2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

IMG 0816-webA Zeneakadémia évtizedek óta nem látott nagyságrendű felújítási munkáira az Arcadom Zrt., a Laki Épületszobrász Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft. által alkotott konzorcium kapott lehetőséget 2011-ben. A munkákban projektvezetőként részt vevő szerzőnk bepillantást enged e különlegesen szép, ám embert próbáló feladat műhelytitkaiba.

Nemeshegyi-webBár zenekedvelőként korábban több alkalommal jártam koncerten a Zeneakadémián, a szerződés aláírása utáni első alkalommal, amikor az épületbe léphettem, rabul ejtett a káprázatosan szép földszinti és 1. emeleti előcsarnok, a nagyterem és egyáltalán, az egész épület atmoszférája. Kicsivel később, amikor a tervismertetésen az egyes szakágak tervezői mélyebben beavattak minket a felújítás részleteibe, döbbenhettünk rá, hogy mekkora feladatra vállalkoztunk.

TARTÓSZERKEZETEK MEGÚJÍTÁSA

100 2002-webA festmények, gipszformák és a méltán világhíres épület összképét és hangulatát meghatározó díszítés mögött és alatt lévő tartószerkezetek helyenként meglehetősen rossz állapotban voltak, így felújításuk, megerősítésük, esetenként cseréjük elengedhetetlenül szükséges volt.

Az épület tartószerkezeteit a 21. századi megnövekedett komfortigényekkel együtt járó gépészeti rendszerek és berendezések elhelyezhetősége, valamint az épület belső tereinek optimálisabb szervezhetősége miatt részben el kellett bontani, és új, statikailag megfelelőbb szerkezetekkel újraépíteni, illetve részben a meglévő szerkezeteket kellett megerősíteni.

100 3043-webEnnek folyományaként az épületnek a Teréz körúti társasházak felé eső belső traktusait, valamint a Király utcai és Dohnányi utcai oldalszárnyak tetőszerkezetét és legfelső szintjét el kellett bontani. Az előbbiek helyén épültek meg egyrészt a kis- és nagytermet kiszolgáló, kisebb belmagasságú üzemi területek, másrészt egy új, menekítésre alkalmas, vasbeton szerkezetű lépcsőház. Ezen részek kialakítása során a nagyterem színpada alatti – régen kazánházként használt – két szint magas pincehelyiség is vasbeton falakat és egy közbenső vasbeton födémet kapott úgy, hogy mindeközben egybe volt nyitva a nagyteremmel – a megfelelő védelem érdekében természetesen ideiglenes lehatárolással elválasztva –, amelyben ezalatt a restaurátori munkák előkészítése folyt.

Kep 014-webAz új hűtési, fűtési és légkezelési igényeket kielégítő berendezések részben a Király utcai és Dohnányi utcai elbontott szintek helyére épített vasbeton szerkezetű koporsófödémben kialakított helyiségekbe kerültek. Természetesen a 3-4. emelet magasságában elhelyezett vasbeton szerkezetek megépítésére csak úgy kerülhetett sor, hogy az alattuk lévő szinteken, egészen a pincefalaktól kiindulva a régi falszerkezetekbe bevésett új vasbeton szerkezetekkel erősítettük meg. A pince bontási munkáival szinte párhuzamosan több mint 1000 db 100 és 120 cm átmérőjű cölöp készült Jet-Grouting technológiával a pince főfalai alatt. A cölöpfejekre vasbeton talpgerendák kerültek. Ezekről indulnak ki a 3. emeleti új vasbeton szerkezetig felvezetett, főfalakba vésett vasbeton pillérek, amelyek a régi falak és födémek részleges tehermentesítését biztosítják.

Fenykep0080-web IMG 3666-web

AKUSZTIKAI KÖVETELMÉNYEK

Funkciójából adódóan az épületnek minden egyes, legapróbb szerkezetében is kiemelten magas szintű akusztikai előírásoknak, követelményeknek kell megfelelnie, így természetesen minden egyes új szerkezetet úgy kellett megépíteni, hogy mind a léghangok, mind a testhangok terjedését minimalizálni lehessen. Fokozottan kellett figyelni a különböző szerkezetek hangcsillapított csatlakozására. Remek példaként szolgálnak erre az új, vasbeton szerkezetű liftaknák, amelyek doboz a dobozban rendszerrel épültek. A liftaknák önálló vasbeton szerkezetet alkotnak, és rugalmas szigeteléssel vannak elválasztva a közvetlenül mellettük futó, szintén vasbeton szerkezetű falaktól, melyeket így a már meglévő tartószerkezetekhez lehetett kötni.

