2017. június 24., szombat

 

construma 170408 1050 DSC 1336Kiállítók és látogatók egyaránt elégedetten távoztak a vasárnap zárult 36. Construmáról. A kelet-közép-európai régió legnagyobb otthonteremtési és építőipari kiállítási csokrát a tavalyinál is többen, csaknem 60 ezren tekintették meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Különösen sikeres volt az első építőipari állásbörze, amellyel a Hungexpo az iparág egyik égető problémájára reagált a maga eszközeivel.

Az idei év lendülete nemcsak az építőiparra, hanem a legnagyobb hazai építőipari szakkiállításra is hatással volt. Az elmúlt éveknél jóval több, 17 ország majd' 700 kiállítója vett részt a Construmán, és többségük már most jelezte: jövőre is visszatér. A tavalyi rekord után idén csaknem 10 százalékkal nőtt a látogatók száma, ami ugyancsak az építő kedv növekedését jelzi.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a megnyitón elmondta, az építőipar erős lendületet vett, optimizmusra ad okot, hogy az új szerződések volumene januárban 212 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Hozzátette: ezzel párhuzamosan a lakásépítések száma is jelentősen emelkedett, csaknem 10 ezer új lakás épült az elmúlt évben. Idén és a következő években is a lakásépítések jelentős megugrását várják: 2017-ben 15-20 ezres, 2018-ban a 20-25 ezres tartományba emelkedhet a használatba vett új lakások száma.

HTH construma 170407 1150 DSC 0277A Construma jelentőségét mutatja, hogy a kormány nem először jelenti be itt a következő időszak néhány fontos kormányzati lépését az építőiparban és az energetikában. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Hungarothermhez kapcsolódó Öko City kiállítás megnyitóján jelentette be az Otthon melege program újabb kiírását. A 3,5 milliárdos keretösszegű kiírásban ezúttal júniustól lehet pályázni a kazánok, kémények felújítására.

Az egyik legnépszerűbb eleme volt a kiállításnak az év újdonsága, a JÖVŐ OTTHONA projekt. A Lakberendezők Országos Szövetségének tervezői által megtervezett enteriőrökben, interaktív módon szemléltették, hogy az okos otthon költséghatékony, kényelmes és nagyon trendi. A kiállított „okos ház" különlegessége volt, hogy egyetlen eszközről, egy tabletről irányították a helyiségekben elhelyezett különböző vezérlésű berendezéseket, az árnyékolástechnikától, világításon és a fűtés-hűtésen át a vízkezelésig és biztonságtechnikáig.

HTH construma 170407 1002 DSC 9026Idén minden eddiginél sikeresebbek voltak a Construma mellett megrendezett szakmai fórumok, konferenciák. A partnerek jelzései szerint ezeken több százan vettek részt. Már hagyomány, hogy szakmai szervezetek, köztük Magyar Mérnöki Kamara és Magyar Építész Kamara is a Construmára időzíti továbbképzési programjait, amelyekért szakmai pontok járnak. Nem egy szakmai szervezet a kiállításon tartotta taggyűlését. Sikerrel debütált az úgynevezett szakmai tárlatvezetés is, amelyen öt témában, kilenc vezetésen csaknem 200 szakember vett részt. Ugyancsak sikeresek voltak a szakiskolások számára szervezett tájékoztató előadások, tanácsadások, a különféle szakmákat népszerűsítő bemutatók.

A Hungexpo Zrt. mint az ország legnagyobb kiállítás szervezője kötelességének tartja, hogy kiállításain az adott iparág legfontosabb kérdéseivel foglalkozzon. És mivel 2017-ben egyértelműen a kapacitás- valamint a munkaerőhiány jelenti a legnagyobb kihívást a magyar építőiparban, ezért adott helyet a Construmán a Randstad építőipari állásbörzéjének. A Magyarország legnagyobb munkaerő-közvetítője által szervezett börze igen sikeres volt. A szervezők előzetes adatai szerint több mint 350-en vettek részt a workshopokon és 200-an regisztráltak a cég adatbázisába. A munkáltatók adatai alapján a legkeresettebb pozíciók: az operátor, a targonca kezelő, az építész mérnök és az építőipari marketing szakember.

Kapcsolódó cikk(ek):
CONSTRUMA DÍJ - Nyertesek és nyertes termékek 2017-ben
HUNGAROTHERM Díj 2017

Ugyancsak sok látogatót vonzott a „Robbantsd fel magad!" épületgépész kalandpark, valamint az Épületgépész Forma 1, melyen 11 épületgépészeti szakképző iskola diákjai által készített, három-és négykerekű járgány mérte össze tudását.

A kiállítás egyik legdinamikusabban fejlődő eleme, az OTTHONDesign, a lakberendezés és a design kiemelkedő fóruma. Idén is nagy sikerük volt a fiatal magyar tervezők munkáit bemutató MAGYAR DESIGN standnak, és sokan keresték fel a DOWNLOAD DESIGN KID-et, ahol olyan, egyedi tervezésű, kisgyermekeknek szóló design bútorokat mutattak be, melyeknek tervei később ingyenes letölthetők az internetről.

A CONSTRUMA idei partnerországa India volt. A kontinensnyi ország két pavilonban több, mint 300 négyzetméteren jelent meg. India mellett Ausztria, Csehország, Kína és Taiwan is kollektív standon mutatta be az ország termékeit, újdonságait.

A Hungexpo Zrt. hatodik alkalommal rendezte meg a CONSTRUMA csokor részeként a tavasz legnagyobb dísznövény és kertépítészeti kiállítását, a CONSTRUMA KERT-et. Sok látogatója volt idén is a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) által szervezett Magyar Kertépítő Verseny és Show-nak, melynek versenymunkái a kiállításon voltak láthatók. A Magyar Díszkertészek Szövetsége (MDSZ) az Agrármarketing Centrummal (AMC) együtt 200 m2-es mintakertet épített, ahol a kora tavasszal virágzó növényeket mutatták be. Újdonság volt az OMÉK Dísznövény- és Virágvásár, mely szintén a CONSTRUMA Kert együttműködő partnere, az AMC közreműködésével valósult meg.

 

 

Forrás: Construma

 

 

Eseménynaptár

Június 2017
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Keresés

 hellopasszivhaz180 150

 

Cool pigmentekkel a káros napsugárzás ellen

Intenzív színek alkalmazása hőszigetelő rendszereken

Baumit House-or-energy-wAz élénk, sötét árnyalatokat a homlokzati hőszigeteléssel ellátott épületeken korábban csak korlátozott nagyságú felületen, jobbára csak a világosabb főszín melletti kiemelésekre volt ajánlatos használni a napsugárzás okozta túlzott felmelegedés miatt. A hőmozgás hatására kialakuló károsodást, mind a látható fény, mind az infravörös sugárzás kiválthatja. A hőszigetelő lemezek vakolatrétegének túlmele-gedése következtében a felület előbb-utóbb berepedezhet.

A Baumit innovatív megoldása, hogy a hőszigetelő rendszerekhez alkalmazott vékonyvakolathoz olyan színező pigmenteket alkalmaznak, amelyek a napsugárzás látható és nem látható tartományában érkező energia hatására jóval kevésbé melegszenek fel, mint a hagyományos pigmentek.   Tovább>> (x) 

 Baumit-logo-w

 

Banner-MAPASZ-120x240

Könyvajánló

valyogtegla patakko borito-web

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web