2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

kep1-webHogy nyomot hagyjanak az utókornak, egy 1934-es iskolai évköny lapjára előbb felírták a neveiket, majd a papírlapot befalazták a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai neoreneszánsz épületébe azok a kőművesek, akik 1959-ben az épület felújítását végezték. Az „időkapszula" idén nyáron, egy újabb felújítás során került elő, a BGE pedig a Facebook-kampányt indított a mesteremberek felkutatására – sikerrel.

Az 1876-ban épült, eredetileg is iskolaépületnek szánt, impozáns Markó utcai neoreneszánsz épületének felújítását végzi a Budapesti Gazdasági Egyetem idén nyáron. A kivitelezést végző szakemberek a felújítás során a könyvtár egyik ablakkeretének kiemelésekor figyeltek fel egy befalazott papírlapra. A rendkívül jó állapotban fennmaradt, egy 1934-es évkönyvből származó lapra az épület tatarozását végző kőművesek írták fel nevüket, emléket hagyva az utókornak: „Ezen épület tatarozását végezték 1959 VI hó. Tóth Miklós, Szabó József, Zsebeházi Jenő, Ruttner Ferenc kőművesek."

A BGE Facebook-oldalán osztotta meg az időkapszula történetét és kérte követőit, segítsék megtalálni a felújítást végző kőműveseket vagy családjukat. Egyikük rokonai jelentkeztek is. Először Zsebeházi Jenő unokája, majd az édesapja kézírását felismerő lánya vette fel a kapcsolatot az Egyetemmel. Hamar kiderült, hogy a véletlenek összjátékának köszönhetően az unoka a BGE Külkereskedelmi Karán szerzett másoddiplomát, és jelenleg a Markó utcai épületben található BGE Nyelvvizsgaközpont munkáját is segíti.

Zsebehazi-Jeno-webAz épp Spanyolországban tartózkodó unokahúgom szólt, hogy nézzem meg a fenti címet. Fantasztikus érzés látni édesapám írását. Sajnos kicsit elkésett az »időkapszula«. Zsebeházi Jenő (1922-2013) az édesapám volt. Gyerekkoromban valószínű találkoztam, illetve hallottam Ruttner úrról és Szabó úrról. Ruttner úrral egy brigádban dolgoztak, és jó barátságban is voltak évekig édesapámék. A fizikai dolgozókat a brigádmozgalmon keresztül motiválták, jutalmazták. A Budapesti Magasépítő Vállalat után a Fővárosi 1.sz. Építőipari Vállalatnál, majd a Dömös Építőipari Szövetkezeti Vállalatnál dolgozott, ott már mint művezető. Sok budapesti középület és lakóépület felújításán dolgoztak. Amikor ő tanulta a szakmát és segédlevelet kapott, akkor egy kőművesnek az állványozástól a falazáson és a burkoláson túl még a finom munkákat, a gipszdíszítéseket is el kellett tudnia készítenie. Szerette a szakmáját, mindig fütyörészett munka közben. Imádta a focit, a Fradi volt az első. Jó ember volt. Szívünkben örök hálával őrizzük emlékét."

A BGE továbbra is várja az időkapszulán szereplő kőművesek vagy rokonaik jelentkezését a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, valamint azokét, akik szívesen megosztanák az épület történetével kapcsolatos dokumentumaikat, relikviáikat, személyes történeteiket.

homlokzat-webA Kolbenheyer Ferenc által tervezett épület a 19. század 2. felében a Katolikus Gimnáziumnak adott otthont, amely 1921-től Berzsenyi Dániel Gimnázium néven működött tovább. 1952-ben a Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Szakközépiskola, majd 1987-től az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara költözött az épületbe, amely 2002-ben került a Budapesti Gazdasági Egyetem kezelésébe.

A BGE 2016 nyarán a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap több mint 138 millió forint támogatásával végzi Markó utcai épületének energetikai korszerűsítését. A műemléki környezetben elhelyezkedő épület – amelynek második emeletén található a szintén műemléki védettségű Lotz terem – felújítása során sor kerül a korszerűtlen díszes utcai és belső udvari nyílászárók műemléki előírásoknak megfelelő cseréje, az utcai és belső udvari homlokzat hőpajzs jellegű festékkel történő bevonására, a hátsó udvari függönyfal hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére, az udvari homlokzat (tűzfal) és a padlásfödém hőszigetelésére, a hőleadók szelepeinek cseréjére.

Lotz-web

A felújításoknak köszönhetően jelentősen csökken az épület üzemeltetési költsége, javul energiahatékonysága.

belsoudvar-webA Budapesti Gazdasági Egyetem – a 2016-2020-as Intézményfejlesztési Tervvel összhangban – nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos szemléletmód fejlesztésére. Ezt szolgálja Markó utcai épületünk energiahatékonyság-növelő felújítása is, amelynek eredményeként nem csak az épület üzemeltethető majd gazdaságosabban, de csökken a BGE ökológiai lábnyoma is. A fenntarthatóság szemlélete ugyanakkor a tudomány területén is megjelenik: digitális oktatási anyagaink fejlesztésével teszünk a papírfelhasználás csökkentéséért, valamint törekszünk a hallgatók és munkatársak zöld gondolkodásának és attitűdjének fejlesztésére is" – emeli ki Dr. Dietz Ferenc, a Budapesti Gazdasági Egyetem kancellárja.

 

 

Forrás: FlowPR

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web