DSCN0036-webA fokozott hangszigetelési igény gyakorlatilag az épület minden egyes helyiségének kialakításánál megjelent. Az egyes gyakorlótermek, tantermek között többrétegű, összességében 45 cm vastag gipszkarton falszerkezet készült. Ennek legbelső, „teherhordó" váza a korabeli poroszsüveg boltozatos födémekbe épített vasbeton gerendákról indult, majd a helyiségek aljzatbetonozása után mindkét oldalról, ezen „teherhordó" vázra hanglágy anyagokon keresztül rögzítettük a hangszigetelő rétegekkel ellátott előtétfal szerkezetet. A termek hangszigetelésének ezzel azonban korántsem volt vége. Az akusztikus tervezők többévnyi kísérletezésének, kutatómunkájának „gyümölcse", az akusztikus burkolat minden egyes hangszeres gyakorlóterem falfelületein megjelenik. Ebbe a falburkolatba előre meghatározott arányban építettek be hangelnyelő és hangvisszaverő felületeket.

IMG 0747-webA tantermek és az előadótermek nyílászáróit is a szokásosnál jóval magasabban meghatározott hangszigetelési igényeknek megfelelően kellett kialakítani, mindezt úgy, hogy az ajtók külső megjelenése visszahozza a 20. század elejének belsőépítészeti stílusát. Ez különösen nehéz feladat volt a nagyterem nyílászárói esetében, hiszen ott az eredeti nyílászárót kellett megtartani úgy, hogy rétegfelépítése megfeleljen a magas akusztikai követelményeknek. Ennek elérése érdekében az ajtót hosszában 2 lapfélre fűrészelték, majd a megfelelő szigetelő rétegek beépítése után ismét összeállítva eredeti megjelenése a külső szemlélő számára semmit nem változott, miközben súlya közel négyszeresére nőtt.

MEGŐRIZVE MEGÚJÍTANI

IMG 0769-webA Solti-terem közelében lévő új vasbeton lift kialakításánál kiemelten fontos feladat volt az itt található műemléki védettség alatt álló freskó megőrzése is. Az eredeti téglafalat tehát úgy kellett elbontani majd visszaépíteni, hogy a rajta lévő műalkotás semmiféle sérülést ne szenvedjen. Ehhez a freskót a mögötte lévő falszerkezet megfelelő elvékonyítása után körbe kellett vágni, majd kiemelni. Ezután egy darabban a helyszínen, zárt kalodában őriztük, majd a liftakna vasbeton szerkezete és a téglafal visszaépítése után a kivágott felület méretére készült falfülkébe az egészet visszahelyeztük. A freskót ezután restaurálták, és a közönség most eredeti szépségében csodálhatja meg.

VASBETON SZERKEZETEK

100 3286-webA Zeneakadémia épülete volt az első olyan középület Magyarországon, mely részben vasbeton szerkezettel épült meg. Tervezője a hazai vasbetonépítés egyik úttörője, korának kiváló statikusa, Zielinski Szilárd volt. Sajnos az épületfizikai tudományok a múlt század elején még gyermekcipőben jártak, ezért vagy csak nagyon kevés hőszigeteléssel kalkuláltak, vagy teljesen el is hagyták azt, de a páravédelemre egyáltalán nem voltak felkészülve. Bár a vasbeton szerkezetek tervezése még kezdetlegesnek mondható, így a Zielinski által tervezett szerkezetek is túlvasaltak voltak. Bár állapotuk statikailag nem kifogásolható, a hőszigetelés és a párazáró, -fékező rétegek hiányából adódó páravándorlás az elmúlt 100 évben jelentős, visszafordíthatatlan, igaz, nem helyreállíthatatlan károkat okozott a vasbeton szerkezetekben.

