2017. október 23., hétfő

 

pvsk-csarnokLerakták szerdán a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) több sportág művelésére alkalmas - 2000 négyzetméteres -, nettó 860 millió forintból megvalósuló multifunkcionális munkacsarnokának alapkövét a baranyai megyeszékhelyen.

A PVSK Verseny utcai központjában rendezett ünnepségen elhangzott: a parketta-borítású 20x40 méteres küzdőteret is magába foglaló csarnok több mint száz fő befogadására alkalmas lelátóval rendelkezik majd a szociális és közösségi terek mellett.

A nagyobb részt társasági adó-támogatásból (TAO) és a pécsi önkormányzat 100 millió forintos támogatásával megépülő beruházás kivitelezése csütörtökön kezdődik és tervek szerint jövőre be is fejeződik. Az eseményen egyúttal felavatták a PVSK két új B3x3-pályáját is, amelyekhez 130 fős lelátó is tartozik.

Czerpán István, az 1919-ben alapított PVSK elnöke köszöntőjében az összefogás fontosságát hangoztatva és a klub eredményeit, sikereit is felidézve úgy fogalmazott: "mintegy százéves egyesületünk megszolgálta az új csarnokot". Közölte: a csarnok délelőttönként az általános- és középiskolás diákok mindennapos testneveléséhez, délutánonként a PVSK mintegy 500 kosárlabda utánpótlás-játékosának neveléséhez, este pedig a versenysport edzéslehetőségéhez biztosítja majd a helyszínt.

Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára méltatta az utánpótlássportolók számának radikális növelését célzó szövetségi programokat. Ezek - folytatta - akkor tudnak valódi eredményt biztosítani, ha a fiatal kosárlabdázó számára megfelelő eszközöket, szakembereket, és létesítményeket tudnak biztosítani. A szövetség 2011 óta támogatja a tornatermek és csarnokok felújítását és építését - idézte fel.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a beruházásról hangsúlyozta: "aki épít, annak van jövője". A PVSK férfi kosárlabda-szakosztályának elnöki tisztét is betöltő politikus kitért arra, hogy a jövő építésének alapját a klub stabil jelene biztosítja, majd köszönetet mondott a beruházást lehetővé tévő szereplőknek, köztük az önkormányzatnak, az egyesületnek, annak sportoló legendáinak és a szövetségnek.

Iványi Dalma, a PVSK kosárlabda utánpótlásedzője az új munkacsarnokot "hatalmas mérföldkőnek" nevezve kijelentette: a klubnak van múltja, jelene és jövője. Kitért rá, hogy az új létesítmény sportolóiknak "extra motivációt" is ad. A klub korábbi közlése szerint az új létesítmény építésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a B Build and Trade Kft. nyerte.

 

 

Forrás: MTI

 

 

Eseménynaptár

Október 2017
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Keresés

250x250 logoval

 fb banner 120 600

 

Banner-MAPASZ-120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web