2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

05 CH Zuerich BL 08 SihlCity PP-web„Készelemes fém munkaállványok létesítésének, használatának és bontásának követelményei" címmel elkészült az új MSZE 13020 előszabvány.

A február első napjaiban megjelenő új szabvány többéves munka eredménye, melyet a Magyar Állványépítők Egyesülete dolgozott ki, közösen a Magyar Szabványügyi Testület illetékes munkabizottságával. A szabvány előszabványként jelenik meg, mely státusz lehetőséget ad arra, hogy az illetékesek kipróbálják „élesben" is az ott leírtakat, majd véleményezzék azokat. Ha minden a tervek szerint alakul, akár egy éven belül is megszülethet a végleges változat.

20140505 110459-webSZAKMAI ÖSSZEFOGÁS

A munkát az egész szakma üdvözli, hiszen az állványozásra vonatkozó előírásokat eddig több jogszabályból kellett kigyűjteni, melyek gyakran elavultak, vagy nehezen értelmezhetők. A gyakorlat azt mutatja, hogy a jogszabályok mellett szükség van szabványokra is. Ezeket a jogalkotók igényeit figyelembe véve a szakma képviselői hozták létre. A szabványok feladata, hogy javítsák a közérthetőséget, illetve kiegészítsék a jogszabályt az ott nem szabályozott használati, gyakorlati előírásokkal, melyeket a szakma több évtizedes tapasztalatára alapoznak.

Véleményem szerint pont ilyen lett az MSZE 13020, melyet az állványozó szakma képviselői a gyártókkal, valamint az MSZT munkabizottságának tagjaival közösen dolgozott ki, mely bizottság tagjai között a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkabiztonsági Főosztályának munkatársa, valamint az ÉMI-TÜV SÜD megbízottja is megtalálható. Ezen szakmai összefogás biztosította, hogy a szabvány az állványt építők, a használók és a felügyelet érdekeit is képviselje.

A szabvány legfőbb célja, hogy bárki, akinek kérdései vannak az állványokkal kapcsolatban, gyorsan megtalálja a megfelelő és közérthető választ.

FŐ CÉLOK

1. Alkalmazási terület

A szabvány kizárólag a homlokzati és térállványokra, a kapcsolódó védőállványokra, illetve lépcsőtornyokra vonatkozik, így nem terjed ki a teherhordó, felvonó, függesztett és gurulóállványokra, illetve a fa- és csőállványokra és az állványbakokra sem. Ezen felül a szabvány kizárólag az MSZ EN 12810 és az MSZ EN 12811 szabványoknak megfelelő rend-szerekre vonatkozik, vagyis a nem szabványos állványrendszerek esetében nem lehet alkalmazni.

2. Szakkifejezések és meghatározásuk

A szakmában az állvány elemeit mindenki más szóhasználattal jelöli, elég csak az áll-ványkeretre gondolni, melyet neveznek keretnek, lábnak, rámának vagy kapunak. Mi ezen a szép hagyományon változtatni nem szeretnénk, azonban fontos, hogy a szabványban mindenki tudja, hogy pontosan melyik előírás, melyik elemre vonatkozik, ezért megalkottunk egy szószedetet a hozzá kapcsolódó jelentéssel.

01 UK London AR 08 ArlingtonHouse-web3. Állványok tervezése

Összegyűjtöttünk minden előírást, és a mellékletekhez példákat is csatoltunk, melyek segítenek az állványt tervezőknek, építőknek és a megrendelőknek a megfelelő állványzat kiválasztásában. Ebben nagy segítséget nyújtanak a teherbírási és szélességi osztályok, valamint részletesen ismertetjük, hogy mikor van szükség állványtervre, és mikor elegendő egy egyszerű szerkezeti vázlat.

4. Állvány létesítésének személyi feltételei

Ebben a pontban részletezzük, hogy milyen jogosultságokkal és szakképesítésekkel lehet ma Magyarországon állványt építeni, használatba adni és tervezni.

5. Az állványelem telephelyi tisztítása, ellenőrzése, karbantartása, tárolása
és előkészítése

Ezen pont lényege, hogy miként akadályozzuk meg a sérült, rozsdás vagy görbe állványelemek kikerülését az építkezésre, illetve ajánlásokat fogalmaz meg az elemek tárolására vonatkozóan.

