2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

1-kepVilágrekord idő alatt készült el a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság fő helyszínéül is szolgáló Dagály Úszóaréna, a világ egyik legkorszerűbb sportlétesítménye, melyet rövidesen a szélesebb közönség is birtokba vehet. A létesítményt Duna Arénának keresztelték el.

Maga az Úszóaréna több mint versenyuszoda, a megújuló Dagály Strandfürdővel együtt az ország legkiemelkedőbb sport- és fürdőközpontja jön létre. A megépült uszodában található két 50 méteres medence, egy műugrómedence, egy gyerekmedence és egy pezsgőfürdő is. A világbajnokságra 15 ezer nézőt tud majd befogadni az aréna, a vb után a lelátók egy részének elbontásával 6 ezer fős lesz a nézőtér.

kep-1aA komplexum a világbajnokság után is több ezer ember számára nyújt majd szórakozást. „Az uszoda nyitva áll a nagyközönségnek, tanuszodája lesz a gyerekeknek és edzőbázisa a magyar úszó- és vízilabdasportnak, emellett otthont ad majd több tucat hazai és nemzetközi versenynek is, a felújított strand pedig a vizet kedvelő, kikapcsolódásra vágyó közönség igényeit elégíti ki" – emelte ki a beruházást irányító Fürjes Balázs kormánybiztos.

A Duna Úszóaréna fűtéséhez és hűtéséhez termálvízből nyert hőenergiát is felhasználnak. A meleg víz lehűtésével kinyert hőenergiát a többi között az épület fűtésére, az új medencék vizének hőmérsékleten tartására, valamint a zuhanyzók, mosdók meleg vizének előállítására használják fel. A műszaki megoldással a Duna Úszóaréna épületfűtéséhez szükséges energia több mint egyharmada oldható meg megújuló energiával.

Kapcsolódó cikk(ek):
Magyar építkezés a világ élvonalában?
A Dagály Úszóaréna árvízvédelme

Polisztirol kikönnyítés a mélyépítésben
A Dagály Úszóaréna acél tetőszerkezete
Előre gyártott vasbeton szerkezetek az úszóarénánál
Moduláris állványrendszer a Dagály építkezésén
Alumínium függönyfal-és ablakrendszerek az uszodakomplexumban
Vízálló szárazépítés
Hilti ipari szerelőrendszer a Dagály Úszóarénában

A beruházás komplex városfejlesztési program része, amely keretén belül megújulnak a környező utak, sor kerül a környezet rendezésére, gyalogossétány épül a Forgách utcai metrómegállótól az úszóarénáig, valamint a Kossuth tér és a Dagály között és fejlesztik, egyszerűsítik a tömegközlekedést. A területen elkészített új gát egy kilométer hosszan védi Angyalföldet az árvizektől, megoldva ezzel az egy évtizede húzódó problémát.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a Duna Úszóaréna költségei egy forinttal sem emelkedtek. A vonatkozó kormányhatározat 49 milliárd forintban maximálta a kiadásokat, mely összeg tartalmazza az úszóaréna nettó 21,4 milliárd forintos költségét, a környező műtárgyak, a közlekedésfejlesztés, a gát és közmű nettó 1,5 milliárdos tervezési költségét. Benne van az ideiglenes lelátó, a csaknem egy kilométeres árvízvédelmi gát, a csatornavédelem, valamint az épület visszaalakításának (a vb után) és a bontások 13,7 milliárdos költsége, illetve az 1,8 milliárdos tartalékkeret.

A költségkeretet annak ellenére sikerült tartani, hogy Budapest az utolsó pillanatban ugrott be a rendezésre eredetileg kijelölt, ám visszalépett Guadalajara helyére. Budapestnek két év alatt kellett felhúznia egy olyan létesítményt, melyre más házigazdának négy-öt év áll rendelkezésre. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ilyen körülmények közepette is bizalmat szavazott a magyar fővárosnak, mely vállalását maradéktalanul teljesíti, megbízható partnernek bizonyul.

 

 

 Forrás: Sajtóközlemény

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web