2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Ha stadion, akkor mindenkinek a sport és a szórakozás jut az eszébe, arra nem is gondolva, hogy a felhőtlen szórakozás körülményeinek megteremtéséhez milyen sok előírásnak kell megfelelnie egy ilyen létesítménynek. Bordás Péter építészt arról kérdeztük, miként érvényesültek a szigorú biztonsági követelmények a tervezés során.

Mint tűzvédelem területén tevékenykedő szakembert, engem elsősorban az érdekelt, miként lehet biztonságosan mozgatni kritikus tömegeket egy ilyen típusú létesítményben. Bordás Péter okleveles építészmérnökkel, az épület tervezőjével beszélgetve megtapasztalhattam azt a fajta szerénységet, szak-ma iránti alázatot, kiemelkedő szaktudást és szemléletmódot, amit mindenképpen fontosnak tartok megosztani az Olvasókkal.

A nagy léptékű projektek esetében sokszor találkozom a tervezők részéről azzal a jelenséggel, hogy megkötve érzik a kezüket a jogszabályi előírások által – különösen a tűzvédelem területén –, s minduntalan annak a lehetséges módját keresik, hogy miként lehetne kibújni alóluk. Bordás Péternél nyoma sem volt ennek, részletesen beszélt arról, miként készítette elő a tervezési projektet, milyen előírások betartását kellett szem előtt tartania, de egy szót sem ejtett kiskapukról.

19 bujno-web-biztonsag-kicsi

ELŐKÉSZÍTÉS

E nem mindennapi feladatnál az UEFA ajánlásai mellett az OTÉK és OTSZ előírásai is mint betartandó tervezési elemek jelentek meg. Bordás Péter tervezőirodája több mint 3 hónapig csak funkcionálisan kereste a megoldásokat a legmegfelelőbb forma, feltöltési mód, szerkesztési elv, lelátó megtalálása érdekében. Szerencsére a megrendelő is kellő türelemmel várta az első látványtervek megszületését.

A tervezési folyamatot széles körű elemzés előzte meg. Több mint 10 világszínvonalú stadiont tekintett meg és üzemeltetőivel egyeztette a tapasztalataikat. Nem véletlen tehát, hogy ennek az alapos előkészítő munkának köszönhetően a Nagyerdei Stadion egyedülálló lett, különös tekintettel a tömegkezelésre.

MAXIMÁLIS BIZTONSÁG

A külföldi stadionokra jellemző designelemeket mellőzték, épp azért, mert veszélyt hordozhatnak, és a vonatkozó előírásokra figyelemmel addig egyszerűsítették a terveket, míg a maximális biztonságot el nem érték. A stadion befogadóképessége futballmérkőzés esetén 20 000 fő, koncert esetén pedig elérheti a 25 000 főt is, mert akkor nemcsak a lelátókra, hanem a pályára is beengedik a közönséget.

Mivel a létesítményben több elkülönült funkció kap helyet, ezért elsődleges fontosságú volt, hogy a dinamikusan mozgó – érkező, távozó, vészhelyzetben menekülő – tömeg útvonalait a lehető legnagyobb biztonságra törekedve alakítsák ki, elválasztva a stadion épületében, de annak alapfunkciójától független az éttermekben, sörözőkben, fitnesztermekben tartózkodók útvonalától. Ennek érdekében egy lebegtetett, szintben eltérő útvonal vezet a lelátókhoz. A tömeg mozgatásánál a létesítményen belül nem alkalmaztak vertikális irányt, amely nagymértékben megnöveli a biztonságot, mivel – a lelátók elhagyásán kívül – nem kell lépcsőn közlekedniük a távozóknak/menekülőknek.

Az egykaréjú lelátó kialakításánál újdonságnak számít, hogy minden második szektorban meg van nyitva a lelátó, ezzel kvázi egy kiszélesített beömlő nyíláson keresztül, a karéj törésvonalában lehet elérni a nézőteret. A legnagyobb nyíláson közel 750 fő juthat a lelátókhoz. Mivel a lelátó dőlésszöge változó a pálya megfelelő belátása érdekében, a lelátó ilyen módon történő elérése azért is nagyon fontos, mert így veszély esetén nem kell eltérő szerkesztésű lépcsőkön menekülnie a közönségnek.

