önkormányzata a közösségi ház felújításához nyert 500 000 forintértékben Terrán beton tetőfedő anyagot, 100 000 forint készpénzt, amelyet a Colt Hungária ajánlott fel, valamint a proidea.hu, ebuild.hu és a Magyar Építéstechnika szaklap felajánlását, a „Jövőkuckó támogatást, amely további 500 000 Ft készpénz. A közösségi ház berendezéséhez az Europa Design Kft. 250 000 Ft értékű irodabútorral járul hozzá.

1 Balassagyarmati Kozponti Ovoda Jatekvar-Tagovoda belso-felujitasA Balassagyarmati Központi Óvoda Játékvár Tagóvodájának belső felújításához nyert Murexin termékeket 488 358 forint értékben.

 

A zalaegerszegiMindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium épületük étkezdéjének felújításához nyert 485 390 forint értékben Murexin termékeket.

 

Kreativ-Elet Alapitvany Egri Waldorf iskolaja belso-felujitasKreatív Élet Alapítvány az Egri Waldorf Általános Iskolájának padlózatának felújításához nyert 457 297 forint értékben Henkel-Ceresit termékeket.

A Balassagyarmati Központi Óvoda Meseerdő Tagóvodája épületének homlokzati felújításhoz nyert Baumit vakolóanyagot 273 000 forint értékben.

 

1 Punkosdi Gyermekvedelmi Szolgalat Bajot futeskorszerusitesA Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat Bajóton található épületük fűtéskorszerűsítéséhez nyert támogatást, amely a Weishaupt Hőtechnikai Kft. felajánlása.

A debreceni Talentum Baptista Általános Iskola a fűtési rendszer felújításához nyert támogatást a Weishaupt Hőtechnikai Kft-től, valamint 100 000 Ft készpénzt a Colt Hungária Kft. felajánlásában.

 

Muemlek Varvag Nonprofit kft-cegledi ugyeszseg tetofelujitasA Várépítő pályázat 2017. évi nyertesei műemléki kategóriában

A VÁRVAG Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. a ceglédi ügyészség műemléki épületének tetőfelújítását folytatja a CREATON-tól elnyert 1 439 520 forint értékű kerámia tetőcseréppel.

 

Muemlek Nagykolkedi Tajhaz belsofelujitasA nagykölkedi műemlék lakóház tulajdonosai az épület belső felújításához nyertek 387 593 forint értékben Baumit vakolóanyagot, 60 480 forint értékben CREATON tetőcserepet, és 256 080 értékben RAVATHERM lábazati hőszigetelő anyagot.

 

Az elnyert termékek itt megjelölt értékei nettó értékek. Az elnyert készpénzbeli támogatás értékét nem növeli az ÁFA.

 

 

Forrás: Build-Communication Kft.

 

 

Eseménynaptár

Június 2017
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Keresés

 hellopasszivhaz180 150

 

Cool pigmentekkel a káros napsugárzás ellen

Intenzív színek alkalmazása hőszigetelő rendszereken

Baumit House-or-energy-wAz élénk, sötét árnyalatokat a homlokzati hőszigeteléssel ellátott épületeken korábban csak korlátozott nagyságú felületen, jobbára csak a világosabb főszín melletti kiemelésekre volt ajánlatos használni a napsugárzás okozta túlzott felmelegedés miatt. A hőmozgás hatására kialakuló károsodást, mind a látható fény, mind az infravörös sugárzás kiválthatja. A hőszigetelő lemezek vakolatrétegének túlmele-gedése következtében a felület előbb-utóbb berepedezhet.

A Baumit innovatív megoldása, hogy a hőszigetelő rendszerekhez alkalmazott vékonyvakolathoz olyan színező pigmenteket alkalmaznak, amelyek a napsugárzás látható és nem látható tartományában érkező energia hatására jóval kevésbé melegszenek fel, mint a hagyományos pigmentek.   Tovább>> (x) 

 Baumit-logo-w

 

Banner-MAPASZ-120x240

Könyvajánló

valyogtegla patakko borito-web

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web