2024. április 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Schlichter villa Leier-webA Leier cégcsoport a Frigyes-laktanya nagyszabású felújítása után, Győr városának egy másik patinás történelmi épületét, a Schlichter-villát is újjáépítette. A 2012-ben megvásárolt, leromlott állapotú épületegyüttest két év alatt – a szigorú műemléki előírásoknak megfelelően – újította fel a cég. A műemléképület hiteles és gondos rekonstrukcióját követően, az egykori nagypolgári rezidencia egy 700 m2-es, „A" kategóriás, reprezentatív irodaház formájában született újjá. A történelmi épületet ünnepélyes keretek között avatta fel Michael Leier, a Leier cégcsoport alapító tulajdonosa, 2014. december 3-án. Az épület átadásán egyúttal bejelentette: 2015-ben a villa melletti területen, egy ugyancsak magas színvonalú üzletközpontot építenek.

A Leier City Center közvetlen szomszédságában, stratégiai helyen fekvő Schlichter-villa, a megyeszékhely egyik szimbólumának számító XIX. század végi műemlék, amelynek felújítását a cégcsoport presztízsberuházásként kezelte. A közel 3.000 m2-es telken küllemében és a belsejében is teljesen megújult épületegyüttes jelenleg a leendő bérlőit várja. Az „A" kategóriás irodaháznak otthont adó épület a győri autóbusz pályaudvar és a vasútállomás mellett kiválóan alkalmas egy vállalat cégközpontjának elhelyezésére, vagy nagy ügyfélforgalommal járó szolgáltatás végzésére is.

Olyan bérlő jelentkezését várjuk, aki az épület patinájával azonosulni tud. Az újjászületett Schlichter-villa a békeidők virágzásának nagypolgári luxusát szimbolizálja, amely napjainkban is nagyszerűen reprezentálja a XXI. századi Győr magas kulturális és életszínvonalát. Ötvözi a klasszikus eleganciát, a minden igényt kielégítő, modern kialakítással, mely egyaránt emeli a bérlő vállalat, valamint a város jelenlegi fényét" – emelte ki Mártonné Dr. Baj Mária, a Leier cégcsoport ügyvezetője.

Schlichter villa Leier resztvettek-webA Schlichter-villa a historizáló szecesszió jelentős és egyedülálló győri emléke. Az épület belseje több képzőművészeti remeket rejt, amelyeket nagy gonddal és szakértelemmel őriztek meg, restauráltak és esztétikusan illesztették be a modern irodaterek közé. A színes, ólombetétes üvegablakok, a stukkódíszes, festett mennyezetek és a kovácsoltvas lépcsőkorlátok, ma is őrzik eredeti szépségüket és harmonikusan olvadnak be az elegáns irodaházba.

Az építési és rekonstrukciós munkálatok azonban nem fejeződnek be a Schlichter-villa átadásával. A 3.000 m2-es telken Schlichter-Üzletház néven jövőre a hajdani Pattantyús-házak is újjászülethetnek. A Schlichter-villa teljes körű rekonstrukciója után, a Zrínyi utcára néző, egykori földszintes lakóházak újjáépítése 2014 őszén kezdődött meg. Az épületeket – azok menthetetlen állapota miatt – a beruházó lebontotta, azonban a három díszes, eklektikus stílusú homlokzatot megmentette, amelyek mögé, egy üvegfelületekkel teli, modern épületet álmodott meg. A vegyes funkciójú üzletház átadását 2015 nyarára tervezik.

Győr a Leier otthona, és ezt az otthont igyekszünk folyamatosan szépíteni. Az évtizedekig elhanyagolt, romosan álló Frigyes laktanya felújítása után, most a szintén hányattatott sorsú Schlichter-villa épületét hoztuk rendbe. Ezen műemlék ingatlanok impozáns külsejükkel, a város vérkeringésébe bekapcsolódva, a győri üzleti élet ékkövei lehetnek. Az építőipar eddigi mélyrepülése után bizakodóan tekintünk a 2015-ös év elé. Ezen pozitív folyamatok előszeleként értékelhető a cégcsoport ezen presztízsberuházása is, ahol természetesen a Leier építőanyagok széles skálája került beépítésre" – mondta el Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője.

 

További információ: www.leier.hu

 

 Forrás: Stern Communications

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web