2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

IMG 4673-wAz építőipari szakképzés színvonalának és hatékonyságának növelését az ÉVOSZ alapítása óta az egyik legfontosabb feladatának tekinti. Ennek egyik eszközeként a Leonardo majd az Erasmus+ Programok anyagi támogatásával immár két évtizede szervezünk szakmai tovább-képzéseket az építőipari szakiskolák szaktanárai és gyakorlati oktatói számára. Projektjeinkben elsősorban olyan új technológiák vagy építési megoldások bemutatására, illetve tanműhelygyakorlat keretében történő begyakorlására biztosítunk lehetőséget, amelyek még nem vagy még nem kellő hangsúllyal szerepelnek az egyes építőipari szakmák képzésnek tananyagában. Egyúttal fontosnak tartjuk azt is, hogy a szaktanárok a tanműhely-gyakorlatokon maguk is kipróbálhassák azokat a fogásokat, amiről az elméleti oktatás keretében tanítanak.

A 2016. évben elnyert pályázati támogatásból augusztusban kőműves, novemberben pedig zsaluzóács szakmai továbbképzést szerveztük, amelyen az ország különböző régióiban működő építőipari szakiskolákból összesen negyvenöt szaktanár és gyakorlati oktató vett részt.

A Hessen-Thüringiai Építőipari Szövetség Erfurti Gyakorlati Képzőközpontjában megtartott kéthetes kőműves továbbképzés résztvevői a látszófúgás téglafalazatok építését gyakorolták. Az elvégzett feladatok köre az egyszerű - a téglakötési módok begyakorlására kialakított falazási gyakorlatoktól - az összetettebb íves alaprajzú, (pl. kút), valamint a boltívet, csúcsívet, boltozatot tartalmazó feladatokig terjedt. Azért választottuk ezt a projekt témájául, mert kőműves szakmában a nemzetközi szakmunkásversenyeken (WorldSkills, EuroSkills) is hasonló feladatokat kell a versenyzőknek megoldaniuk. A hazai kőműves oktatásban azonban viszonylag kevés idő jut az ilyen jellegű feladatok elsajátítására. Éppen ezért tartottuk fontosnak elsőként a szaktanárokat és gyakorlati oktatók szakmai továbbképzését, hogy új ismereteik birtokában az iskolai szakkörökön vagy a versenyekre történő felkészítéseknél eredményesebben tudják a szakmájuk iránt érdeklődő tanulóikat felkészíteni.

IMG 3783-wA résztvevők a kéthetes tanműhelygyakorlatuk során megismerkedhettek a német falazó-elemek szabványos modulrendszerével, a nyolcadméter alapú német kőműves méretezési rendszer elveivel és számítási módjaival, az íveknél alkalmazott építőelem-kiosztás módjával, az íveknél és íves falazatoknál kialakuló hézagméretek számítási módjával, valamint az ezekhez tartozó gyakorlati szakmunkásoktatás módszertanával.

A novemberi egyhetes zsaluzóács továbbképzés témája a nagytáblás zsalurendszerek alkalmazási lehetőségeinek megismerése volt. A projekt résztvevői a NOE és a Paschal Zsaluzórendszereket gyártó cégeknél részletes tájékoztatást kaptak a zsalurendszerek gyártásáról, típusairól, a zsaluzattervező programok működéséről, valamint a gyárak által bérbe adott zsalurendszerek karbantartási és raktározási megoldásairól. Emellett ellátogattak a Biberachi ács, valamint a Sigmaringeni kőműves gyakorlati képzőközpontokba is. Németországban a zsaluzatkészítés nem az ács, hanem a magasépítési szakmák körébe tartozik, éppen ezért a zsaluzó – amely ott önálló szakmaként elismert – képzése éppen ezért nem az ács, hanem a Sigmaringeni Építőipari Oktatási Központban történik.

IMG 4809-wAz oktatási központokról szólva meg kell említeni, hogy ez a képzési forma a német duális építőipari szakképzés egyik fontos pillérét képezi. A német szakképzés duális jellege ugyanis abból adódik, hogy ott az elméleti oktatás az állam által fenntartott és finanszírozott szakiskolában, míg a gyakorlati oktatás az építési vállalkozások által, az ágazati szociális kasszába (SOKA-BAU) befizetett szakképzési hozzájárulásból finanszírozva egyrészt a tanulót foglalkoztató vállalkozásnál, másrészt a szakmai szervezetek, illetve a kézműves kamarák által fenntartott üzemen kívüli gyakorlati képzőközpontokban valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a tanuló a hároméves tanulmányi ideje alatt szakmájától függően összesen 36 hétig a szakiskolában elméleti oktatásban részesül, összesen 37 héten át a gyakorlati képzőközpontban tanműhelygyakorlaton vesz részt, a fennmaradó időt pedig a munkahelyén dolgozza le. A pályaválasztó fiataloknak elsőként egy munkahelyet kell keresniük és azzal tanulószerződést kell kötniük. Ezt követően a vállalkozó iskolázza be a tanulót a szakiskolába és a gyakorlati képzőközpontba. A tanuló a munkahelyen és a képzőközpontban is nyolcórás munkaidőben dolgozik, illetve tanul, és ugyanúgy 6 hét éves szabadság jár neki is, mint a felnőtt dolgozóknak. Ezt azonban csak a munkahelyén töltendő időszakban veheti ki. A gyakorlati képzőközpontban a tanuló oktatását, szállását, ellátását és utazási költségét is a SOKA-BAU finanszírozza.

A 2016-ban az Erasmus+ Programban Szakszövetségünk által elnyert pályázati támogatásból 2017. első félévében még egy egyhetes ács továbbképzést szervezünk, amelynek a tetőszerkezetek energia-hatékonysági követelmények szerinti felújítása lesz a témája.

 

Pete Zoltán
ügyvezető igazgató helyettes
ÉVOSZ

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web