Köztudott, hogy a Budai Vár a világörökség része, ezért egységének megőrzése az elsődleges műemlékvédelmi feladatok között van. Ez a védelem nemcsak a Palotára, a Várnegyedre, hanem az azt körülvevő várfalakra is vonatkozik.

A történelmi időkben Budai Várnegyed életében mindig fontos szerepet töltöttek be a várfalak: stratégiai jelentőségük miatt állandó személyzet foglalkozott karbantartásukkal, szükséges javításukkal, valamint szükség esetén megerősítésükkel. Az idők folyamán a területi igények miatt sokszor a középkori falakon túlra építettek újabb várfalakat.

A régészeti szempontból jelentős középkori várfalak így sok esetben ma a föld alatt vannak – nem egy esetben épület is áll rajtuk. Ilyen okra vezethetők vissza például a Hadtörténeti Intézet és Múzeum északi sarkánál lévő repedések is: az alatta lévő várfal miatt az épület egyik sarka feltöltésre került, ami másképpen viselkedik, mint a középkori várfalon belüli földtömeg.

A falak jelenlegi állapotukat a második világháború utáni helyreállítással nyerték el. A falszövet vizuális kiképzése az 1960-as évek falazási, műemlékvédelmi metódusának jellegzetességeit viseli magán: a vegyes falazatú várfalszakaszokon kőzettömbök és téglasorok váltják egymást.

A VÁRFAL JELLEGZETES HIBÁI

A várfalak helyreállítása a múlt század hatvanas éveinek végével befejeződött. Állapota akkor jónak volt tekinthető, a kor megfelelő anyaghasználatával, építési tudásával elkészítve. Az 1990-es évekig jelentős helyreállítás nem vált szükségessé – így a rendszerváltozáskor nem is foglakozott (anyagi okok miatt nem is foglalkozhatott) ezzel senki. A folyamatos felülvizsgálatok, ellenőrzések ekkor szűntek meg, pedig épp ekkor lett volna szükség sok esetben az újabb beavatkozások megtervezésére. Számos szakvélemény ugyanis kimutatta, hogy a Budai Vár várfalainak stabilitása a legtöbb helyen nem igazolható, azok sok esetben határállapotban vannak.

Újabb „lökést" adtak a helyreállítások tervezésére, folytatására a 2010-es nagy esőzések. Ekkor az Ellyps terasz mögötti földtömeg oly mértékben átázott, hogy a terasz előtti várfalszakasz dőlése megindult, és azonnali beavatkozásra volt szükség. Kisebb omlások következtek be még a Savoyai terasz előtt, valamint a Babits sétánynál is (1. kép).

A várfalak hibáinak okai sokrétűek, de egyes eseteket azért tipizálhatunk:

• Alapozási problémák: a várfalat a legtöbb esetben a terület alapkőzetének számító budai márgára alapozták. Ezen kemény állapotú talaj sok esetben a felszínen is megjelenik – így a várfalak alapozási mélysége feltárásaink alapján sok esetben a fél métert sem éri el. Ennek következtében a várfal alapjai a fagyhatár felett vannak, ahol megfigyelhetők a fagyás nyomai (2. kép).
• A várfal sok esetben sűrű növényzettel benőtt, kisebb fák, cserjék is megtalálhatók már rajta. A növényzet gyökérzete a fugákba behatolva károsítja azt, szétfeszíti a kőszerkezeteket (3. kép).
• A kifolyók környezetében lévő nedvesedés azt mutatja, hogy a vízelvezető rendszerek sérültek, azok nem töltik be maradéktalanul funkciójukat.
• A kő- és téglaburkolat nagy százalékban elmállott, szilárdságát veszítette. Sok esetben a szétmállott részek kihullottak, így a fal szövetében hiányok jelentek meg – ezzel a lokális tönkremenetel lehetőségét megnövelték (4. kép).
• Az állékonysági számításnál figyelembe kell venni azt is, hogy a legtöbb várfalnál mind anyagában, mind minőségében jelentős mértékben eltérő kőanyagokat használtak. Ezek mechanikai tulajdonságai oly mértékben eltérhetnek egymástól, hogy a keményebb kőszerkezetes részek „megeszik" a mellettük lévő puhább anyagú szerkezeti elemeket. A problémát növelheti a szakszerűtlen javítás is: beton alkalmazásával a mállási, tönkremeneteli mechanizmus felgyorsul (5. kép).

HELYREÁLLÍTÁSI MUNKÁLATOK

A fentiek ismeretében a különböző várfalszakaszok egyedi felmérése és helyreállításának tervezése megkezdődött. A feladat bonyolultságát, összetettségét mutatja a déli szakaszon (az alagúttól délre) lévő várfalrendszer vázlatos rajza. Ezek mindegyikére külön-külön geodéziai, geotechnikai, statikai felmérési, valamint helyreállítási tervek készültek, illetve készülnek (1. ábra).

A legkritikusabb szakaszokon a helyreállítások megkezdődtek. A köpenyfal eltávolítása után az alapozások megerősítése volt az első lépés, mellyel párhuzamosan a támfal mögötti szivárgó megépítése folyt.

A köpenyfal lokális javítása nem volt gazdaságos, ezért azt mindenütt teljes terjedelmében le kellett bontani, és a kőtömbök felhasználhatóságáról helyszínen döntve, minősített anyaggal való újraépítést kellett elvégezni (6–8. kép).

   Mind a tervezésnél, mind a kivitelezésnél fontos szerepe volt a régészetnek. Mind a köpenyfal, mind a mögötte lévő támfal sok esetben másodlagos (sőt: harmadlagos) kőfelhasználással készült. A lebontott elemek sokszor információt adnak a régi építészeti emlékekről. A legjelentősebb leletek Mátyás reneszánsz palotamaradványainak kőtömbjei (1 tonnás is előkerült!), de megtalálták a Palota elbontott barokk lépcsőjének darabjait is (9. kép)

Összefoglalásként megállapítható, hogy a várfal helyreállítása széles körű odafigyelést, sokféle tervező és kivitelező egymás melletti, egymást elfogadó és segítő munkáját kívánja meg. Az építészi és építőmérnöki tevékenységen kívül fontos a műemlékvédelmi szakemberek, régészek, restaurátorok jelenléte, folyamatos közreműködése, hogy a múlt értékeit megtarthassuk, megóvhassuk. Az Ellyps terasz példája jól mutatja, hogy sok esetben a 24. órában vagyunk: a várfalak állékonysága határhelyzetben van. Olcsóbb, könnyebb helyreállítani, mint a leomlott falat újraépíteni!

Deák Zoltán
Várgondnokság

Vásárhelyi Balázs
BME, Geotechnikai és Mérnökgeológiai Tanszék