2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

vedohalo.logoMiközben április 19-én megnyitotta kapuit a VÉDŐHÁLÓ Budapest 2018 szakkiállítás és konferencia, amely négy napon át a munkahelyi biztonság, köztük a leesés elleni védelem témájára kívánt fókuszálni, súlyos baleset történt.

A rendőrség szemtanúk beszámolói alapján megerősítette, hogy az ELTE Nagytétényi úti kollégiumának felújítása során használt állvány leszakadt, aminek következtében két ember a mélybe zuhant, és életüket veszítették. A BRFK a történteket büntetőeljárás keretében fogja kivizsgálni. Az ELTE és a katasztrófavédelem illetékesei még nem adtak bővebb tájékoztatást.

Bővebben...

Munkabaleset-BudafokLeesett két munkás egy állványzatról Budafokon csütörtökön, mindketten életüket vesztették. A baleset az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kollégiumának felújításán történt - közölte a rendőrség és az ELTE. Ez már a negyedik halálos kimenetelű baleset volt az építési ágazatban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy Nagytétényi úti épületfelújítás külső állványzatáról esett le a két férfi. A BRFK a történteket büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Bővebben...

infoblokk kedv final felso cmyk ESZAAz Építési Vállalkozók Országos Szakszövetége (ÉVOSZ) vezette konzorcium „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" címmel rendezvény- és képzéssorozatot valósít meg a munkavédelmi feladatellátás szakszerűségének és hatékonyságának növelése érdekében. A konzorcium tagja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint az Építő-, Fa-, És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége is. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, összesen 77,56 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége vezette konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program által kiírt GINOP-5.3.4-16-2016 pályázatán 77,56 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az építőipari ágazatban megvalósuló munkahelyi egészség és biztonság fejlesztésére. A konzorcium további tagjai a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint az Építő-, Fa-, És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége.

Bővebben...

skanska the mill exterior 2 wMagyarországon az építőipar volt az egyetlen olyan szektor1,  ahol csökkent a munkahelyi balesetek száma 2015 és 2016 között. A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. egészségügyi és munkavédelmi koordinátora, Lipták Timea szerint az egészséges és biztonságos munkavégzés területe még mindig folyamatos fejlesztésre szorul. Ez az egyik oka annak, hogy a vállalat már tizenkettedik éve rendezi meg Safety Week-nek keresztelt programját.

A Nemzetgazdasági Minisztérium jelentése szerint a 2015-ös évhez képest a munkahelyi balesetek száma tavaly szinte valamennyi gazdasági szektorban nőtt. A teljes növekedés 9,2%, amely közel kétezerrel több balesetet jelentett 2016-ban. Egyedül az építőipar mutat javulást e tekintetben, ahol a minisztérium az elmúlt évben huszonhattal kevesebb balesetet regisztrált a 2015-ös 808-hoz képest. A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. egészségügyi és munkavédelmi koordinátora, Lipták Timea szerint a hazai építőiparnak még mindig van elmaradása a helyes gondolkodás elsajátításában.

Bővebben...

A Duna-Dráva Cement Kft. a munkavédelem területén is támogatja kiemelt cementvásárló partnerét, a Semmelrock Kft-t.

IMG 0382-webBiztonságos munkahely – egészséges élet. Ez a mottója a Duna-Dráva Cement Kft. munkavédelmi filozófiájának, amely szerint nemcsak a dolgozók és a gyárak területére belépő vendégek biztonságára, hanem a partnerek munkavállalóinak baleset megelőzésére is kiemelt figyelmet fordít a DDC. A vállalat már a szerződéskötéstől kezdődően, a munkavédelem területén is támogatja kiemelt cementvásárló partnerét, a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft-t.

A Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft. Magyarország piacvezető térkő gyártó vállalataként a közép- és felsőkategóriás térköveinek, beton járólapjainak és betonkerítés elemeinek alapanyagához a DDC cementtermékét választotta 2014 márciusában. Azóta a cementipari vállalat meghatározó partnere a térkő gyártó.

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web