A páravándorlás által intenzívebben érintett szakaszokon ún. betonkorrózió lépett fel, azaz az egyébként viszonylag vékony vasbeton szerkezetek külső, leginkább a betontakarást adó 2 centiméteres vastagsága a pára és a CO2 miatt karbonátosodott. Néhány millimétertől helyenként 1,5-2 centiméter mélységben. A felületvédelemmel a további karbonátosodás megakadályozása volt a cél a betonacél védelmében. Első feladatunk ezen területek felderítése volt, mely egy több ezer négyzetméteres felületen meglehetősen sok időt igényelt.

A nagyterem és a kisterem feletti vasbeton szerkezet és a belső, függesztett rabicszerkezet közötti, nagyon szűk terekben a karbonátosodott betonfelületek megtisztítása a szétporladt, lemálló részektől, majd új, betonjavító anyagokkal történő lekezelése, felújítása az azt végző munkásoktól emberfeletti erőfeszítést kívánt.

BURKOLATOK

IMG 0894-webAz épület Liszt Ferenc téri fő szárnyának földszint és 1. emelet közötti födémje – a tantermek kivételével – alulbordás, korai vasbeton szerkezet. Itt szerencsére nem kellett számolnunk a betonkorrózió káros hatásával, ám más jellegű probléma merült fel. Az épületben nagyon sok helyen megjelenő műgyantás terrazzo burkolat impozáns megjelenése mögött – illetve alatt – is csak sejthető, hogy a fogadószerkezet alkalmassá tétele a burkolat fogadására nem volt egyszerű feladat. A többtámaszú, alulbordás monolit vasbeton lemezre eredetileg egy magnezitesztrich réteg került átlag 2 cm-es vastagságban, majd erre ragasztották a linóleumburkolatot. Ezeken a felületeken, mivel a lépcsők magasságát nem lehetett megváltoztatni, nagyon kevés mozgásterünk volt az új burkolati rétegrend kialakítására.

Közreműködők
Tervező: MNDP Építőművészeti Kft.
Felelős tervező: Magyari Éva és Pazár Béla
Statikus tervező: KÖZTI Zrt.
Felelős vezető statikus tervező: Váci Péter
Generálkivitelező: ZAK-Építő Kft. (Swietelsky Magyarország Kft.; Laki Épületszobrász Zrt.)
Projektvezetők:
Horváth Péter divízióvezető (Laki Zrt.); Nemeshegyi Balázs projektvezető (Swietelsky Magyarország Kft.)

Az időben és térben folyamatosan változó terhelés (hiszen a nézők csak a szünetekben tartózkodnak itt, ám akkor akár 100-150 ember is mozoghat egyszerre a felületen) miatt a korai vasbeton szerkezet repedezett volt. Félő volt tehát, hogy a repedések a közvetlenül erre kerülő új burkolatban is meg fognak jelenni. Ennek elkerülésére először betonvarrásos technológiával „megvarrtuk" a régi repedéseket, majd a teljes felület egy réteg műgyantába ágyazott üvegszövet erősítést kapott. Erre került egy átlagosan 1,5 cm vastag műgyantás kiegyenlítő réteg, s végül az előre meghatározott dilatációs kiosztású, 3 különböző színű műgyantakötésű terrazzo burkolat. Az átadás óta eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy bár költséges, de jó választás volt a régi szerkezet felületének ilyen jellegű felújítása, mert azóta a sok ezernyi koncertlátogató mozgásának hatására sem jelentek meg repedések.

***

A világ bármely pontján járva turistaként megcsodálunk egy-egy építészeti remekművet, és olykor még szakemberként sem gondolunk bele, hogy a szépséges látvány mögött milyen mesterien megtervezett és megalkotott, gyakran elképzelhetetlenül nagy terheket hordozó szerkezetek bújnak meg. Itthon, Budapesten még inkább így vagyunk ezzel, hiszen a nap mint nap látott épületek szépségére sem csodálkozunk rá minden alkalommal. Azon pedig végképp nem gondolkodik el az átlag budapesti polgár, hogy egyes épületek megépítése mögött milyen nagy emberi teljesítmények húzódnak, melyek gyakran koruk technikai színvonalát megelőző vagy még újdonságnak számító szerkezetek megvalósításában öltött testet. A szakember is egészen addig így van ezzel, amíg lehetősége nem nyílik beavatottként részt venni egy műemléképület felújításában.

 

Nemeshegyi Balázs
okl. építész üzemmérnök, projektvezető
Swietelsky Magyarország Kft.

Keresés

mehi-banner-media 120x240