2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

etele plazaAz ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomó-pontjában kezdte meg az Etele Plaza építését a Futureal-csoport. Az 54 ezer négyzet-méter bérbeadható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontot várhatóan 2020-ban nyitják meg a nagyközönség számára. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló pláza – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból.

A Paulinyi-Reith & Partners által tervezett épület formavilágát a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek határozzák meg, míg a belső térben egy hatalmas interaktív LED-kijelzős médiafelület várja a látogatókat.

Etele-plaza2Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. Az Etele Plaza egyedi szolgáltatóközpontjában lehetőség lesz az interneten rendelt áruk átvételére, illetve visszaküldésére, valamint a megvásárolt termékek házhozszállításának megrendelésére is.

A bevásárlóközpont külső megjelenését a főbejárati homlokzat Magyarország legnagyobb – külön szerkezeti megtámasztás nélküli – 30 méter magas és 30 méter széles függönyfal szerkezete, valamint a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott doboz-szerkezetek formavilága határozza meg.

Az épület tervezése és kivitelezése során kiemelt figyelmet fordítottunk a fenntarthatóság és az innováció követelményeire, Budapest első okosplázájában korábban nem tapasztalt vásárlói élmény várja majd az idelátogatókat" – mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

 

 

Forrás: Sajtóközlemény

 

 

Keresés