2017. november 25., szombat

EUGIC-2017-BUDAPEST

Balint-Peter-wTudja-e a kedves olvasó, hogy mi az az „Építészeti, Mérnöki Tervezési és Szolgáltatási Rendszer és ajánlott díjszabása", röviden ÉMTSZR? Ha még nem, akkor valószínűleg hamarosan megismerheti. Ez egy olyan koncepció, amelyet a kormány kezdeményezésére az Építész és a Mérnöki Kamara dolgoz ki. A kormány határozata szerint „el kell készíteni az ÉMTSZR kötelezően alkalmazandó egységes módszertanát és a hozzá kapcsolódó minimális tervezői díjszabást, a közepes és nagyléptékű közpénzből, illetve európai uniós forrásból megvalósuló beruházások tekintetében."

Ez a döntés láthatóan korlátozott felhasználási területet céloz meg, de az elkészült tervezet minden más esetre is kiterjed. A javaslat összeállítói óriási munkát végeztek, hiszen az építéshez kapcsolható minden tervező-mérnöki szakterületre részletes díjszabást dolgoztak ki, de az általános rész olyan területeken is prioritást ad a tervezőknek, ahol a hazai gyakorlatban az tőlük teljesen idegen. A kidolgozott anyag bevezetője szerint a tervező „építész és a mérnök elsődleges szakmai felelőssége, hogy az építtető szakmai tanácsadójaként működjön", valamint „az építtető érdekében összehangolják a tervezési munkát és felügyeljék a kivitelezést."

Ez utóbbi olyan terheket ró a tervezőkre, amelyek a hazai gyakorlatban számukra idegenek. Így a tervezőkre bízza a költségbecslést, a költségszámítást, a tételes költségvetés kiírást, a mérnökár meghatározását, a kivitelezői tendereztetés dokumentációjának elkészítését és a pályáztatás műszaki felügyeletét, a beadott árajánlatok elemzését, döntés előkészítést a vállalatba adáshoz, majd a mérnökár, az ajánlati ár és a kivitelezői számlák összehasonlítását, a kivitelezői munka ellenőrzését és egyetértését a teljesítésigazolás jóváhagyásához, de a tervező feladata az eltakarás előtti minőségi átvétel is.

Természetesen az összes felsorolt munkanemhez megfelelő díjazás járul. Ha belegondolok, hogy van még lebonyolító, műszaki ellenőr, felelős műszaki vezető és más, számos mérnöki szakterület, akkor megbízó legyen a talpán, aki minden ezzel járó költséget felvállal. A tervezők, különösen az építésztervezők ezeket a feladatokat nem fogják ellátni. Ha kötelességükké teszik, akkor minden valószínűség szerint kiadják ezeknek a feladatoknak az ellátását, még akkor is, ha a felelősség az övék marad. Gondoljunk bele, az építésztervezők általában generáltervezők, több-kevesebb sikerrel felelnek a különböző szakági tervek összehangolásáért, az engedélyezési és kiviteli tervekért, és ha megbízást kapnak a tervezői művezetés keretében megértetik elgondolásaikat.

Mikor és hogyan lesz idejük – a kedvükről ne is beszéljünk – minden rájuk rótt feladat lelkiismeretes ellátására? Tapasztalataim azt sugallják, hogy egy leszállított és kifizetett dokumentáció után a tervezők már a következő feladatra koncentrálnak, és nem szívesen foglalkoznak a számukra múltat jelentő teljesített szerződéssel. (Természetesen figyelnek a tervhű megvalósításra.)

Ha meggondoljuk, hogy a mérnöktársadalom hány százalékát teszik ki a tervezők (becslésem szerint nem több mint 30), akkor óriási hiányérzetem keletkezik az ÉMTSZR egyoldalúsága miatt, hogy figyelmen kívül hagyja az egyéb szakmagyakorlók (köztük a felelős műszaki vezetők és műszaki ellenőrök) munkáját, szerepét az építési folyamatban, és természetesen nem foglalkozik a kivitelezőkkel, megvalósítókkal.

Az ÉMTSZR németországi gyakorlaton alapszik, és nem számol a kialakult több évtizedes hazai gyakorlattal. Most csak ízelítőt adtam T. olvasóinknak a készülő javaslatról (mely már több mint egy éve ellenáll minden észrevételnek), és bízom abban, hogy a végső jóváhagyást megelőzően az ÉMTSZR szövege közelebb kerül a realitásokhoz.

 

Bálint Péter

 

Keresés