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI ELŐÍRÁSOK

A szabályozások országonként igen eltérőek. A nemzetközi szabályozások jellemzően megengedőbbek, illetve kizárólag ajánlásokat fogalmaznak meg. Az UEFA például arra vonatkozólag ír elő kritériumokat, hogy milyen korlátmagasságok legyenek, milyen legyen a pálya láthatósága, milyen szélesek legyen a sorok vagy milyen kialakítású legyen a közvetítési terület. Ezeknek a betartása szükséges a stadion minősítéséhez. Az UEFA 5-ös skálán minősít, s bár a Nagyerdei Stadion mindenben megfelelne az 5-ös minősítésnek, befogadóképessége miatt mégis csak a 4-es kategóriába esik, amely arra vonatkozik, hogy milyen típusú mérkőzések megrendezésére használható, a nézőszám függvényében.

A biztonsági, mentési, menekítési előírások vonatkozásában mindig az adott ország előírásai a mérvadóak. A stadion tervezése során már az UEFA 2016-os ajánlásait vették figyelembe, így a közvetítési területet, igen előremutató módon, már ennek megfelelően alakították ki. A közvetítő kocsik elhelyezésének vonatkozásában a tervezőknek UEFA előírástól való eltérést kellett kérniük, amit meg is kaptak, annak érdekében, hogy a szilárd burkolat helyett gyeprácsokat alkalmazhassanak, ügyelve a természet- és környezetvédelemre, mivel a létesítmény a Natura 2000 védett területén található.

A földszinti kiszolgáló részektől szintben elválasztott, lebegtetett megközelítési útvonalon szektororientáltan, 5 helyen lehet megközelíteni, illetve elhagyni a stadiont, természetesen megfelelően ügyelve a hazai és vendégszurkolók szintbeli elkülönítésére is.

Az épület körül elhelyezkedő szintben megemelt, levegőben vezetett járda akár 12 000 ember pufferelésére is elegendő, valamint alkalmas arra is, hogy – indokolt esetben – a menekülési irányokat a levezető rámpák felé a biztonsági személyzet megváltoztassa.

A pálya menekítésére 4 kapu szolgál, koncert esetén a pályán tartózkodók itt tudják elhagyni a területet, valamint a mentőegységek is itt tudnak a lelátóktól elkülönített útvonalon a létesítménybe bejutni. Bár UEFA előírás a pályára való menekítés lehetőségének biztosítása, ezt a hazai előírások szerint nem lehet kihasználni menekülési útvonalnak, mert intézmény határon belüli terület.

A BIZTONSÁG A TÉT

A stadion rendelkezik biztonsági vezetési ponttal, ahonnan kamerákkal figyelhetik a teljes területet, hangszórón keresztül tájékoztatás, iránymutatás adható, valamint innen vezérelik a menekülésre szolgáló kapukat is. Vészhelyzetben a lelátók felől is meg tudják nyitni a kapukat a pálya felé. A vezetési ponton a mentésért felelős hatósági személyé a döntés. Az ő utasítása alapján jár el a biztonsági személyzet is. Kiképzésük kifejezetten erre a stadionra történt meg, létszámuk eseményenként változik, akár 200 fő is lehet.

A Nagyerdei Stadion méltó példája annak, hogyan lehet a jogszabályi előírások betar¬tása mellett is kiemelkedőt, egyedit és egyedülállót alkotni. Ez rendkívül fontos, ha a biztonság a tét. Bordás Péter így fogalmazott: „20 000 ember mozgatása olyan, mintha fegyvert adnál az emberek kezébe." S ha csak a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédiára gondolunk, láthatjuk, hogy a pánik milyen mértékű tragédiába torkollhat. Ilyen létszám esetén már a nem megfelelő menekülési útvonal kialakítása (pl. statikus ácsorgó tömeggel való találkozás, több szintet áthidaló lépcső vonalában nincs iránytörés stb.) is tragikus kimenetelű helyzetet idézhet elő, ezért a tervezőkre – akik hazai szinten nem rendelkeztek tapasztalatokkal – igen nagy felelősség hárult.

A Nagyerdei Stadion tervezőjének, Bordás Péternek a szakma iránti alázata, megelőző elemző és kutatási munkája, újszerű, környezetbarát megoldásai példaértékűek. Az épületek biztonságos használata és kiüríthetősége szempontjából ez a szemléletmód elengedhetetlen.

Gratulálok!

Lestyán Mária
építészmérnök, Magyar Tűzvédelmi Szövetség
Építészeti Tűzvédelmi Tagozat vezetője

 

További, folyamatosan frissülő tűzvédelmi és szigeteléstechnikai vonatkozású cikkek a ROCKWOOL blogján.

 

 

 

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240