6. Az állványépítés folyamata

Ebben a pontban igyekeztünk nagyon részletesen összeírni az állvány építése során felmerülő kérdéseket a munkaterület átvételétől kezdve az állványelemek beépítéskori szemrevételezéses ellenőrzésén át a merevítők, fali rögzítések és járólaprögzítők elhelyezéséig. Sok pontot emeltünk át korábbi magyar szabványokból, de igyekeztünk szem előtt tartani a mai építkezéseken tapasztalható viszonyokat is. Ajánlásokat fogalmazunk meg továbbá az állványt építő dolgozók biztonságával kapcsolatban is.

07 F Paris AR 09 NotreDame ND9613 PP-web7–8. Az elkészült állvány használatbavétele

A munkabiztonsági főosztály, független munkavédelmi szakemberek, valamint az állványozó szakcégek tapasztalatainak kiértékelését követően kialakítottunk egy jól használható és átlátható rendszert, melynek lényege, hogy az állvány elkészültét követően az építő átadja az állványt a megrendelőnek (pl. generálkivitelező), aki ezután vagy a saját maga részére használatba veszi vagy továbbadja használatra annak, aki dolgozni fog rajta. Minden, az állványon munkát végző szervezet köteles az állványt használatba venni. Ezzel a rendszerrel tökéletesen nyomon lehet követni, hogy mikor, kinek van jogosultsága az adott állványzatot használni, és a felelősségek is egyértelműek. A szükséges dokumentumok a szabványhoz csatolt minták alapján elkészíthetők.

9. Munkavégzés a kész állványon

Az állvány azért épül, hogy biztonságos és kényelmes munkaterületet biztosítson az azon dolgozók számára. Ezt szem előtt tartva összegyűjtöttük a legfontosabb magatartási szabályokat, melyeket az állványon dolgozóknak be kell tartaniuk annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges baleseteket, és a maximumot hozzák ki az általuk használt állványból. Ezen pont fogalmaz meg előírásokat a felépített és használatba vett állványzat műszakonkénti és időszakos ellenőrzésére vonatkozóan is.

10. Az állvány átalakítása

Aki dolgozott már állványon, az tudja, hogy gyakran merül fel igény az állvány átalakítására vonatkozóan, hiszen minden vállalkozó más típusú munkát végez, illetve az épület jellegéből adódóan is szükség lehet az állvány folyamatos építésére vagy akár bontására. Ilyen esetekben egy dolgot mindenképp le kell szögeznünk: az állványt csak az arra felhatalmazott állványozó alakíthatja át, építheti fel vagy bonthatja le. Illetékteleneknek ez TILOS és életveszélyes. Korábban sokszor tapasztaltam, hogy az állványon dolgozók nincsenek tisztában egyes elemek fontosságával, és megbontják, átépítik az állványt, melyek miatt komoly balesetek is történhetnek.

11. Az állvány bontása

Csaknem annyira fontos, mint az állvány építése, hiszen ugyanolyan veszélyes, és rendkívüli körültekintést igénylő feladat. Az állványt bontás előtt be kell járni, ellenőrizni kell a fali rögzítések állapotát, de sok gondot okozhatnak az állványon felejtett szerszámok, anyagok és az építési törmelék is.

A szabvány további fejezeteiben tíz mellékletben szedtük össze a legfontosabb dokumentumokat, ábrákat, segédleteket, melyek reményeink szerint hozzájárulnak a szabvány könnyebb értelmezéséhez és használatához.

A Magyar Állványépítők Egyesülete nevében bízom benne, hogy a fenti kis összefoglalóval sikerült felhívnom a figyelmet az új szabványra, mely reményeink szerint hozzá fog járulni az állványozással kapcsolatos nyitott kérdések megoldásához, és segíteni fogja az állványt megrendelők, építők és használók mindennapjait.

A közeljövőben egy konferenciasorozat keretein belül fogjuk bemutatni az új szabványt az érdeklődőknek, melynek részleteiről hamarosan értesíteni fogjuk a Magyar Építéstechnika olvasóit is.

 

Serdült Sándor
elnökségi tag
Magyar Állványépítők Egyesülete


Keresés

mehi-banner-media 120x240