2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Nagy-Gyula-mmk-w2017. május 6-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Mérnöki Kamara, ahol négy évre Nagy Gyula okleveles gépészmérnököt, az Épületgépészeti Tagozat elnökét, a Piraton Komplex Kft. ügyvezetőjét választotta az országos kamara elnökévé, aki a szervezet vezetését a nyolc év után leköszönő Barsiné Pataky Etelka elnök asszonytól veszi át.

Az új elnök köszöntőjében kiemelte, hogy a kamarának hatékonyan ki kell használnia az önkormányzatiság és köztestületi szervezeti forma adta szakmai és jogi lehetőségeket. A nemzet gazdaságának növekedése csak magasan képzett mérnökök közreműködésével valósítható meg, ezért a minőségi munka érdekében - az elmúlt évek eredményeire alapozva - tovább kell fejleszteni a mérnökök szakmai továbbképzését és a kamarai érdekképviseletet.

Az érdekvédelem területén el kell érni, hogy a szakmai, a gazdasági, de még a politikai érdekek is találkozzanak egymással. E célból a kamara a beruházások előkészítését segítő több szakmai dokumentumot dolgozott ki, kiemelve a független tervezői közreműködés fontosságát, és a kiviteli tervből való pályáztatásnak a beruházás eredményességét javító bevezetését.

Eredményes munkát csak a szakmai szervezetek, a szakmai kamarák összefogásával lehet elérni, ezért ki kell dolgozni a folyamatos egymás közötti konzultáció és együttműködés rendszerét. Egymással egyeztetve, megfelelő munkamegosztással, egymás érdekeinek figyelembe vételével és tiszteletben tartásával lehet sikeres a tevékenységünk.

 

 

Forrás: Magyar Mérnöki Kamara

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web