2019. január 21., hétfő

 

 

Energosys-kepek-002-kicsi2010-ben az Energosys Zrt. a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával folytatott több éves együttműködés eredményei alapján, Raab-Sol Mintaprojekt néven egy új épületenergetikai koncepciót dolgozott ki. A javasolt megoldás célja olyan feltételrendszer kialakítása volt, amely a válság okozta problémák ellenére is lehetővé teszi az energia-hatékonysági beruházások fenntartható fejlesztését és finanszírozását.

A XXX. sz. Lakásfenntartó Szövetkezettel megvalósult nagysikerű projekt lezárására 2013. július 10-én sajtónyilvános ünnepélyes átadón került sor az egyik felújított épület előtt.

A Lakásszövetkezet 65 épülettel (1683 lakással) rendelkezik Győr Nádorváros, Adyváros, továbbá Marcalváros és a József Attila Lakótelep városrészeken. A projekt első üteme 10 épület felújítását célozta meg, melynek megvalósulását a költségek 25 %-ával támogatta Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata.

2010 és 2011 között az EnergoSys Zrt. teljes körű műszaki és energetikai felmérést követően elkészítette az épületenkénti koncepcióterveket (energetikai audit), melyekben az egyes épületeknél konkrétan meghatározásra került a beruházás javasolt műszaki tartalma, és annak várható energetikai hatása. Az audit alapján készült költségvetés és finanszírozási terv alapján a lakóközösségek dönthettek részvételükről, a vállalható energetikai célokról és azok finanszírozásáról.

A felújítási projekt 2012-2013-ban 4 házzal valósult meg. A bázisévi fogyasztáshoz képest megtakarított energia-mennyiségek arra engednek következtetni, hogy a kitűzött forrásbiztosítási célok elérhetőek, mivel a mért energia-megtakarítás 48-63 % a felújítás előtti súlyozott 5 éves energiafelhasználáshoz képest. (Súlyozott 5 éves átlag energiafelhasználás: figyelembe vételre kerül a fűtési idény hossza, a fűtött napok száma 5 éves átlagban, valamint az átlag hőmérséklet.) A négy társasház lakóközösségének képviselői az ünnepélyes átadón vehették át a három "A" és egy "B" energiahatékonysági kategóriát igazoló tanusítványt.

A projekt keretében elvégzett energetikai beruházások:

  • Homlokzat, tető és pincefödém hőszigetelés
  • Fűtéskorszerűsítés
  • Ablakcsere lakásban és közös terekben
  • Bejárati ajtók
  • HMV napkollektorok
  • Online táv-leolvasható költségosztó
  • Napelemes tetőventilátorok

Az egy lakásra jutó felújítási kötlség 1,8-2,3 M Ft. A jelenlegi pénzügyi konstrukcióban a 10 éves támogatott hitel (ami a legkevesebbe kerül a lakóknak) törlesztése a közös költségből történik. A bank az energiamegtakarítást, mint fedezetet elfogadja, és vissza nem térítendő 14 %-os EIB (Európai Beruházási Bank) támogatást nyújt. A lakók által közös költségként havonta befizetendő összeg egy jelentős hányadát az Energosys Zrt. az energia-megtakarításból garantálja. A támogatások és az ESCO hozzájárulás együttes hatására a lakásokra jutó felújítási költség havi törlesztőrészlete elviselhető mértékre, vagyis 10.000 Ft/hó alá csökkent.

A Mintaprojekt értékeléséből kitűnik, hogy a támogatási rendszer céljai sokkal hatékonyabban érvényesültek, mint a múltban. Az egyértelmű kritériumhoz kötött önkormányzati támogatás (komplex projekt, legalább „B" elérhető energetikai besorolás mellett), valamint az Európai Unió követelményeinek betartását ösztönző EIB támogatása jelentősen javította a közszféra forrásainak hatékonyságát. Nevezetesen: a korábbi panelprogramokkal szemben az 1 GJ/év energia-megtakarítás eléréséhez felhasznált támogatás mértéke legalább felére csökkent.

A Mintaprojektben bevállalt és megvalósított kritériumok, módszerek és elvek, amelyek körül a vállalkozás szerveződött, elnyerték az EU egyéb országaiban a szakmai körök elismerését és elfogadását. Elsősorban azért, mert Európa szerte az épületenergetikai célkitűzések teljesítése hasonló akadályokba ütközött a múltban, továbbá az EnergoSys Zrt. által javasolt, illetve alkalmazott megközelítések azonosak az EU szakemberek által szorgalmazott megoldásokkal.

Az önszerveződő közösségek projektfejlesztési kezdeményezése, az eddiginél nagyobb mértékű tehervállalásuk, valamint az együttműködő, társfinanszírozó, orientáló önkormányzat szerepe, és nem utolsó sorban, az energia-megtakarítás finanszírozási forrásként való ESCO garantálása, a jövő EU energia-hatékonysági stratégiájának immár elválaszthatatlan alkotóelemét jelentik. A Raab-Sol Mintaprojekt 2012-ben ennek köszönhetően a „Proficient" elnevezésű 4 éves EU kutatásnak egyik meghatározó energetikai korszerűsítési demonstrációs projektje lett.

A Raab-Sol Mintaprojekt keretében korszerűsített első 4 épület első évi, illetve félévi eredményei azt bizonyítják, hogy az alkalmazott megközelítés és technológia, illetve finanszírozási megoldások helytállnak, és a jövőben nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unió minden országában lehetséges modellként szolgálhat a lakóépületek, épületegyüttesek, esetleg városnegyedek komplex energetikai felújításában. A lehetőség bármely lakóközösség előtt nyitott, hosszútávon jelentős energia- és költségmegtakarítást jelent, valamint jelentősen növeli a felújított épületek értékét. amellett, hogy új munkahelyeket teremt.

Forrás: Goodwill PR

Eseménynaptár

Január 2019
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

MEHI-kepzes 180x180

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web