2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

PZ-wEgy kedves felkérésnek tettem eleget, amikor elvállaltam, hogy a Velux Magyarország tetőtér beépítés pályázat zsűrijének munkájában vegyek részt, illetve munkatársaimmal készítsem el a nyertes pályázó tetőtere beépítésének terveit. A tervezési programunk alapja maga a győztes pályázati anyag volt, ami igényes, érdekes megoldásokat kínált. Jó csapat és izgalmas feladat várt ránk.

Tervezési program

Budapest egyik rendezett külső kerületében, egy kiskertes, családi házas területen található az a ház, mely a 20. század első felének megfelelő karakterrel, egyszerű, de finom stílusjegyeivel illeszkedik az utcaképbe.

abra-w

A terv szerint a földszint folyamatos használata mellett, annak legfeljebb részleges átalakításával (pl. lépcsőkialakítás) kívántuk beépíteni a tetőteret. A felső szinten ütemezhető beépítést célozva lakótér, szoba és fürdő kapott helyet. A lakótér a gyerekek birodalma lett, de megfért itt egy kis dolgozósarok is. A koncepció lényege volt, hogy a felsorolt funkciók úgy kerüljenek a jelenlegi tetőforma alá, hogy a szerkezet a lehető legkevésbé módosuljon. Egyrészt az épület karakterének megtartása, másrészt a belső tér igényessége diktálta ezt.

007-wA jelenlegi fedélszerkezet minimális átalakításával olyan vidám és praktikusan használható tereket, lakásbővítést terveztünk, amelyben mind a gyerekek, mind a felnőttek jól érezhetik magukat. Ehhez átlátható, jól bevilágított, de egyben rugalmasan árnyékolható tereket, felületeket terveztünk. A tetőtér így nem kényszerbeépítés, hanem teljes értékű lakótérként használható. Az épület jellege, méretei, szerkezete, a család igényessége és a külső segítség jó lehetőséget adtak a terv szerinti kialakításhoz.

A tervezett átalakítás

Feltárás, megközelítés

Természetesen a munkát az épület vizsgálatával, a diagnosztikai eredmények elemzésével kezdtük. A részben alápincézett, természetesen fa zárófödémmel épült házban szükség volt egy új belső lépcsőre. Ennek helyét a korábbi pince- és padláslépcső helyén tartottuk értelmesnek. Ezzel egy új előszoba kialakítására vált lehetőség, ami kényelmesebbé tette a bejárást, hiszen eddig a család tagjai az étkező-konyha terébe léptek be a kertből.

 001-wA terv szerint egy jól bútorozható előszoba fogadja a lakókat, vendégeket. Az árnyékoló szerkezettel védetté tett kis terasz felől továbbra is bejutunk a konyha-étkezőbe.

A padlástér korábban az épület két tartószerkezeti traktusát követve két részre volt osztható. Míg a szélesebb, a tűzfal felé eső traktus tágas, tetőtér-beépítés szempontjából jól használható volt, addig a keskenyebb traktus – az alaprajzi töredezettség és a tetőkontyolások miatt – sok zugot, nehezebben hasznosítható térrészt foglalt magába. Itt – a létrejövő szoba jobb használhatósága érdekében – egy kisebb részen szerkezeti beavatkozást is terveztünk. Lehetővé vált – a család további bővülése esetén – új szoba, szobák egyszerű eszközökkel (válaszfalak) való kialakítása.

Szerkezet

011-wA földszinten a fentebb említett helyiségek közötti válaszfalakat elbontottuk, és helyükre tartófalként is funkcionáló, 15 cm vastag kibetonozott zsalukő falat építettünk, melyre a gipszbeton lépcső támaszkodik. Az új lépcső miatt egy kötő-, egyben födémgerendát kibontottunk, emiatt egy szarufát ki kellett váltanunk. A fa zárófödémet a helyén hagytuk, a gerendaközök harmadaiba elhelyezett új födémgerenda-pallókkal megerősítettük. A padlót – ékeléssel szintbe állított – két réteg betonyp építőlemezre helyeztük, a födémgerendák közé ásványi szálas hangszigetelő anyag került. A fedélszerkezet szarufáit kétoldalt mellé csavarozott pallókkal megerősítettük, egy szakaszon a fiókgerendákat és a fiókváltókat eltávolítottuk, új, a térdfal mellé helyezett szerkezettel (oszlopokkal és vízszintes gerendákkal) kiváltottuk.

014-w013-w

 

 

008-wA fürdőszobában a búvóterek megmaradtak, a – védőszerekkel megfelelően kezelt – szerkezet megmutatásával praktikus rakodóterek alakultak ki.

Hőszigetelés

Az épület homlokzati falait nemrégiben 8, illetve 16 cm grafitos EPS hőszigeteléssel látták el, így ennek bővítése nem vált szükségessé. A pincefödém alját, a fölöttes terek védelme érdekében, 8 cm, több rétegben felhordott (rétegenként 2 cm) Pluimers fújható PUR hab hőszigeteléssel láttuk el. A tetőszerkezetbe – 5 cm átszellőztetett légrés és páraáteresztő, porhó elleni védőfólia alatt – 25 cm összvastagságú, nagyobb részben cellulóz alapú, kisebb részben ásványi szálas hőszigetelést építettünk be.

004-w

A tetőrétegrendbe illesztettük a programozható külső árnyékolóval ellátott, elektronikusan mozgatható tetősík ablakokat. Ezek automatikus, illetve kézi vezérlése lehetővé tette a napszakok és időjárási viszonyok rugalmas követését, a tetőtér megfelelő bevilágítását és árnyékolását, ami egy utólagos tetőtérnél nagyon fontos szempont.

 

Eredmény

Az izgalmas pályázati, tervezési szakaszt követően egy megnyugtatóan szervezett építés vette kezdetét. Mindezek eredményeként jó volt látni a család tagjainak örömét, amikor a vidám színekkel megjelenő bútorok között szaladgáló gyermekeikkel együtt birtokba vették az új lakrészt. Világos nagy terek, apró kis zugok váltják egymást, és ebben a térben úgy tűnik, mindenki megtalálta a maga helyét.

VELUX Logo2

 

 

Közreműködők
Felelős építész tervező: Páricsy Zoltán, Jahoda és Páricsy Építésziroda Kft.
Építész munkatárs: Wittinger Győző
Építész munkatárs: Zwickl Teréz
Belsőépítész: Máté Zsuzsanna
Tartószerkezeti tervező: Zoltán Katalin
Épületgépész tervező: Hucker Csaba
Épületvillamos tervező: Kovács Sándor
Geotechnikus: Dr. Görög Péter
Faanyagvédelmi szakértő: Nyári Péter
Kivitelező: Németh Mónika és csapata
Támogató: Velux Magyarország Kft.
Tervezés: 2014–2015
Építés: 2016

Keresés

mehi-banner-media 120x240